Minden zenész azt az egy hangot keresi

A díjat szombaton veszi át Bundzik István, aki a tanszak főszervezője, jazz-zongorát tanít a szakgimnáziumban, és nem mellesleg a Miskolc Dixieland Band billentyűse. (Az együttest már korábban kitüntették a Miskolci Múzsa díjjal.)

Bundzik István nagy álma az volt, hogy ne csak a fővárosban lehessen jazzt tanulni. Ez az álma épp 20 évvel ezelőtt teljesült, de van még egy. Szeretné, ha felsőfokon is elérhető lenne Miskolcon a jazz. Megfogalmazása szerint, amikor jazzt kezdünk el játszani, az olyan, mint amikor keressük az élet értelmét.

Gondolta valaha, hogy Miskolci Múzsa díjas lesz a jazz tanszak?

Egyáltalán nem gondoltam erre, amikor annak idején elkezdtünk a tanszakon tanítani, hogy ezért valaha díjat kapunk. Igaz, én már voltam Múzsa díjas a Miskolc Dixieland Banddel. A Zenepalotában sokféle zeneoktatás folyik, itt tanulnak klasszikus zenészek, népzenészek és mi, jazz-zenészek. Mi kevesen vagyunk, és az országban is kevés jazz tanszak működik. Talán épp erre figyeltek föl a díj kuratóriumának tagjai. Miskolc hírnevét is messzire visszük, hiszen ott vagyunk minden évben Budapesten a Magyar Jazz Ünnepén. Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnökének meghívására pedig rendszeresen fellépünk a Budapest Jazz Clubban.

Húsz éve alakult a jazz tanszak. Hogyan kezdődött?

2000-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola akkori igazgatójától, Lenkey Csabától kaptam felkérést a jazz tanszak létrehozására. Akkor én még azt mondtam, hogy várjunk vele, mert szeretnék először erről beszélni Binder Károly tanár úrral, a Zeneakadémia jazz tanszékének vezetőjével, aki egyébként zongoratanár. Én ugyan akkor klasszikus zongorát tanítottam, de több jazz-zenekarban játszottam már, sok fesztivál résztvevőjeként zenéltem, tehát a jazzben úgymond már ismerhettek. Abban az időben a középiskolában Angyal Zsuzsanna ütőtanár, aki most az ütő és jazz tanszak vezetője, arra gondolt, hogy meg kellene reformálni az ütő szakot, hogy a diákok szívesebben jelentkezzenek a zeneművészetibe. Mert minden klasszikus zenész szeret egy kicsit elkalandozni, kicsit kitekinteni más zenei irányzatok felé. Én magam is mindig ilyen voltam, ezért is kötöttem ki a jazznél. Kacsenyák Gábor, a jazz tanszak tanára ebben az időben kezdett dobot tanítani. Angyal Zsuzsanna és Kacsenyák Gábor már akkor álmodoztak a jazz tanszakról, és ők javasolták Lenkey Csabának a megalapítását.

De ön akkor még nemet mondott.

Valóban így volt. Mert azt mondtam, hogy ha jazzt akarok tanítani, akkor erre én még fel szeretnék készülni. Mert mégiscsak középiskolai szintről van szó. Találkoztam tehát Binder professzorral, akivel aztán együtt dolgoztunk, átvettük az anyagot, tisztáztuk, milyen követelmények lehetnek a középiskolában, milyen módszertant lehet alkalmazni. A következő évben pedig már azt mondtam Lenkey Csabának, hogy jó, indulhat a jazz-zongora oktatása, mert úgy látom, hogy menni fog. Akadtak ugyan problémák, hogy hol, melyik teremben folyjon az oktatás, szaladgáltunk egyik helyiségből a másikba, mert a Zenepalotában nem volt elég terem (most sincs), de nagy segítségemre sietett fő patrónusunk, Dobrik István, a Rákóczi-ház akkori igazgatója, aki teljes mértékben mellettünk állt. Lenkey Csaba zongorát hozatott a terembe, vásároltunk dobfelszerelést és szaxofont. Később csatlakozott hozzánk Czakó Péter szaxofontanár, majd Pocsai Kriszta énektanár. Ő is miskolci származású, akkor már végzett jazzénektanár volt. Korábban mi már játszottunk együtt zenekarban, ismertük egymást, ezért akartam őt idehívni. A basszusgitártanárunk Bakaja Péter volt, a trombitatanárunk pedig Várkoly Imre, a Dixie mostani trombitása. Tehát így indultunk hatan. A növendékek zenekari gyakorlat óráin évekig segítette munkánkat Kiss-Rásztóczki Zoltán basszusgitáros. Pocsai Kriszta hat év után elment tőlünk. Nagy volt a jövés-menés az énektanári poszton, de ebben az évben talán sikerül egy miskolci énektanárt szerződtetni, aki marad is velünk.

Lesz megoldás a tanterem­hiányra?

Az is lehet, hogy a Bartók-­szakgimnázium kap egy új központot. Ezt még az előző városvezetés ígérte meg, de hogy ez sikerülni fog-e, azt nem tudom. A tervek szerint a Szentpáli-szakgimnázium régi épületét újítják majd föl. Ha ez valóban megtörténik, ott szeretnék egy nagy és új próbatermet. Mert az lenne a normális, ha színpadi körülmények között, hangosítással tudnánk próbálni a zenekarral.

Mikorra lett népszerű a diákok körében is a jazz-zene tanulása?

2003-tól folyamatosan növekedett a létszám, 2006-ban voltunk a legtöbben, akkor 38 diákunk tanult a jazz tanszakon. Abban a tanévben 7 zongorista tanítványom volt, ma csak 3 van. Más világ volt akkor. A tanszakot én szerveztem, és már akkor egyetértettünk a többiekkel abban, hogy adjunk külső koncerteket. Mutassuk meg a különböző városi rendezvényeken a közönségnek, hogy vagyunk és dolgozunk. Találkozzunk az emberekkel, mert akkor el tudjuk nekik mondani, hogyan lehet jelentkezni az iskolánkba, hogy nálunk lehet jazzt is tanulni, mert a jazz tanításának van módszertana.

A módszertant is tanítja?

Igen, folyamatosan vannak olyan klasszikus zenét tanító tanárok, akik szeretnének ezzel megismerkedni. Most is van olyan intézmény, ahol várnak, és zongoratanároknak fogok előadást tartani a jazz tanításáról. Mert az az igazság, hogy ez a tudás nem elterjedt. Épp ezért határoztuk el annak idején, hogy kivisszük a jazzkoncerteket a miskolci közönség elé, hogy népszerűsítsük a műfajt.

Gondot jelent, hogy tanítványai nem folytathatják a jazz tanulását felsőfokon?

Már akkor szerettem volna a főiskolai szintet, amikor nálunk megalakult a jazz tanszak. Ha ez megvalósulna, a tanítványaimat már ide tudnám felvételiztetni. Nagy álmom, hogy ne csak Budapesten, hanem a Miskolci Egyetemen is elérhető legyen a jazz szak. Azért vágtam bele a tanszak szervezésébe is, hogy ne kelljen Budapestre mennie annak, aki ezt szeretné tanulni. Pontosan tudom, hogy milyen nehéz Magyarországon vidékiként a fővárosban tanulni. A szülőknek komoly anyagi terhet jelent a gyerek albérlete, kollégiuma, utazása, megélhetése.

Sok tehetséget felfedezett már?

A 20 év alatt évente körülbelül 30 növendékünk volt, közülük 22-t vettek föl egyetemre. Az iskolánk komplex oktatást biztosít, így nem mindenkiből lett jazz-zenész. Most is van olyan növendékem, aki a Miskolci Egyetemen klasszikus zongorát tanul. Tehát tőlem vettek föl diákot klasszikus zenére is, de vettek föl zeneszerzésre is. A Miskolci Múzsa díj átadásán is egy olyan zeneszerző fog velünk zenélni, aki jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház házi zeneszerzője. Ő Nagy Nándor, aki szintén az én tanítványom volt, jazz-zongoristaként nálam szakvizsgázott. Örülök annak, ha más területeken is helytállnak a diákjaim, nekem ez fontos.

Volt egy időszak, amikor lecsökkent a tanszak létszáma.

A Zenepalota felújítása miatt 2009-ben el kellett költöznünk a megyei kórház egyik épületébe. Akkor nagyon lecsökkent a létszám. De amikor 2011-ben visszaköltözhettünk a régi helyünkre, újra jöttek a gyerekek. Most 25 főnél tartunk, és remélem, hogy ez még tovább fejlődik. Köszönjük a növendékeinknek azt a szorgalmas munkát, amiből mi is táplálkozunk, és aminek a díjat is köszönhetjük. Ehhez a szülői támogatás is hozzájárul. A szülők jönnek velünk a koncertekre, hozzák a gyerekeket, segítenek mindenben. Csak egy példát említenék. A karácsonyi koncertünket a Csodamalom Bábszínházban tartottuk. Egyébként Szabó Attila, a bábszínház igazgatója is nagyon sokszor segített nekünk. Helyet és technikát adott, sőt egy időben koreográfiát, árnyjátékot is készített a zenénkre. A karácsonyi koncert előtt felvetettem, mi lenne, ha utána nem köszönnénk el rögtön egymástól, hanem lenne egy kis sütemény, beszélgetnénk, jól éreznénk magunkat. Rögtön jöttek a felajánlások a szülőktől, és a végén egy valódi fogadást rendeztek nekünk. Nagyon jó karácsony volt! A szülők mindig ott állnak mögöttünk, és ez nagyon fontos.

Bizonyára vannak olyan tanítványai is, akik országos hírnevet szereztek.

Nagyon sok tehetséges tanítványom volt, természetesen a díjátadáson is láthatja-hallhatja őket a közönség. Például Tálas Áron, aki nemzetközileg is elismert, különleges egyéniség. Már a középiskolában kiemelkedően dolgozott. Jazz-zongorista, dobos, bőgőzik, énekel és zeneszerző is. Több díjjal ismerték már el a tehetségét. Megemlíteném még Birinyi Ádám zongoristát, Csízi László dobost, Kazai Ági énekest, Farkas Zsolt zongoristát, a szintén énekes Bari Lacit és Varga Gergő szaxofonost. De még sokan vannak, akik kiváló pályát futottak be. 2010-ben részt vettünk az I. országos jazzversenyen. Innen jazz-zenekar kategóriában Miskolc hozta el az első és a második helyet is, én pedig megkaptam a Legjobb felkészítő tanár díjat. Az első helyezést a Tálas Áron Trió érdemelte ki, a második Horváth Márió együttese lett, aki szintén a növendékem volt. Kacsenyák Gábor, a jazzdobtanárunk fia tavaly első lett egy rangos jazzénekversenyen. De nagyon sok nevet tudnék még mondani. Mindegyikük neve itt van a fejemben. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.

Úgy tudom, a fia is tehetséges zenész.

A fiam, Lénárd most klasszikus ütő szakon tanul a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében. Középiskolás kora óta ő is foglalkozik jazzel, bejárt a jazz tanszak óráira, és vibrafonosként részt vett a Magyar Jazz Ünnepén az iskola zenekarában. Lénárd a vibrafont használja a jazzben, hiszen ennek a hangszernek először volt jazzmúltja, utána került a klasszikus zenébe. A fiam zeneszerzésben is kiemelkedő. Nemrég második lett egy országos zeneszerzési versenyen, és amikor klasszikus darabokat komponál, akkor is érződik benne a jazz. Neki is ugyanaz a helye a világban, mint nekem. Azaz klasszikus zenei diplomával él jazz-zenészként. Én sose választottam szét, hogy jazz-zenész vagy klasszikus zenész vagyok. Úgy gondolom, hogy egy idő után bizonyos szinten a kettő összeér.

Mi a jazz-zene varázsa?

Mindannyian keresünk valamit, amit át tudunk adni az embereknek. Egyszer nekem Binder tanár úr azt magyarázta, hogy minden ember azt az egy hangot keresi. Van, aki rögtönzés formájában, nyilván ez a jazz-zenész. Ugyanakkor a klasszikus zenész is rögtönözhet, és azt a hangvételt kutatja, amit át tud adni másoknak. Nyilván egy hang rezgése nyújt valamit a hallgatóságnak. A jazz-zenélés teljesen erről szól. Amikor kimegyek a színpadra, érzek egy impulzust a közönségtől. És valamiért le fogom ütni azt az egy hangot, amivel kezdek. Azt magyarázza meg akárki, hogy miért pont azt a hangot! Ezt bizony senki nem fogja tudni megmondani. De mindannyian keressük az élet értelmét is, nem? Ugyanerről van szó…

Bundzik István

Tanulmányok

Díjak, elismerések

Munkahelyek

Szabadidő

Tervek a jövőre