A vadgalambpör – Herman Ottó és Gyulai Pál vitája

Herman Ottóval, nagyhírű polihisztorunkkal könnyű volt összekapni. Eléggé hirtelen és makacs emberként ismerték. Több szóváltása volt a politikában, a magánéletben és a tudóstársai körében is. Párbajokat is vívott, bár egyszer sem folyt vér ezek alkalmával.

De mi is történt ezúttal? Mi az a vadgalambpör?

Az eset két főszereplője, Gyulai Pál és Herman Ottó nem kedvelték egymást. Gyulai Pál a főrendi ház tagja, az MTA tagja, a Kisfaludy Társaság elnöke, szigorú kritikus. Minden, amit Herman Ottó nem tartott sokra. Ráadásul Gyulai Görgey Artúr személyes jóbarátja, a mi tudósunk pedig Kossuth-párti volt. Herman a szabad polihisztor, a természet, és a magyarság szerelmese. Nem mondom, hogy Gyulai nem volt hazafi, de más ember volt, máshogyan látták a dolgokat, mint ebből az ügyből is kiderül majd.

Lévay József – ő is részese kis mértékben a „pernek” -, nagy költőnk, aki szintén az Akadémia tagja volt, illetve a Kisfaludy Társaságnak is – Miskolc később, 1910-ben díszpolgárává fogadta -, Hámorban látta vendégül Gyulai Pált, régi barátját. Gyulait nagyon „megfogta” a Bükk szépsége és egy verset írt itt átélt élményeiről. 1887-ben jelent meg az ominózus költemény az általa szerkesztett Budapesti Szemlében.

Az erdei lak

Kies völgy, a Bükk tövén,

Egy kis házban tanyázom én,

Mohos sziklák, erdők védik,

Bár lakhatnám itt mindétig.

Csendes hely, csak a patak zúg,

Erdőn csak a vadgalamb búg,

Reggel ébreszt, este ringat,

Világ zaja ide nem hat!

Oh, ne is! volt benne részem,

Kifáradtam már egészen.

Úgy szeretnék megpihenni,

Egyedül magamé lenni.

Sebeim, mint itt a fának,

Lassanként begyógyulnának,

Derülnék a napsugárral,

Dallanék vidám madárral.

Hiú ábránd! ... erdős kis lak,

Alig jöttem, s már itthagylak,

Sors ellen küzdök hiába,

Mennem kell világ zajába.

Szép kis vers, amely semmi különösleges információt nem hordoz. Legalábbis nekünk. De az árgus szemekkel figyelő ellennek más a véleménye erről. Herman Ottó a Budapesti Hírlap hasábjain belekötött a versbe, méghozzá a vadgalamb búgásába.

Vadgalamb-igazolvány

,,Gyulai Hámorban ott is megbúgatja a vadgalambot, ahol nincsen; mert nem is lehet.” (Ponticulus Hungaricus (webfolyóirat) – II. évfolyam, 3. szám, 1998. június – Lambrecht Kálmán: Herman Ottó és a vadgalambpör)

,,A költeményből kivehető, hogy a szóbanforgó erdei lak a borsodmegyei Hámornak úgynevezett alsó részében ama sziklaszoros alatt áll, amelyből a Szinva-patak kitör és sziklákon, eséseken át bukva, zúg a védő erdők pedig arra a részre vonatkoznak, amely a Fehérkő-lápa lejtőjéhez és az úgynevezett ’Puskaporos torony’ sziklagáthoz tartozik. A költő nem szabatos, amikor a ’Bükk tövéről’ beszél, mert a Bükk az egész hegység földrajzi neve, amelynek ott a lába, ahol végződik, így tehát ott a töve is s így nem fedi az Alsóhámor helymeghatározását. Mert a Hámor lehet a Bükk ölén vagy méhében, de tövén soha. Itt az Alsóhámorban pedig a vadgalamb elő nem fordul, tehát nem is búg s így reggel se ébreszthette, este se ringathatta Gyulait.”

(Vasárnapi Újság – 1918, 65. évfolyam, 34. szám)

Évekig ment a vita és az üzengetés, mert persze Gyulai sem volt rest megvédeni magát. Majd csaknem három év után Lévay József is hallatta hangját az ügyben.

Lévay József Borsod vármegye főjegyzője abban az időben, aki egy érdekes, furfangos levéllel próbálta barátját megvédeni, és lezárni véglegesen a vitát.

,,Vadgalamb-igazolvány.

A diósgyőri koronauradalom minden erdésze s minden vadásztársam igen jól tudja s én magam is folytonos tapasztalásom után igazolom, hogy a diósgyőri Hámort környékező erdőségben, mind a Hámor közvetlen közelében, mind a távolabbi részeken gerlék, vadgalambok, úgynevezett székácsgalambok folyvást tartózkodni szoktak nyári időben s azok ott messzire hallgatóan nyögdécselnek, turbékolnak és búgnak. Eszerint csak a megcáfolhatatlan igaz tényállasnak felel meg az, ha valamelyik melachólikus vadgalamb »a Bükk tövében« Gyulai Pál versébe is belé »búgott«. Ezt én úgy a galambászat, mint a költészet érdekében jó lélekkel bizonyítom, a közigazság így hozván magával.

Miskolcon, 1890. február 17-én.

Lévay József s. k., Borsod vármegye főjegyzője és gyakorló vadász.

Méltóságos Gyulai Pál úrnak, mint egy kétségbevont vadgalambbúgás költőjének Budapesten.”

(Vasárnapi Újság – 1918, 65. évfolyam, 34. szám)

Gyulai azt mondta, hogy hallhatná Herman is a galambok búgását, de süket! Herman erre azt felelte, lehet, nem hallja jól, de legalább felismeri az igazi vadgalab hangját, Gyulaival és Lévayval ellentétben.

A vitát a történtek után majd’ harminc évvel Bársony István író – aki főleg vadászat és természet témakörben írt novellákat – döntötte el. Mindkét félnek igazat adott. Persze, ezt meg is indokolja.

,,Igaza volt Gyulainak, amikor azt írta, hogy ő vadgalambbúgást hallott a Hámor körül, ahol Lévay bizonyítványa szerint igenis voltak akkoriban is ’úgynevezett’ székácsgalambok (ezek is vadgalambok). De igaza volt Herman Ottónak is, aki abból indult ki, hogy a ’vadgalamb’ a ‚columba oenas’ csak odvas fákban költ s így ott, ahol nincs nagy erdő (a Hámor táján akkoriban nem volt), nem is hallani ennek a vadgalambnak a búgását. A dolog magyarázata pedig igen egyszerű.

Herman, a szigorú ornitológus, ugyanis a maga igazával eltért az ornithológiában bizonyára kevésbé jártas poéták igazától; mert a ’vadgalamb’ alatt, nagyon helyesen, csakis a Columba oenast értette, míg a poéták az ornithológiában örvösgalambnak, népiesen székácsgalambnak nevezett Columba palumbust hallották s ennek búgását bizonyították. A székács csakugyan költ olyan erdőrészekben is, ahol az odvas fa akár egyetlenegy sincs; mert ez a vadgalamb gallyakra rakja a fészkét, éppúgy, mint a vadgerle, amely gyakran egészen fiatal erdőnek a bokorfokozatot alig meghaladó fáin is költ, nagyon hebehurgyán épített kis fészkében.

(...)

A nép valamennyit – mind a három fajt – egy kalap alá fogja és vadgalambnak nevezi. Így tehát könnyen érthető, hogy a különben szabatosan örvösgalambnak nevezendő székácsot (Columba palumbus) Gyulai Pál is csak egyszerűen vadgalambnak írta, azaz: vadgalamb alatt a székácsot értette; amiben kétségtelenül igaza is volt. Ebben a poéta nem követtett el botlást, sem Gyulai, sem Lévay, aki a vadgalambigazolványt kiállította volt… Hogy Herman Ottó, az ornithológus, a vadgalamb alatt csak az odúgalambot akarta érteni, az az ő nézőpontjából szintén jogos volt, ámbár csakugyan az ő mindig harcos kedvére vall, hogy szükségesnek látta a poéta korrigálását ilyen nagyon egyszerűen érthető és semmiképpen sem lényeges eltéréssel kapcsolatban.”

(Vasárnapi Újság – 1918, 65. évfolyam, 45. szám)

Véleményt nem tudok alkotni, hiszen nem vagyok szakember, csak azért írtam le ezt a történetet, mert érdekesnek tartottam, remélem tetszett mindenkinek. Herman Ottó élete amúgy is tele van ilyen érdekes epizódokkal. Fogok még bemutatni ezekből a Múltidézőben.

(folytatjuk...)

Források