Máger Ágnes füveskönyve – „mindenki teszi a maga dolgát, és gazdagítja az életet”

A festőművész által szervezett nyitott műterem programban, amely az Ars Sacra Fesztiválon keresztül a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz is kapcsolódott, nemcsak a művész szakrális témájú képei kerültek elő, hanem a beszélgetések során életfilozófiájáról, hitéről és magyarságáról is vallott.

Máger Ágnes Szombathelyen született, napjainkban pedig Miskolc kulturális életének évtizedek óta fontos szereplője. A festészet mellett szobrászattal, könyvillusztrációkkal is foglalkozik, Gömörszőlősön pedig több mint 30 éve vezet művésztelepet. Sokféle művészeti csoport tagja, a képzőművészettől az irodalmon át, a többi között a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának tagja, nemrégiben pedig Miskolc díszpolgárává választották.

Nem festőnek, hanem írónak készült. Erről is beszélt műtermében. S ennek tükrében talán az sem véletlen, hogy egy nagy magyar író, Jókai Anna egykor ezeket a sorokat vetette papírra művei kapcsán: „Az igaz művészet nem meghökkent, hanem segít újra felébredni. Az emberi tudatot beragyogja az isteni szubsztancia. Máger Ágnes mágikus ecsetje az anyagot az anyagtalanba emeli”

Ahol kifestette a templomot

A szendrői Assisi Szent Ferenc-templom is a művész keze nyomát őrzi. „Olyan romos volt ez a templom egykor, hogy egy csoda, ahogyan újjászületett. Mint amikor a műanyag festék lemállik, olyanok voltak a falai” – emlékezik vissza Máger Ágnes. Az egykori ferences kolostort 1741-ben átépítették, azonban a barokk templom freskói már nem maradtak fenn az utókornak. Az általa megfestett freskók 1996 és 97 között születtek. „Ez a templom hatalmas értéket képvisel, nagyon jó kisugárzása, nagyon jó energiái és belső terei vannak. A szentélyben megfestettem a Szentháromságot és a négy evangélistát is. A párom, Végvári Lajos lett Márk evangélista” – árulja el. Erre többen megkérdezik a látogatók közül, hogy vajon a művész saját arcát is fel lehet-e fedezni valamelyik alkotásán.

– Magamat nem festettem oda – mondja nevetve. – Önarcképet talán csak kettőt készítettem eddig.

„Boldog ember vagyok...”

Férjéről, a 2004-ben elhunyt Végvári Lajos művészettörténészről többször is beszél a műterem-látogatás során. Fényképeken néz vissza ránk – ránk, a délutáni látogatókra is – bölcsen és szeretetteljesen. „Ő mindig itt van velem” – mondja Máger Ágnes. – Ezt a szenzációs fotósorozatot Zsófi lányunk készítette az édesapjáról – teszi hozzá. „A férjem művészettörténész volt, művelődéstörténetről, művészettörténetről és művészekről beszélgettünk. Így képzelhetitek, hogy Zsófi lányunk minden akart lenni, csak képzőművész nem, végül az lett.”

„Én kivételesen boldog ember vagyok, hogy vele élhettem. Nagyon hiányzik, és nagyon hiányoznak ezek a beszélgetések. Tudtam töltekezni belőlük. Az ember elkészít egy alkotást, amiről azt gondolja, hogy egy kerek egész, de arról másnak sokféle gondolata lehet. Ezek a gondolatok pedig gazdagítanak és inspirálnak bennünket. A művészet arra való, hogy az ember továbbgondolja, és aztán átadhassa valaki másnak ezeket a gondolatokat.

A lélek változatlanságáról

„Akármennyit változik a korunk, mindig kiderül, hogy az ember és az emberi lélek nem változik. Vágyunk az érzelmekre, vágyunk a lelki gazdaságra, és megpróbáljuk ezt magunknak megszerezni: megkapjuk a családunktól, a barátainktól, az ismerőseinktől, s ha mégsem sikerül töltekezni, ha nem kapjuk meg ezt a lelki szükségletet, akkor megbetegedhetünk” – mondja egyfajta bevezetőként Máger Ágnes, amikor szakrális témájú képeiről kérdezik a látogatók.

Ádám és Éva, Angyali üdvözlet – ez a két kép címe, amelyek egyben a beszélgetések konkrét és szellemi hátterét adják. „Ezek a képek nem csak azt fejezik ki, amit konkrétan látni lehet rajtuk, Ádámot és Évát, Máriát és Gábriel arkangyalt. Az első emberpárnál ott van egy görög oszlop, utalva az antikvitásra, a művészetek és a műveltség bölcsőjére. Olyan térbe vannak helyezve, amely segíti az asszociációkat; benne van a világ változása, a vihar, a forgatag, melybe ez az emberpár belekerül. Tulajdonképpen itt kezdődik az emberiség történetisége.” „Az

Angyali üdvözlet című képnél sem akartam konkrét teret festeni. Nem akartam a figurákat egy reneszánsz kövezetre állítani, ahol a perspektíva uralja a képet. Inkább a festői erőre és az emóciókra szerettem volna hagyatkozni, hogy ez a kép érzelmeket váltson ki.”

A tehetségről

Sokféle téma felvetődött, s folyt róla valódi eszmecsere a nyitott műteremben. Így szó esett a tehetségről, a belső intuíció fontosságáról és a tanításról is, hiszen rajziskolájában – az elmúlt évtizedekben – számos fiatal képzőművész mestere is volt egyben. „A művészet arra való, hogy szembesítsen. A tehetség csak egy dolog, mert ha mellette nincs valami plusz, egyfajta belső tűz, ami folyamatosan hajtja az embert, akkor nem fog felszínre kerülni mindaz, amit a tehetség hordoz.”

Az ember felfedezi a világot

„Édesanyám özvegyen nevelt minket, s mind a hárman diplomások lettünk” – emlékezik vissza gyerekkorára. Így vall róla: „Amit a legkevésbé szerettem, az a szilvalekváros kenyér volt. Volt olyan, hogy édesanya levágta a harisnyát, és lett belőle térdzokni. De nem gondoltunk rá, olyan jó gyerekkorunk volt! Csatangolhattunk, akkoriban el lehetett engedni a gyerekeket nyugodtan. Egyedül mentünk iskolába, aztán kimentünk a Gyöngyös vagy a Perint patak partjára Szombathelyen, magunktól fedezhettük fel a természet szépségét a csigától a madártojásokig. Szép és gazdag volt ez a gyerekkor.”

A ráhajtott ajtóról

Máger Ágnes 1985-ben a Műcsarnokban rendezett kiállításra egy magyar történelmi oltárt készített. Az alkotás abban az időben természetesen nem kerülhetett egy kiállítás központi helyére, hiszen a magyarság sorsfordító történései, többek között 1956 nem lehetett támogatott téma a szocialista művészet kurzusában, hiszen köztudott volt a három T: támogatott, tűrt, tiltott művészet. Ez utóbbi műalkotás a tűrtek közé került. A Magyar oltár így érdekes helyet kapott a tárlaton, előtte azonban álljon itt egy leírás, magától a művésztől, hogy mit is ábrázol a Magyar oltár: „Az elején két kántáló angyal van, akik a magyar történelem egy-egy fontos történelmi eseményét mondják el – tatárjárás, Dózsa György, mohácsi vész és a két világháború egy-egy részlete. Középen pedig 1848 és 1956. Az oltártestben pedig egy női alak, egy torzó jelképezi Trianont, a trianoni döntést. Ő a megcsonkított Magyarországot szimbolizáló, ő Hungária. Csupán egy szárnya van, mégis tud emelkedni, magával vonva a magyar trikolórt. Ez a gondolat nagyon régóta foglalkoztatott, többször is megfestettem.”

Aztán szóba került az is, hogy milyen helyet kaphatott 1985-ben egy Magyar oltár nevű alkotás, amely a vészterhes idők előtt hajt fejet. „Nekünk, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége tagjainak minden évben volt egy kiállításunk, amit a Műcsarnokban rendeztek meg. Ez nagy lehetőség volt. A Magyar oltárt egy raktár ajtaja mellé helyezték el, ahol az ajtó mindig rá volt nyitva, így aztán nem sokan láthatták. Egy barátomat kértem meg, hogy mindennap csukja be az ajtót, hogy az oltárt legalább addig láthassák, amíg a raktárajtó zárva van” – meséli el a ma már kultúrtörténeti érdekességet Máger Ágnes.

A magyarságról

Alkotásaiban a sorsfordító kérdések mellett a hazaszeretet témája is megjelenik. „Nagy adomány, hogy ide születtünk, hogy magyarok lehetünk. Számomra a magyarságom azt jelenti, hogy tisztességesen kell dolgozni, és becsületesen kell élni. Emellett minden fontos kérdésben választ kapunk Szent István király Imre herceghez írt intelmeiben. Ezek vonatkoznak rám és ránk, számomra ez jelenti azt, hogyan kell magyarnak lennünk. Vagyis tegyük a dolgunkat, mindenki a maga posztján. Mit tudtak tenni azok, akiket a trianoni döntés miatt átdobáltak 30-50 kilós bőröndökkel az akkori határokon, marhavagonokban? Semmit, rájuk parancsoltak! Mit tudtunk tenni a forradalom 50. évfordulóján, amikor gumilövedékek zúgtak el a fejünk mellett? Mit tudtunk tenni, amikor elvettek mindent, és a szüleim földönfutók lettek? Akkor is kellett élni, mert az élet élni akar. Nem lehet mindenki forradalmár, úgy kell forradalmárnak lennünk, hogy mindenki teszi a maga dolgát, és gazdagítja az életet.”

(A borítóképen: A nyitott műterem programban mesélt magáról a képzőművész)