„Egy teljesen idegen képben megtaláltam saját magamat”

You may also like these pictures/Talán a további képek is tetszhetnek neked. Ezzel a címmel rendezte meg Miskolcon a Mis­sionArt Galéria Balogh Kristóf József első önálló tárlatát. A bemutatott képek fotóalapú munkák, mind talált forrásból származnak. A kiállítóhely ezzel kapcsolatban az alkotót foglalkoztató kérdések sorából ezt is kiemeli: milyen viszonyt alakíthatunk ki egy számunkra teljesen idegen képpel? Balogh Kristóf Józsefet kérdeztem.

Miközben a portfóliója jól dokumentált az interneten, az alkotó a maga személyességében ugyanitt nem mutatkozik meg. Úgy gondolja, még nincs mit mondania saját magáról? Vagy eleve kevésbé tartja fontosnak, amit mondana?

A munkáim a legszemélyesebb dolgaim. De nem akarom, hogy rajtam keresztül nézzék ezeket. Az legyen a fontos, hogy a munkákat lássák, nélkülem.

Probléma lenne, ha az alkotói személyiség kerülne előtérbe?

Vannak művészek, akiknél ez nagyon is számít – releváns, hogy ki az, aki a művet készíti. Nem hiszem, hogy gond lenne, ha én is felbukkanok a művekben, de ennél univerzálisabb helyzetre törekszem.

Aminek talán mégis van jelentősége, hogy hamarosan grafikusként diplomázik, de festőként azonosítják, és újabban bevallottan a fotózás is érdekli. Minek nevezné ezt? Az elköteleződés hiányának? Útkeresésnek? Tudatosságnak, már amennyiben valójában annak van jelentősége, hogy mit szeretne megmutatni, és az eszköz ehhez képest másodlagos?

Sem a grafika, sem a festészet iránt nem érzek magamban elköteleződést – ezt nem tartom fontosnak. Mindig is sokféle műfajban alkottam. Szerintem ez izgalmasabb is így. Azért festek, mert az utóbbi években inkább ezt a technikát szerettem meg, ez vált számomra a legpraktikusabbá. Grafikákat is készítek, de úgy látom, hogy nagyon kevés felület van, ahol a kortárs grafika bemutatkozhat. És kisebb az érdeklődés is iránta. Ezért is tűnik hangsúlyosabbnak a festészeti munkásságom, mert efelé alapból nagyobb az érdeklődés, több helyen is látható.

Jól értem: egyszerre praktikus és személyes oka van rá, hogy inkább fessen? Arra gondol, hogy nagyobb közönséget tud elérni így a művészete, és több, személyre szabott eszközt is kínál a festészet, mint a grafika?

Mind a kettő igaz. A festészet jobban vonz. Készülnek grafikák is, de azok szinte alig bukkannak fel – kevesebb az a hely, ahová ezeket be lehetne küldeni, ahol ezeket megmutathatnám. Most is festményeim kapcsán beszélgetünk rólam, közben a Miskolci Grafikai Triennálén is szerepeltem munkáimmal, de abból nem következett aztán további szereplési lehetőség.

Idén lesz 28 éves. A miskolci az első önálló tárlata. Most jött el az ideje?

Nem volt olyan módon összeálló anyagom, hogy kiállítás lehetett volna belőle. Vagy nem gondoltam a munkáimra egységes kiállítási anyagként. Lehetőség sem igen volt rá, és én sem kerestem annyira aktívan, hogy úgy és olyan helyen mutatkozzam be, ahol és ahogyan szeretném. Az sem véletlen, hogy vidéken van az első önálló kiállításom. Többnyire Budapesten élek, és itt ritkán adódik alkalom.

Mi az oka?

Elképesztő mennyiségű ember szeretne kiállítani.

Minek kell történnie, hogy minőségi helyet találjon, ahol ki is állítják a munkáit?

Lényeges szempont, hogy az alkotó mivel és hogyan foglalkozik. De kérdés, hogy miként ismeri meg egy galéria, ha nem állított ki még sehol. Az Instagramon reprezentálhatja magát az ember, ott láthatnák a galériák, hogy mivel foglalkozik. De ha van valakinek egy teljes kiállítási anyaga, nem rakja ki az internetre.

A festészetével kapcsolatos fontos körülmény, hogy gyakran talált fotók alapján dolgozik. Miért fontos, hogy a műnek legyen képi előzménye, és miért, miben számít, hogy a festmény alapjául szolgáló képpel való találkozása a véletlen műve legyen?

Azért az folyton változik, hogy min alapszik egy munkám. Több olyan festményem is van, amihez én készítettem a fotót – így nem minden esetben ismeretlen számomra a festmény előzménye. Túlnyomórészt tényleg véletlenszerűen talált képeket használok. A találkozás élménye érdekel, és ez továbbra is izgatja a fantáziámat. Ismeretlen képre bukkanni ahhoz hasonló, mint amikor mondjuk valaki besétál egy galériába. Arra fókuszálok: hogyan viszonyulunk hozzá, ha meglátunk egy teljesen ismeretlen képet, amiről semmiféle információnk nincs. Mit indít el bennünk? Nem tudunk róla semmit, nem ismerjük az alkotót, vagy hogy miért készítette a képet – tud-e releváns lenni a kép a maga történetnélküliségében, képes-e bármit közvetíteni?

Számtalan felvételt néz meg, de valahogyan mégiscsak dönt, hogy melyiket használja a festményéhez. Hogyan választ? Szempont, hogy a festmény közvetíteni tudjon valamilyen választ a rácsodálkozás ön által említett élménye alapján?

Első körben az a szempont, hogy számomra mit közvetít a kép, mit indít el bennem. Miért kezd el érdekelni? Maga a munka annak a vizsgálata, hogy az ismeretlen eredetű kép vajon mivel fogott meg, és milyen tartalom lehet benne, ami bárkinek érdekes, bármennyire fontos lehet. Ezt kutatom. Úgy próbálom megfesteni, hogy ami engem abban megfogott, amit abban a képben megláttam, minél érthetőbb legyen, minél érthetőbben tudjam közvetíteni.

Balogh Kristóf József: „Úgy próbálom megfesteni, hogy ami engem abban megfogott, amit abban a képben megláttam, minél érthetőbb legyen, minél érthetőbben tudjam közvetíteni”

Mi az, amit feltétlenül tudnia kell, mielőtt elkezdené festeni a képet?

Nincs megfogalmazva – mostanában érzem is, hogy jobban körülírtnak kellene lennie a megközelítésnek és a munkának. De ami közben dolgozom, az maga az erre tett kísérlet. Úgy szokott történni: találkozom egy képpel, izgat, általában én sem értem az elején, hogy miért. Amikor dolgozom, teljesen teret hagyok annak, hogy alakuljon – a kép is csinálja a képet. Új érzések találnak meg, új felfedezéseket teszek. Amikor készen vagyok, körülbelül az a megértés pillanata.

Hosszú folyamat?

Változó. Van, hogy találok valamit, amiről elsőre tudom, miért érdekel. Máskor sokáig tart megfogalmazni ugyanezt. Diplomamunkaként valószínűleg olyan képet festek, amihez a fotót 2020-ban készítettem, de nem tudtam, mit kezdek majd vele. Akármilyen képet dolgozok fel, az jó ideig velem van, gondolkodom rajta.

Milyen mélységig lehet eljutni ebben a gondolkodásban?

A legnagyobb mélysége ennek az, ha megértem a saját motivációmat. Ez a kutatás végpontja. A legnagyobb élményem ezzel kapcsolatban, amikor az ismerősömnek megmutattam a képet, és ahogyan ő beszélt róla: más munkáimhoz viszonyítva értékelte, amit látott. Abból értettem meg, hogy mi az, amit én raktam bele a képbe, amiért engem érdekelt. Egy teljesen idegen képben megtaláltam saját magamat.

Ösztönös ráérzés?

Valamennyire az – zsigeri élményre vágyom ezekkel a képekkel. Ezt keresem. És legtöbbször nem azzal fog meg egy kép, mert látom, hogy ezzel tök jól lehet beszélni például a felejtésről, vagy egyáltalán: valamiről. Hanem hogy érzek valamit, a képre pillantva.

Talál egy képet, ami az ön számára előzmény nélküli. Létrehoz belőle egy műalkotást, ami a festménye nézője számára kétszeresen előzmény nélküli, miközben látja, hogy valamiből lett valami, amit műtárgyként vizsgálhat. Bár a művek keletkezéstörténete nem feltétlenül érdekes, itt valahogyan mégis azzá válik.

A festmény forrásának és a festménynek is van célja, a keletkezésének körülménye, amit a néző nem ismer. Jogos a felvetés: mi különbözteti meg ezeket. Hogy jövünk mi ehhez? És hogyan tudjuk megérteni? Engem ez a helyzet is érdekel, és ebből adódik, hogy egyre inkább az internetes képek felé fordulok. Mert azoknál gyakran már nem az a szituáció áll fenn, mint a személyes vagy családi képeknél, vagyis hogy elfelejtődtek a rajtuk látható emberek, és nem kötődünk hozzájuk. Vannak olyan fotók, amelyeket elhagyott képeknek neveznék. Feldobja ezeket is a Google. A képeket valamikor használták, például egy cikkhez, de mostanra magányosak. Bár elérhetőek, de a funkciójukat elveszítették. Mi van, ha az ilyen információk az én munkáimnál is elvesznek? Ezeket a festményeket akkor hogyan értékeli majd valaki? Ezért is próbálok a képek által bennem megszülető érzésekre fókuszálni. Ha sikerül úgy megfogni, hogy a festmény átadja az elveszettség hangulatát, vagy bármilyen más benyomást, később is működik majd.

Névjegy - Balogh Kristóf József 

Debrecen, 1994

A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója, képgrafika szakon, Berentz Péter mesterosztályában

(A borítóképen: A You may also like these pictures/Talán a további képek is tetszhetnek neked című tárlat a MissionArt Galéria miskolci kiállítási terében (Széchenyi út 14.) látható, 2022. március 11-ig)