A kilencvenes évek borsodi sorsai egy regényben, ez a Beton

– 1992-ben szerettem meg a rap zenét egy parabola antennával fogható műsor, a Yo!MTV Raps által. Eleinte a saját szórakoztatásomra csinálgattam dalokat, szárnypróbálgatások voltak ezek. Később kezdtem kicsit komolyabban csinálni, 1998-ban egy ózdi spanommal kazettát sokszorosítottunk szerzői kiadásban. 2009 és 2012-ben pedig szóló lemezem jelent meg, szintén szerzői kiadásban. De ma már ezeket múltbeli dolognak tekintem, már nincs ennyire jelen az életemben a zene, mert ezt a fajta kreativitásomat felváltotta az írás – magyarázza Tamás, aki civilben szociálpedagógus és hajléktalanellátásban dolgozik 2003-óta.

Cikkekkel indult

Először hip hop témájú cikkeket írt a ghettoradio.hu, és az Ezrap webolalakra, illetve a Borzongás Magazinnak Félelmetes Dallamok rovatcímmel olyan cikkeket, amelyek a horrorfilmes műfajhoz kapcsolódó zenei irányzatokat vizsgálták.

– Úgy vettem észre, hogy ehhez nagyobb kedvem van, mint a rappeléshez, persze ugyanúgy szeretem, hallgatom, gyűjtöm a zenéket, de teljesen felváltotta az írás a dalok készítését. Írtam a cikkeket, lemezkritikákat, koncertbeszámolókat, interjúkat underground és ismertebb arcokkal egyaránt. Jók voltak a visszajelzések, éreztem, hogy van érzékem hozzá, mindig is érdekelt az irodalom, már a suliban is. Úgy gondoltam egy idő után, hogy megpróbálkozom prózák írásával is – meséli, hogyan tette az első lépéseket az irodalom felé.

Az első regényből díjnyertes film lett

A könyvírás véletlenszerűen merült fel. Mint mondja, volt egy jóbarátja, akivel testépítő teremben ismerkedett meg. Az illető eltűnt egy időre, majd amikor újra megjelent, égésnyomok voltak a bőrén. Mint kiderült egy szerelmi csalódás miatt megnyitotta otthon a gázcsapot, majd mivel nem történt semmi, öngyújtóval akarta megnézni, hogy van-e már elég gáz a levegőben. Mesélt a kalandos múltjáról, szerepelt felnőttfilmekben, belekeveredett a drogkereskedelembe is, és ekkor vetette fel Tamás, hogy könyvet ír az életéről.

– Így indult a regényírás, egy riportkönyvvel, tényregénnyel, még 2015-ben. Ezt végül nem sikerült kiadni, de irodalmi folyóiratokban megjelentek részletek belőle, és felfigyelt rá a Bán Attila nevű erdélyi rendező srác, akinek annyira megtetszett a teljes kézirat, hogy dokumentumfilmet készített belőle, amely néhány filmfesztiválon is szerepelt, és a 62. Országos Függetlenfilm Fesztiválon fődíjat nyert a kategóriájában – mondja Tamás.

Magyar Ricsi a borsodi vagány

Ezt követően gondolta úgy, hogy egy olyan regényt ír, amihez a saját élettapasztalataiból merít, és hozzáadja az írói fantáziáját. Így született meg a kitalált Magyar Ricsi története, aki részben az ő alteregója, és ebből lett a most megjelent Beton című regény. Kiadót ezúttal sem volt könnyű találni, elsőre nem is sikerült. Végül beküldte egy irodalmi pályázatra, ahol az egyik fejezetet publikálták és szavazni lehetett rá, a tíz legtöbb szavazatot kapó műből szelektáltak, és a szerintük legjobbat végül kiadták.

– A domb alatti galeri című fejezet volt, amit beküldtem, és nagyon sokan támogattak, nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Háromszáz feletti induló volt a pályázaton és én a 17-ik lettem. Így végül ez a kiadó sem adta ki a regényt, de a sok pozitív visszajelzés miatt eldöntöttem: akárhogy is, de ki fogom adatni! – mondja az elhatározásáról. A segítség végül a közelből érkezett, ugyanis egy kollégája lánya volt, aki éppen kiadót alapított, és vele tudott közösen dolgozni a Beton kiadásában.

Mint meséli igyekezett realisztikus lenni a történet megírásakor, politikai és helytörténeti dolgokba pedig szándékosan nem ment bele, inkább könnyed olvasmányt szeretett volna letenni az asztalra. Ez persze csak részben sikerült, hiszen a Beton és benne Magyar Ricsi története elég súlyos sztori.

Társadalmi problémák

– Egy ózdi srácnak a felnövéstörténete, akinek az identitáskeresését elsősorban az nehezíti meg, hogy az epilepsziás betegsége miatt az iskolában kiközösítik. A szülőkkel való kapcsolata sem a legjobb, nem foglalkoznak vele, balhéznak otthon, és belekeveredik egy olyan társaságba, ahol füvezni kezd és szép lassan egyre jobban belecsöppen a bűnözésbe. Ez igazából nem csak egy kamaszkori sztori, hanem bemutatja a fiatal felnőtt és a középkorúsághoz közeledő életszakaszt, itt már van olyan rész is, ami külföldön játszódik, és átcsúszunk a kétezres évekbe.

A könyv nagyon sok egyéni és társadalmi problémára irányítja rá a figyelmet, mint az iskolai kirekesztés, a fiatalkori drogfogyasztás, bűnözés, rasszizmus, családon belüli erőszak, felnőttként a gyermektelen párok feletti ítélkezés a társadalom felől, vagy maga a gyermekvállalási nehézségek, az ezzel kapcsolatos félelmek. Mint mondja nem csak a saját maga által tapasztalt, hanem az ismeretségi körében és a munkája során látott, hallott történetekből is tudott meríteni.

Valósnak hitték

– Van bennem egy nagy adag empátia, amivel bele tudom élni magam az emberek sorsába, ezért is vállaltam ezt a szakmát és tudtam hitelesen megírni a könyvet. Mindig az volt az elvem, hogy ezeket az embereket nem elítélni kell és még jobban lenyomni a mélybe, hanem megérteni, hogy mit miért tesznek. Így tudtam igazából felépíteni ezt a történetet, mintha én magam lennék Magyar Ricsi, egyes szám első személyben megírva. Édesanyám amikor kéziratként elolvasta, akkor azt mondta: ebből a könyvből kellett megtudnom, hogy dílerkedtél! Alig tudtam megnyugtatni, hogy nem igaz. (nevet) Vagy az irodalmi versenyen megosztott fejezetben van egy durva családon belüli erőszak jelenet, ami teljesen írói fantáziaszülemény. De mivel egyes szám első személyben van írva és sok az átfedés az életemmel, az egyik volt tanítóm azt hitte, megtörtént velem és rám írt, hogy nagyon sajnálja a történteket. (nevet) Nagyon jók a visszajelzések eddig. Kezdetben ismeretségi köröm olvasta, illetve a család, és az idősebbeknek nem tetszett, hogy bőven vannak benne obszcén szavak, de szerintem részben ettől lett realisztikus. Mégis kissé tartottam attól, hogy miként fogadják az olvasók, aztán a kiadóval úgy döntöttünk, rátesszük a 18-as karikát, és ráírtuk, hogy „trágár szöveg, erőszakos tartalom”, így senkit nem ér meglepetés. Végül nem lett emiatt probléma, eddig 13-tól 65 éves korig mindenkinek nagyon tetszik, pont azért mert életszagú. Külön öröm számomra, hogy az egyik ismerősöm 13 éves autista fia ezt a regényt olvasta el elsőként elejétől a végéig, mert annyira érdekelte. Elmondhatom, hogy én „vettem rá” az olvasásra – teszi hozzá Haklik Tamás.