Múzeumunk

Amikor én voltam kisiskolás, akkor is szerepelt az iskolai programok között múzeumlátogatás. Egy nagyon megmaradt az emlékezetemben. Egyik történelmi nagyságunk életútját bemutató múzeum volt, ahol a fényezett parkettára csak a cipőnkre kötött vászonpapucsban lehetett belépni. Ez lett aztán minden bajok okozója. Mert ezután kit érdekeltek a történelmi kardok, páncélok, serlegek és hadinaplók? Boldogan korcsolyáztunk a barátaimmal a csúszós papucsban a fényes parkettán. Holott az elvárás az lett volna, hogy csöndben, fegyelmezetten, érdeklődést mutatva haladjunk el az üvegvitrinek előtt, és lehetőleg minden tájékoztató szöveget olvassunk el.
Ma már szerencsére nem ilyenek a múzeumok. Ma már kötelező a gyerekeknek hangosnak és aktívnak lenniük. Vadászhatnak dínókra, etethetnek raptorbébit, kacaghatnak a dínószelidítőn, de akár ottalvós pizsamapartira is benevezhetnek. A múzeumpedagógusok pedig egyáltalán nem mérgesek az aktivitásért, sőt örülnek neki. Mert tudják, hogy közben a gyerekek sokat tanulnak, és felnőttként hálás múzeumlátogatók lesznek.