Török Eszter: „Kialakult a stílusom, ez vagyok én...”

– Jelenlegi munkahelyemen vetette fel egy kolléganőm, tudván, hogy tíz éve illusztrálok könyveket, gyermekfolyóiratot, hogy mi lenne, ha kiállításon mutatnám be a képeket. Végül igent mondtam, és a Szitakötő folyóirat verseihez meséihez, valamint három könyvhöz készült illusztrációimból válogattam – mondja.

Megtudjuk, a Zrínyi-gimnázium rajztagozatán végzett, utána került a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre. 

– Kis koromtól rajzoltam, ebben volt némi családi indíttatás is, hiszen édesapám rajztanárként végzett, édesanyám pedig fotóriporter volt – meséli. Az egyetemen vizuális kommunikációs tervezőművész szakon végzett.

Grafikai munkák, animáció 

– Tanultunk animációt, fotót, grafikát és mozgóképet, majd harmadév után mozgóképalkotásra szakosodtam. Az egyetem után viszont hamar kiderült, jóval könnyebb grafikusként munkát találni. A mozgókép mindig is közel állt hozzám, annak is a rajzzal való kombinációja. Nem szakadtam el tőle, hiszen hat éven át tanítottam is a Balázs Győző művészeti gimnáziumban. Az első években főként grafikai munkákat vállalt, és animációt, de az illusztrálás is végigkíséri az életét. A sok alkalmazott munka mellett ez egy igen erős szál, nagyon jó, „amikor mélyre akar menni” – fogalmaz. 

Jelenleg az Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökségnél dolgozik.  

– Tizenhat év viszonylag szabadúszás után vállaltam el ezt a munkát, kreatív tervezőgrafikusként dolgozom. Kíváncsi voltam, működik-e számomra az a fajta kötöttség, hogy reggel bemegyek dolgozni, este pedig haza. Szerencsére igen, a cég kiállításokra, múzeumokra specializálódott, főleg egy adott kiállítás grafikai arculatának a megtervezése a feladatom, ami nagyon izgalmas, sokrétű és kreatív munka.

Szöveg és kép összhangja  

Közben pedig ott az illusztráció is: hamarosan kezdi a rajzokat a Szitakötő folyóirat őszi számához. 

– Az illusztráció akkor jó, ha önmagában is megállja a helyét. A szöveg és a kép hatnak egymásra, de nem jó, ha a kép egyben másolja a szöveget, az a jó, ha az egészről ad egy hangulatot, érzést – magyarázza. Erre jó bizonyíték a kiállítás, hiszen a képek önmagukban is élnek, nem kell melléjük a szövegmankó. – Kialakult a stílusom, tudnék másképp is rajzolni, de nem akarok. Ez vagyok én. S ha valaki érzi, hogy illik a szövegéhez, akkor működik jól. Török Eszter elárulja, sokan keresték már meg, hogy dolgozzon velük. Ősztől például a Pesti Magyar Színház egyik projektjéhez készít grafikai illusztrációkat. És beszél egy idei sikeréről is: a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében elnevezésű pályázaton harmadik helyezést ért el az Észak-Keleti Átjáró Egyesület kiadásában megjelent Darázs Richárd Elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből című könyv, amelyet nemcsak ő illusztrált, hanem tördelt is. (Ebből is van kint egy kép az említett kiállításon – a szerk.)

Szűkebb térre vágyott  

Megjegyezzük, a fiatalok nagy része – ez különösen jellemző a művészeti területen dolgozókra – itt hagyják a várost, ő mégis hazajött. Miért? – kérdezzük. 

– Tíz évig voltam Budapesten, aztán magánéleti okok miatt költöztem haza: szűkebb térre vágytam, és jó volt a család közelsége. Aztán maradtam – árulja el. – Ma már úgy gondolom, nem feltétlenül kell elmenni itthonról, hogy érvényesülni tudjunk, bár az az évtized Budapesten nagyon jó volt a kapcsolatépítéshez. Meséli, Bene Zoltánnal, akinek Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai – betyárpikareszk című könyvét illusztrálta, nem is találkozott személyesen, csak a könyv megjelenése után. Így is lehet. A digitalizáció világában már sok minden megoldható. Az első illusztrációs munkáját például pályázat útján szerezte: ő kapta meg a munkát.  

– Szerintem, ha az ember rákerül egy jó dologra, akkor mint egy sín, viszi. Magától történnek a dolgok – jegyzi meg.