Siker!

2 órája

A döntőből a Hangfoglalóba jutott a Backdoor People

Hétvégén rendezték az Öröm a zene országos döntőjét, ahol a regionális megmérettetések győztesei vettek részt. A miskolci kötődésű Backdoor People remekelt az országos döntőn, így bekerültek a Hangfoglaló Program pályázói közé, amellett, hogy az Újfalusi Gábor-díjat is nekik ítélte a szakmai zsűri.

Boon.hu

Színpadon a Backdoor People

A zenekar tagjai Péter Bence (billentyűs), Kozma Robin (gitár), Kozma Timon (basszusgitár) budapestiek, és fél éve csatlakozott hozzájuk a miskolci Gerges Agenor (dobos). A zenekar legutóbb a Tokaji Utcazene Fesztiválon nyerte el a szakmai zsűri elismerését. Amióta Agenor a zenekar tagja, azóta minden versenyen sikerült a szakmai zsűri elismerését kivívniuk a fiúknak, ami ezúttal sem történt másként. A hétvégi Öröm a zene döntőjében a zenekar kiemelkedően egyedi előadásáért, technikai megoldásaiért és a tagok egyformán magas színvonalú zenei teljesítményéért a szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy ők érdemlik a 2017-ben alapított Újfalusi Gábor Díjat. Az eseményen hat Újfalusi Gábor Díjat osztottak ki, melyet kiemelkedő zenei tehetséggel érdemelnek ki a díjazottak. Idén ötöt egy-egy zenész kapott a döntőn résztvevő zenekarokból, a hatodikat pedig a Backdoor People, mint komplett zenekar.

backdoor people_hangfoglaló_zenekar_miskolc
A Backdoor People hatalmas sikert aratott az Öröm a zene országos döntőjén.
Fotó: Berényi Kitti

A díjon túl a zenekar hatalmas lehetőséget kapott, hiszen tíz produkció továbbjutott a Hangfoglaló Program induló zenekari programjának élő meghallgatására. A Hangfoglaló Program tizenegyedik alkalommal hirdette meg nyílt pályázatát induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására A hétvégi eredményének köszönhetően a Backdoor People elnyerheti az induló előadókat támogató pályázati támogatást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában