2011.10.28. 09:56
Jegyzet: Közérzet
<em>Minek is kellene örülnöm? – morfondírozott magában átlagpolgár, mert még fülében csengtek a nagy ember szavai: Miért látsz mindent olyan pesszimistán? Nem is értette magát, miért nem tud egy kis vidámságot érezni, pedig az olyan trendi lenne a főnökség szemében. Kutakodni kezdett elméjében hogyan is lelhetne egy cseppnyi kis boldogságot maga körül.</em> <strong>Égerházi Péter jegyzete</strong>
Minek is kellene örülnöm? – morfondírozott magában átlagpolgár, mert még fülében csengtek a nagy ember szavai: Miért látsz mindent olyan pesszimistán? Nem is értette magát, miért nem tud egy kis vidámságot érezni, pedig az olyan trendi lenne a főnökség szemében. Kutakodni kezdett elméjében hogyan is lelhetne egy cseppnyi kis boldogságot maga körül. Égerházi Péter jegyzete
Ott van az asszony, 27 év után újra a napköziben találta magát, mert igazgatóként nem volt eléggé együttműködő. A nagyfiú ugyan dolgozik, de a két közmunka között nehezen tudja fenntartani magát az albérletben. Büszkeségére lánya az egyetemet is elvégezte, de ettől még tesójával egy programban dolgoznak sárga mellényben az utcán. Unokaöccse Londonban, jó helye van, egy étteremben felszolgáló, haza csak látogatóba vágyik, lányt is ott talált magának a kint dolgozók közül.
Elővette hát inkább az emlékeit, azokban még nem kellett csalódnia. Nyolcvanas évekbeli osztrák tóparti nyári és kilencvenes téli síelős képek villantak elő, majd gyors egymásutánban horvát, olasz végül görög tengerparti pillanatok. Melegség öntötte el, kezdte érezni a benne szétáradó elégedettséget, már a szája szegletében is ott bujkált egy halvány mosoly, csak ne akarta volna megnézni a híradót...
