Magyarország

2012.05.01. 17:23

Elhunyt Vértessy Sándor televíziós újságíró

  Budapest, 2012. május 1., kedd (MTI) - Életének nyolcvanharmadik évében, május elsején rövid szenvedés után meghalt Vértessy Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas tagja, a Magyar Televízió örökös tagja, volt főmunkatársa – közölte az MTI-vel a család.

Az MTV arcképcsarnoka azt írja róla, hogy Vértessy Sándor megszámlálhatatlan műsor készítője és "arca" volt. Otthon volt a dokumentumfilmes műfajban éppúgy, mint a nagyszabású, többhelyszínes élő közvetítésekben és játékokban. Műsorvezetőként, szerkesztőként, rendezőként egyaránt dolgozott.

Főbb munkái közé tartozott egyebek mellett a Tévé jelenti című heti közéleti magazin, riporterként és műsorvezetőként dolgozott a Kék Fény bűnügyi műsorban is, a Riporter kerestetiknek pedig műsorvezetője, később zsűritagja volt.

Vértessy Sándort az MTV és az MTVA saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!