2013.01.21. 14:05
Jegyzet: Megméretés
<span style="font-size: 13px;"><em>Miután már közzétették a megoldásokat, minden középiskolába felvételiző be tudta lőni, hogy sikerült az írásbelije. Annak eredményétől függően most vagy felbuzdulva, vagy éppen lógó orral készül a szóbelire</em>. <strong>Szalóczi Katalin jegyzete</strong>.
Miután már közzétették a megoldásokat, minden középiskolába felvételiző be tudta lőni, hogy sikerült az írásbelije. Annak eredményétől függően most vagy felbuzdulva, vagy éppen lógó orral készül a szóbelire. Szalóczi Katalin jegyzete.
Na persze, legyünk reálisak: korántsem minden gyereket hoz izgalomba, hol folytathatja a tanulmányait. Viszont épp azok, akiknek céljuk is van a tanulással, sőt még élvezik is, éppen ők meglehetős drukkal néztek a megméretés elé. Az izgulás pedig ritkán serkenti a teljesítményt.
Egy finnországi egyetem magyar tanszékére került fiatal oktatótól hallottam: bár eddigi életét végigkísérték a felmérők, Finnországba kellett kerülnie ahhoz, hogy megértse, ezeknek mi volna a lényegük. Ott a diák és a tanár kvázi szerződést köt a közös munka kezdetén, s időről időre megnézik, hol tartanak a kitűzött közös cél elérésében. Kiderülhet az is: a tanárnak kell módosítani az útvonalon, de a diák számra is tükör: miben kell erősítenie. Szemben a felmérők itthoni szerepével, ami a folyamatos drillben tartás... Talán ha nálunk is ez a szemlélet terjedne el, azok is nyugodtabban konstatálnák, hogy még nem biztos valamiben a tudásuk, akik kevesebb pontot értek el. Ugyanakkor nem is foghatnák arra: nem a tudással van a baj, csak kivételesen leblokkoltak a nagy idegességben.
