Nézőpont: Parázunk, de minek?!

Na, megindult a paráztatás ezerrel – hívta fel a figyelmem az egyik ismerősöm csütörtök délután bizonyos internetes portálokon megjelent hírekre. Aztán megnéztem: „Figyelem! Figyelem! Pénteken ismét ítéletidő lesz!” – így a cím, alatta pedig a hóesésbe vesző hótolók látványa - Kovács Zsolt jegyzete. Másik portálon ugyancsak hóesés és hóekék nem túl bonyolult egyvelege, ám a cím igencsak ütős: „Magyar Közút: senki ne induljon útnak pénteken a hófúvással érintett országrészeken!”. Persze csak közutas hírekkel nem érem be, fel a meteorológiai honlapokra, hivatalosra, magánra, amatőrre, elolvasom az előrejelzéseket, hozzáteszem az időjárással kapcsolatos saját tapasztalatomat, aztán mosolygok egyet, és igazat adok ismerősömnek az előbb idézett kijelentéséért.

Igen, megindult a paráztatás, a pánikkeltés, a félelem elültetése az emberekben! Szezonja, mondhatnám, ciklusa van most ennek. Úgy érzékelem, a pánik, az permanens, csak a kiváltó oka más, mindig más, de ez most éppen mellékes. Nem mellékes viszont a mostani ok, a téliesre forduló időjárás. Persze, az egy héttel ezelőtti hókáosz és az ebből fakadó tehetetlenség látszata után lenne-e olyan, felelős pozícióban lévő ember, aki ne rendelne el készültséget, ne fújna riadót, ne vállalná be a riasztást, ha csak szemernyi esélye van annak, hogy valahol az országban, legyen bármilyen kis területen is, kialakulhat közlekedési nehézségeket okozó hóesés, hófúvás?

Mégis, miért paráztatnak bennünket? És mi miért hagyjuk magunkat paráztatni? Van egy érzésem! Sokaknak szükségük van arra, hogy legyen bennük állandóan egy kis (olykor sok) félelem, mert egyszerűen hozzászoktak ehhez, hozzátartozik a komfortérzetükhöz. Ha nem volna, talán elvonási tüneteket produkálnának. Hozzászoktak, hiszen parázás az egész életük: megkezdődött az iskolában a tanítótól vagy osztálytárstól, folytatódott kamaszkorban a szeret vagy nem szeret effektussal, utána jött a felsőiskola a vizsgákkal, majd a munkahely, hogy megmarad vagy nem marad. És persze ott a család, a gyerek, a szülők. És minden kezdődik elölről az újabb és újabb generációkban. Mégis, kell ez nekünk? Mire jó ez?

- Kovács Zsolt -