A drogmegelőzést feleslegesnek tartják általánosban

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ha a tankönyvszerző jónak látja, beleírja, ha nem, akkor kimarad az alsós évfolyamok tananyagából a szenvedélybetegségek témája. Pedig egy tízéves gyerekkel már kellene erről beszélgetni, sőt, minden tanórán szóba kéne valahogyan kerülnie. Ehelyett vagy inkább átugorja a tanár a témát, vagy környezetórán felolvassa a könyvből, hogy az alkoholizmus gyógyítható. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.

“Majd otthon elolvassátok, térjünk rá a következő témára” – a negyedikesek környezetóráján ennyivel rendezte le egy pedagógus a szenvedélybetegségekről szóló fejezetet. A téma egyetlen oldalt jelentett a tankönyvből, ami nem sok, de hivatalosan még ennyire sem tartanának igényt az alsósok kerettantervének kidolgozói. A kerettantervek ugyanis nem teszik kötelezővé, hogy a szenvedélybetegségek témája szerepeljen a tananyagban, így a tankönyv szerzőjén múlik, hogy megpróbál-e ennek helyet szorítani, és ha igen, milyen terjedelemben.

Pedig az iskolai drogprevencióval foglalkozó szakemberek és a megkérdezett tanárok szerint is egy tízéves gyerekkel már lehet, és kell is arról beszélgetni, hogy mi az az alkohol, a részegség, vagy a kábítószerfüggőség. Ennek ellenére az alsós tananyagban mindössze egy órányi anyag szól erről, az is a környezetismeret könyvben. Mivel mára a drogprevenció és az iskolai szociális munkások gyakorlatilag teljesen kiszorultak az iskolákból, így marad az osztályfőnöki óra, ahol szóba kerülhetnek ezek a dolgok.

Máté Zsolt, az iskolai drogprevencióval is foglalkozó INDIT Közalapítvány munkatársa azt mondja, ha már a megelőzéssel akarunk foglalkozni, akkor elsősorban a szociális készségfejlesztést kéne erősíteni az iskolákban. Hogy mit jelent ez?

A drogprevenció valójában itt kezdődik, ez a megelőzés talán legfontosabb, bár kétségkívül közvetett formája.

A Közalapítvánnyal rendszeresen járnak iskolákba előadásokat tartani, ők úgy vállalják, hogy ez minimum hat órán keresztül tartson, mert ennél kevesebbnek nincs értelme. A legkisebb korosztály, akikkel foglalkoznak, a hatodikosok. Máté Zsolt nem biztos benne, hogy az alsósoknál célszerű „vadidegen” embert beküldeni, és célzott módon beszélni erről a témáról, de ez nem azt jelenti, hogy a kicsiknél egyáltalán ne kerüljön ez szóba.

“Inkább a tanárnénik, nevelők feladata lenne, hogy erről beszéljenek, hiszen a tíz év alatti korosztálynak is tudnia kell ezekről a dolgokról” – teszi hozzá. Még csak nem is az a fontos, hogy milyen órán kerül szóba ez a téma, legyen az akár egy természetismeret óra, az már sokkal inkább az, hogy a tanár ezt hogyan tudja tálalni. “A legideálisabb az lenne, ha minden tanár saját óráján szóba kerülne ez, akár egy irodalmi mű, akár később kémiaóra közben, és ezek egy ponton összeérnének, az sokat lendítene a helyzeten. Ami pedig a szociális kompetencia, készségek fejlesztését illeti lényeges körülmény, hogy – különösen az alsósoknál – a pedagógus az egyik legfontosabb modell személy, tehát annak is kitüntetett szerepe van, hogy ő maga hogyan mutat példát ezen a területen”.

Felolvasás helyett beszélgetni kéne

Az említett negyedikes környezetkönyv szerzője, Mester Miklósné az Abcúgnak azt mondta, maga is pedagógusként dolgozott több mint húsz évig, és amikor írta a tankönyvét, akkor kiegészítésként tette bele a szenvedélybetegségekről szóló részt, mert fontosnak tartotta, hogy benne legyen. Szerinte nyugodtan bele lehetne tenni a tantervbe, mert negyedik osztályban már beszélgethetünk erről. Ő pedagógusként is azt látta, hogy nagyon kevés az az idő, amit erre szánnak az iskolákban. Környezetismeretből kevés az óraszám és sok a tananyag.

Arra a kérdésre, hogy saját könyvében elegendőnek tartja-e ezt az egy oldalt, azt felelte: szerinte ez a maximum, ebben az életkorban nem is lehet ennél terjedelmesebb egy-egy téma.

“A tankönyv csak egy alap. A kérdés inkább az, hogy mennyire merül el ebben a témában a tanár. Ha tudja, hogy vannak az osztályban olyan gyerekek, akiknek a szülei alkoholproblémával küzdenek, akkor neki igenis arra kéne törekednie, hogy ezt a témát finoman, óvatosan kibontsa. Lehet, hogy a könyvben csak pár címszó van az alkoholról, éppen ezért nem az a szerencsés, hogy ezeket felolvassa a tanár, sokkal fontosabb, hogy utána elinduljon egy kötetlen beszélgetés” – mondta. Szerinte a pedagógusok jól ismerik a tanítványaikat, ezért abban is segíthetnek, hogy helyre igazítsák a téves információikat, de ehhez a pedagógus képzésben és is megfelelő módszertani segítséget kell nyújtani.

Senki nem tanított meg rá, hogy mit kell tenni

“Nem emlékszem rá, hogy az egyetem alatt tanultunk volna bármit arról, hogy milyen módszertannal kell majd megismertetnünk a gyerekekkel a szenvedélybetegségek témakörét” – mondja egy vidék tanárnő. Talán a függőségről tanultak valamelyik pedagógiai blokkban, de azt biztosan nem, hogyan kell a gyerekkel erről beszélni, vagy bánni velük, ha azt tapasztalják, hogy drog- vagy alkoholproblémájuk van.

Abban az iskolában, ahol ő tanított, ennek a témának a feldolgozását, kezelését teljesen az osztályfőnökök nyakába varrták. “Semmilyen szakmai fórum nem volt, ahová továbbképzésért, felvilágosításért vagy segítségért fordulhattam volna” – mondja.

A pedagógusok szerepét emelte ki 2006-ban írt tanulmányában Bíró Judit is. Szerinte a tanárok képzésébe be kellene emelni a mentálhigiénés munkához szükséges képességeket és ismereteket. “Nem elég évente egy-egy megelőző órát tartani az osztályfőnöki vagy biológia órán. Valós preventív hatása csak annak lehet, ha a pedagógusok a mentálhigiénés szemléletet a pedagógiai munka részéve teszik. Ehhez szükség van a tanárképzés és a tanár továbbképzés alapvető filozófiájának megújítására” – írja.

Az iskolák többségében nincs megelőzés

A drogszakmai civil szervezetek által 2014-be létrehozott Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) 2015-ben a magyarországi droghelyzetről készített Élő Jelentése megvizsgálta, hogy a különböző prevenciós elemek mennyire elérhetőek az iskolákban. Egytől – ötig terjedő skálán ábrázolták, hogy például vannak-e kortárs segítő programok, van-e az iskolának saját drogstratégiája, és azt is, hogy a tananyagban szerepelnek- e kábítószerrel kapcsolatos információk. Az derült ki, hogy a tananyagba integrált programok hiányoznak, a jelentés szerint ugyan több mint néhány iskolában van, de az iskolák többségében nincs semmilyen prevenciós tevékenység. Ezt támasztja alá egy 2015-ben, 200 iskolai osztályra kiterjedő reprezentatív vizsgálat is, ami azt az eredményt hozta, hogy az iskolák 25-30 százalékában végeznek csupán valamilyen a legális vagy illegális szerhasználat megelőzésére irányuló prevenciós munkát.

Ha a külföldi példákat keresünk, azt látjuk, hogy például Belgiumban, Németországban és Ausztriában a tanári szerepek megerősítésére helyezik a hangsúlyt. De olyan egyedi ötletek is tudnak működni, mint például az egyik belga interaktív kiállítás, ami a 14 és 18 év közötti fiatalokat célozza meg. A kiállítás legizgalmasabb része az a három különálló kabin, amibe belépve a belső falak mozgó felületté alakulnak: olvasni vagy hallgatni lehet rajtuk különböző, kábítószerekkel kapcsolatos szövegeket. De vannak a fülkékben tesztek, kirakós játékok és a témába vágó újságcikkek is. Fontos szerep jut a tanároknak is, akiknek nem csak annyi a dolguk, hogy osztogassák az információs szórólapot. Továbbképzéseket tartanak nekik, és a kiállításon kapnak egy tananyag csomagot, amit fel tudnak használni az iskolai óráikon.

Az amszterdami NEMO múzeumban (ez a magyar Csodák Palotájára hasonlít leginkább) pedig azzal érzékeltetik a gyerekeknek, hogy milyen hatásai vannak az egyes kábítószereknek, hogy ők maguk adagolhatják különböző gombok segítségével a szereket egy kivetítőn megjelenő virtuális személynek. A gyerekek azt látják, hogyan viselkedik a drogot fogyasztó ember viselkedése, attól függően, hogy miből mennyit adnak neki. Ha túl sok LSD-t kap, kiugrik az ablakon, egy kis herointól csak megnyugszik, viszont sok herointól alkohollal párosítva, hányni kezd.

- Prókai Eszter | abcug.hu -