„A forradalom nem bukott el, leverték”

Budapest, Miskolc - November 4-e nemzeti emléknap. Az 1956-os forradalom leverésére emlékezünk.

Sokan sokszor tették fel már a kérdést: vajon törvényszerű volt az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása? Mi is ezt kérdeztük Fazekas Csaba történésztől, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatójától.

A forradalom győzött, néhány nap alatt elérte célját.” Fazekas Csaba

Leverték

– Nagyon fontosnak tartom, hogy 1956. november 4-e kapcsán ne használjuk a „bukás” szót annak megszokott politikai értelmében – jelentette ki elöljáróban. – Az ’56-os forradalom ugyanis nem bukott el, hanem leverték, s ez nem pusztán szóhasználatban rejlő különbség. A forradalom ugyanis néhány nap alatt elérte célját: a kommunista diktatúra politikai szerkezete összeomlott, Magyarország önálló, független és semleges európai országgá vált, újjáalakultak a demokratikus pártok, a munkás-önszerveződésre épülő önkormányzati rendszer. Vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy – az idő rövidsége ellenére – a forradalom győzött. Persze nem tudhatjuk, „mi lett volna, ha” nem következik be a szovjet intervenció, de joggal feltételezhető, hogy a különböző hátterekből érkező, eltérő politikai irányzatokat reprezentáló vezetők között előbb-utóbb komoly feszültségek, politikai viták robbantak volna ki. 1956 októberében azonban a különböző irányzatok közös célkitűzése, majd sikere lett az ország szabadságának kivívása, a diktatúra gyors felszámolása – vázolta Fazekas Csaba, úgy folytatva:

– De Nagy Imre elhíresült november 4-ei rádiószózatában volt némi igazság, vagyis hogy a kormány „a helyén” volt az utolsó percig, mert a kommunista restaurációra nem azért kerülhetett sor, mert a forradalom tábora gyenge vagy tragikusan megosztott lett volna. Az ’56-os forradalmat nem belső viták emésztették fel, nem a forradalmárok „hogyan tovább” feletti meddő programvitái hozták vissza a forradalom által felszámolt viszonyokat. Minderre egyértelműen a szovjet hadsereg fegyveres erőinek nyomasztó túlsúlya miatt kerülhetett sor. Ráadásul a forradalmat nemcsak leverték, hanem valósággal vérbe fojtották. Törvényszerűnek legfeljebb az nevezhető, hogy Moszkva nem engedte volna el egyik leigázott kelet-európai országát sem, a jaltai világrend megbontása ekkor még elképzelhetetlen volt – persze mindezt csak utólag tudhatjuk, a barikádok hősei, a felfegyverzett munkások erről akkoriban nem tudhattak.

Ellenálltak

A történész hangsúlyozta: hogy mennyire nem „bukásról” volt szó, azt jól mutatja, hogy a forradalom teljes felszámolása hosszú időt vett igénybe, november 4-e csak annak első napját jelentette. A szovjet tankok tömeges bevonulása ellenére ugyanis Kádár és akkor még maroknyi magyar támogatója hosszú hetek alatt tudta letörni a munkástanácsok ellenállását, felszámolni a fegyveres ellenálló csoportokat, a konszolidáció nagyon nehezen elindítható folyamatnak bizonyult. Ez a tényező is fokozta a szovjet tankokon a hatalom csúcsára repített Kádár bosszúszomját: a megtorlástól egy egész nép megfélemlítését és a forradalom emlékének eltiprását remélték. Kádárék ideológiája nyugati imperialisták, a Horthy-rendszert restaurálni akaró kapitalisták, nagybirtokosok nyakába akarta varrni a kommunista rendszer elleni felkelés kirobbantását – ehhez képest beszédes adat, hogy a kádári megtorlás áldozatai túlnyomó többségben munkás- és parasztszármazásúak voltak.

A büntetés

A forradalom és szabadságharc nem maradt büntetlenül.

– A megtorlás áldozatainak számát illetően különböző névsorok és számítások láttak napvilágot – jelezte a történész. – Nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy 367-re (vagy e körülire) tehető azok száma, akiket bírósági ítélet alapján végeztek ki, ebben természetesen nincsenek benne a statáriális úton kivégzettek. A szám mintegy duplája az 1849 utáni megtorlásnak, sőt jelentősen meghaladja az 1945–1950 között politikai okokból kivégzettek számát is. Több tízezer embert ítéltek hosszabb-rövidebb idejű börtönbüntetésre (sok halálos ítéletet változtattak az utolsó pillanatban életfogytiglanra), internálásra, helyeztek rendőri felügyelet alá. Az ország közvetlen demográfiai veszteségei is súlyosak voltak (nem is említve a mintegy 200 ezer külföldre menekülőt), a közvetett hatások még súlyosabbak.

ÉM-HE

Mi történt 1956. november 4-én?

November 4-én, a nemzeti gyásznapon az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtására, a szovjet csapatok egykori bevonulására emlékezünk. 1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése volt. A következő napokban a világ tétlenül figyelte, ahogy a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét és hatalomra juttatják Kádár János Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányát.

Megtorló gépezet

A példátlan szigorúságú és kegyetlenségű megtorló gépezet közvetlenül a forradalom leverését követően megindult, az újjászervezett népbíróságok 1957–1959 között fejtették ki a legsúlyosabb tevékenységet, de még 1961-ben, majd 1963-ban is végeztek ki ’56-os résztvevőket. Ugyan a Kádár-rendszer „konszolidációja” jegyében 1963-ban jelentős amnesztiát hirdettek ki, mintegy hatszázan azonban csak az 1970-es években szabadultak. „De ha abból indulunk ki, hogy a szabadlábra került túlélőket és családtagjaikat a rendszer folyamatosan megfigyelte, üldözte, életüket minden módon akadályozta, nem alaptalan azt állítani, hogy az 1956-os forradalom utáni megtorlás (értelemszerűen eltérő súlyossággal) egészen az 1989-es rendszerváltásig tartott” – tette hozzá Fazekas Csaba.

Ezt mondták a magyar forradalomról

„November 4-én a követségről eljött egy fickó, összehívtak bennünket, közölte, hogy a Forradalmi Munkásparaszt Kormány döntésének értelmében indulunk az olimpián. Azt is mondta, hogy aki nem akar elmenni, szóljon. Bennem fel sem merült a maradás. Azért dolgoztam évekig, hogy eljussak Melbourne-be. Tudja, édesapám a háború idején elesett, édesanyám férjhez ment utána, engem „persona non grata”-nak tartott, nagyanyáméknál nevelkedtem. Fura erről beszélni… Szóval megkaptuk a lehetőséget, hát mentünk.”

Kiss Lajos (1934–2014), a Diósgyőri Vasas kajak-kenusa, aki 1000 méteren bronzérmes lett az 1956-os melbourne-i olimpián

„Megpróbáltam lerajzolni, amit hallottam. Nem illusztráltam, a rádió által provokált hangulatban rajzoltam. A rajzokon rajta van az akkori hangulat. A rajzok a rádióhírekre érzett személyes megindulásom grafikus vetületei.”

Szalay Lajos grafikusművész (1909–1995), aki Argentínában készített grafikákat 1956-ról, műveivel világhírűvé vált

„1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.”

John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke 1961 és 1963 között

„Mindannyian emlékezetünkben őrizzük a magyar népnek a szabadságáért, de egyben a mi szabadságunkért is hozott áldozatát. A remény sosem hal meg, ha a szabadság szenvedélye fűti; azé a szabadságé, amely a Francia Köztársaság jelmondatának első helyén szerepel, és amelyről tudom, hogy oly drága a magyar nemzet szívének.”

Jacques Chirac francia politikus, Franciaország elnöke volt. 1995-ben választották meg először, majd 2002-ben másodszor erre a posztra.

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”

Bibó István Széchenyi-díjas jogi doktor, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kelet-európai Intézet elnökhelyettese, könyvtáros, politikai fogoly

„A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya.”

Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író

„…Ezerhétszázhárom,

nyolcszáznegyvennyolc és ötvenhat:

egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen…”

Faludy György Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, író

„A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.”

Albert Camus Nobel-díjas francia író és filozófus, az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”

Albert Camus Nobel-díjas francia író és filozófus, az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja

„Amikor a szovjet-orosz tankok szétzúzták a magyar forradalmat, valójában a világ egyedüli létező szabad és cselekvő tanácsait semmisítették meg.”

Hannah Arendt amerikai filozófus, politikai filozófus, történész, író

„A magyar forradalom… győzelem a vereségben, mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik… sorsa értelmére, az igazságra.”

Raymond Aron francia filozófus