„Az Úr nem engedi elveszni Európát”

Budapest - Még intenzívebben imádkozunk a vezetőinkért, a népünkért, Krisztus ügyéért és azért, hogy legyen meg az Isten akarata – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban a húsvéti előkészületekkel kapcsolatban a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Steinbach József a böjttel egybeeső választási kampányt feszültségekkel teli eseménysorozatnak nevezte, amely „szülési fájdalmakkal” jár. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy „egészséges gyermek születhet a világra”. A püspök a húsvéttal kapcsolatban elmondta: Krisztus megváltó halálával a földi életet az öröklét tágasságába helyezte.

– Sokan sokféleképpen tekintenek a húsvétra. Másként készülnek rá a hívők és a nem hívők, vannak, akiknek a családdal töltött idő az elsődleges, másoknak a Krisztus feltámadása felett érzett öröm. Az ön megfogalmazásában mi a húsvét jelentősége?

– Bár sokan a karácsonyt tartják a legnagyobb ünnepünknek, a kereszténység valójában a húsvéttal kezdődött, a feltámadott Krisztus köré szerveződött az első gyülekezet. A Szentlélek által pünkösdkor ebben a feltámadott Jézusban kezdtek hinni még többen. Az üzenet nem változik: Jézus Krisztus meghalt, majd feltámadt, legyőzte a bűnt, a halált, a betegségeket és a gonosz hatalmát, valamint örök életet adott mindenkinek, aki hisz benne. Az öröklét tágasságába helyezte a földi életet, ezzel paradigmaváltást hozott. Az öröklét pedig nem elvont, hanem konkrét valóság. Megőrizzük a személyazonosságunkat, de egy romolhatatlan testet kapunk, Isten új eget és földet teremt az övéinek.

– A húsvéti ünnepet megelőzi a negyvennapos böjt. Ebben sok hívő is csak a lemondást látja, mások egyszerűen az étkezésüket igyekeznek kordában tartani ilyenkor. Hogyan lehet az egész lényünkkel felkészülni az ünnepre?

– A böjt nem fogyókúra és nem életmód, hiszen mély igei és lelki tartalommal bír. Egyfajta lelki és szellemi ráhangolódás az ünnepekre, elcsendesedés, Isten igéjére figyelés, koncentráltabb imádságokkal. A mai rohanó embernek a böjt nemcsak a bizonyos ételekről való lemondást, hanem azt is jelentheti, hogy egy kicsit megáll és kiszakad az őt körülvevő ingerdús, elektronikus környezetből. Ha képesek vagyunk valamiről negyven napig lemondani, könnyen kiderülhet, hogy nincs is szükségünk rá. Ugyanakkor arra is rácsodálkozhatunk és örülhetünk, hogy mennyi mindenünk megvan, ami mind Istentől származik. A folyamatos kritizálás és panaszkodás helyett jó lenne megélni a hálát minél többször. Meg­győződésem, hogy a szabadság csak önkorlátozásban élhető meg.

– Említette, hogy az öröklét nem elvont, hanem konkrét valóság. Megsejthetünk ebből valamit már a földi életben is?

– Igen, én például számos istentiszteleti alkalom mellett egyszer egy koncerten is átéltem ezt az üdvösségélményt: még soha azelőtt nem kapcsolódtam ki annyira, mint ott. Amikor nem fáj a múlt, nem félek a jövőtől, hanem benne tudok lenni a jelenben. Az üdvösség: az örök jelen. Ha ténylegesen nem hiszünk az öröklétben, akkor a mai korra jellemző „mindent nekem azonnal” attitűd lesz jellemző ránk, ebben kezdjük tönkretenni egymást. Azonban amint az örök élet tágasságába kerülünk, rájövünk: lehetne jobban, lassabban, csöndesebben élni, megbocsátani, újrakezdeni, figyelni egymásra.

– Milyen formában lehet a húsvét örök érvényű üzenetét – vagyis Krisztus halálát és feltámadását – a mai kor emberéhez eljuttatni úgy, hogy frissként is hasson?

– Lelkészként azt látom, hogy a mostani jóléti társadalomban az emberek iszonyúan kimerültek, kiégettek, az sem véletlen, hogy soha nem látott mértéket öltött a depresszió. Lelki vákuum van, nagyon vágynak az emberek a megnyugvásra. Számos helyen válogathatnak a megoldások között, például keleti vallásokban, ezoterikában. Az egyház versenyhelyzetben van, holott az evangélium nem piaci áru. A hit hallásból fakad, tehát az evangéliumot a maga igei tisztaságában kell újból és újból elmondani az embereknek, illetve az életünkkel hitelessé tenni azt. A többit Isten cselekszi a szívekben. Abban a gyülekezetben van élet, ahol vállalják az ige igazságát. Kellenek tehát modern eszközök, akár egy filmklub, egy kivetített szöveg, de csak akkor, ha nem sikkad el az ige igazsága, a megváltás örömhíre, azaz a lényeg.

– Egyre magasabb az emberek ingerküszöbe. Szükség van arra, hogy akár naturalisztikusan bemutassák Jézus szenvedéstörténetét? A gyerekeknek hogyan lehet ezt átadni?

– Mint hitoktató mondom, hogy érdemes nem időrendben haladni, hanem az örök élet örömhírét elbeszélni előbb, különösen ha gyerekekről van szó. A nagypénteki történetet már egészen kis kortól kezdve el kell mondani, ám a helyettes elégtételt, annak értelmét, hogy Jézus valóban érted, a te bűneidért halt meg, úgy gondolom, leghamarabb középiskolában lehet átadni. Nemrég egy hittanórán helyettesítettem, akkor jöttem rá: a gyerekek teljesen elszoktak a narratívumtól, egyik hitoktató sem próbálkozik már ezzel, így újként hatott a módszer, és feszült figyelemmel hallgatták, ahogy szóban, minden eszköz nélkül átadtam egy bibliai történetet. Meghatározó a 2–6 éves kor, ha ebben az időszakban rendszeresen és befogadható formában, keresztény tartalmakkal nevelik a gyerekeket, akkor ez lesz számára a természetes.

– Mi hatja át a gyereknevelést napjainkban ehelyett?

– Nem az a baj, hogy a gyerekeinkkel együtt kitekintünk idegen világokba, hanem a kitekintés indulatával van a baj, mintha az jobb lenne, mint a mi kultúránk. Gyakori, hogy még a szülők is a másét tartják vonzóbbnak, ez a parázna természetünkből fakad. Hol­ott milyen jó lenne a saját kultúránkba belegyökerezni és azt továbbadni a jövő nemzedéknek. Az itteni istentiszteletekre is behallatszik a gyerekzsivaj, de hála Istennek, hogy itt vannak a gyerekek! Az tudja tisztelni és szeretni a másikat, aki először a sajátját tiszteli és szereti.

– Mint sok más magyar népszokás, napjainkban a locsolkodás is egyre inkább háttérbe szorul. Fontosnak tartja-e küzdeni érte, hogy fennmaradjon, valóban része-e az identitásunknak?

– A locsolkodás keresztyén tartalommal telítődött, ráadásul szervesen a magyar kultúra része, persze hogy nem szabad elengedni! Azzal végképp nem tudok egyetérteni, hogy a saját szokásainkat elengedjük és helyettük másmilyeneket hozunk be. Igenis lehet keresztyén tartalmat belevinni a saját ünnepeinkbe. A locsolkodásnál a víz utalhat átvitt értelemben a keresztségre is, a gyerekeknek pedig úgy lehet elmagyarázni a húsvéti tojás üzenetét, hogy amiképp a kiscsibe kikel a tojásból, így törte át Jézus Krisztus a halál burkát a feltámadáskor, hogy az örök élet tágasságára cserélje a mi életünkben is.

– Idén egybeesik a böjt és a kampány időszaka. Megzavarja az emberek húsvéti készülődését a választás előtti politikai küzdelem?

– Nagyon örülünk annak, hogy Áder János államfő a törvények szerinti legkorábbi időpontra írta ki a választást, mert ez lerövidíti az átmeneti állapotot. A kampány természetesen kihat a húsvéti felkészülésre, mi viszont a nagyhéten lélekben elcsendesedünk, és arra figyelünk, ami Isten igéjében örök és ránk bízott üzenet. Még intenzívebben imádkozunk a vezetőinkért, a népünkért, Krisztus ügyéért és azért, hogy legyen meg az Isten akarata.

– Milyennek látja a kampány eddigi alakulását?

– A politikai kampány sohasem tartozik a finomabb dolgok közé, ez az időszak sokkal inkább egy feszültségekkel teli eseménysorozat, amely szülési fájdalmakkal jár. Mi viszont azt kérjük az Úrtól, ne engedje, hogy a gyűlölet bármiféle formában úrrá legyen rajtunk. Ez mindenkire vonatkozik, akármelyik erőhöz és párthoz tartozik. Nincs rosszabb a gyűlöletnél, ami tényleg öl. Lehet egy Facebook-bejegyzéssel, egy szóval vagy egy tekintettel ölni, vagy akár szó szerint is el lehet bánni a másikkal. Arra kérjük az Urat, hogy ne ez a lelkület vezessen bennünket. Ha így teszünk, és jóindulattal, szeretettel cselekszünk, akkor van esélyünk arra, hogy méltósággal éljük meg ezt a felfokozott időszakot, és hogy a szülési fájdalmakból élet, egészséges gyermek szülessen a világra.

– Egyes ellenzéki pártok – kimondva-kimondatlanul – neheztelnek a keresztény egyházakra, mondván: a kormány szekerét tolják. Rászolgáltak erre?

– Nem értem, hogy az egyházakkal mi a baj! Itt vagyunk a saját kultúránkban, annak ügyét képviseljük és szeretnénk szolgálni. Ráadásul úgy tesszük ezt, hogy az egyházunknak a mai napig nincs működő vagyona, a gyülekezeteink tulajdonképpen önfenntartók. Ahhoz azonban, hogy a szolgálatot el tudja látni, fejlesztenünk kell, de arra önerőből nem futja. Amíg másfajta finanszírozási rendszer nincs, addig nyilvánvalóan szükséges és alkotmányos is, hogy a mindenkori kormányzat támogassa az egyházak szolgálatát. Mi ezzel nem élünk vissza, a támogatást visszaforgatjuk az iskolákba, a közösségeket szolgáló intézményekbe, programokba. Mi éppen ezért imádkozunk, hogy a megkezdett biztató folyamatok mentén haladhassunk tovább. Ez nagyon fontos ennek az országnak, már csak azért is, mert a folytonos rombolás és újrakezdés senkinek nem jó.

– A választási kampány legfontosabb témája a migráció, amellyel kapcsolatban még az egyházak vezetői is eltérően nyilatkoznak. Mi a helyes magatartás ebben a témában egy keresztény ember számára?

– Jézus Krisztus követése szeretetet és befogadást jelent, sem a keresztény egyházak, sem a mostani kormánypártok nem mondanak mást. Azt viszont lehetetlennek tartom, hogy úgy segítsünk másokon, hogy azzal a saját kincseinket sodorjuk veszélybe. Márpedig kitapintható a veszély. Ezt sokan csak addig tagadják, amíg az ő gyerekeiket, családjaikat nem éri valami. Ez mindig akkor fáj, de akkor nagyon.

– Európa nyugati felében már kézzelfoghatók a problémák.

– Nagyon féltem az európai kultúrát, sokat járok nyugaton, és gyakran fáj a szívem. Senki ellen nem beszélek, mert aki valóban szenved, üldözött, a keresztényekről nem is beszélve, azon segíteni kell, de csak az lehet a megoldás, hogy a problémát helyben kezeljük. Az a fontos, hogy minden ember a saját hazájában, kultúrájában élhessen boldog, emberhez méltó életet. Nem véletlenül tett le oda bennünket az Urunk, ahová születtünk. Nem értem, hogy miért vonzóbb és jobb a másik, mint a sajátod! Ez olyan, mintha a saját gyermekemet megtagadnám, hogy másokon segíthessek. A legfontosabbak a rám bízottak, a szeretteim, a hitem, a kultúrám, a népem. Saját értékeinkben megerősödve tudunk hitelesen, helyesen és krisztusi szeretettel nyitni mások felé. Ahhoz, hogy ebben a kérdésben változást érjünk el, megtérés kell.

– Láthatjuk, hogy miközben Magyarországon a kormány jó viszonyt ápol a keresztény egyházakkal és támogatja azok működését, nyugatról ennek ellenkezőjéről, templomok lerombolásáról érkeznek hírek. Európa nyugati és északi fele elveszett?

– Hiszem, hogy nem! Számos jele van annak, hogy Európában változóban van a közhangulat, elébe akarnak menni a nagyobb problémának. Ugyanakkor nem ezért vagyok reménységben, hanem mert hiszem, hogy az Úristen nem engedi elveszni Európát. Aztán a keresztyén Európának segíteni kell a sok-sok nyomorúságot látott más földrészeken. Ez a cél.

– Hogyan lehet megakadályozni, hogy a keresztény egyházaktól való eltávolodás nálunk is teret nyerjen?

– Nyugaton a túlzott jólét annyira elvilágiasította az embereket, hogy elfelejtkeztek Istenről, a gyökerekről, sokakban alig lelhető fel az alázat. Mi, az egyházak itthon egyet tudunk tenni: hirdetjük Isten dicsőségét és a magunk erejével, Urunk segítségét kérve tesszük a dolgunkat. Az eredményt az Úristenre bízzuk! Hiszem azt, hogy az Úr ad olyan medret, amely Európában újra megerősíti a kereszténység ügyét. Erre ígéretünk van!

– Magyarországnak és az egykori keleti blokk országainak ebben a helyzetben kiemelt a felelőssége. Mi vagyunk a keresztény Európa utolsó védőbástyája?

– Jelen pillanatban ez a helyzet. Hálát kell adni azért, hogy a V4-ek össze tudnak fogni és egy nagyon komoly védőhálót, ellensúlyt képeznek. Arra számítok, hogy ehhez csatlakoznak más államok is. Hiszem, hogy a történelem szálait kezében tartó Úristen efelé viszi Európa jövőjét.

- Magyar Idők, Borsodi Attila–Szilágyi Anna -