Magyarország

2013.01.13. 13:51

A 69 éve történt erdélyi lavinabaleset áldozataira emlékeztek Salgótarjánban

Salgótarján, 2013. január 13., vasárnap (MTI) - A 69 évvel ezelőtti lavinaszerencsétlenség során elhunyt salgótarjáni síjárőrcsapat 15 tagjára emlékeztek koszorúzási ünnepségen vasárnap a nógrádi megyeszékhelyen.

Salgótarján, 2013. január 13., vasárnap (MTI) - A 69 évvel ezelőtti lavinaszerencsétlenség során elhunyt salgótarjáni síjárőrcsapat 15 tagjára emlékeztek koszorúzási ünnepségen vasárnap a nógrádi megyeszékhelyen.A Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet síelőit Erdélyben, a Radnai-havasok 2305 méter magas Nagy-Pietrosz csúcsának meghódítása közben érte a lavinaszerencsétlenség 1944. január 13-án. A halott fiatalok búcsúztatásán annak idején hatalmas tömeg vett részt az acélgyári stadionban. A temetésekre a holttestek megtalálásának és hazahozatalának sorrendjében háromszor került sor: január 22-én öt, 30-án kilenc, július 30-án egy áldozattól vettek végső búcsút a salgótarjániak.

A második világháború után tilos volt hivatalosan emlékezni a levente áldozatokra, az első ünnepséget csak 50 év elteltével tarthatták meg.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) salgótarjáni polgármester vasárnap a régi központi temetőben tartott városi megemlékezésen elmondta: az utazás részleteit abból a megtalált kockás noteszből lehet megismerni, amelyben a csapat legfiatalabb tagja, a 18 éves Vlacsil József írta le úti élményeit. Felidézte, hogy a csapat 1944. január 8-án déli 12 órakor, napsütéses időben indult a salgótarjáni, főtéri kisállomásról a végzetes útra. Az a két kép maradt róluk, amit az indulás előtt készítettek, valamint egy képeslap, amit akkor mindannyian aláírtak.

Székyné Sztrémi Melinda úgy fogalmazott: ma már egyre többen ismerik a leventék szomorú történetét Salgótarjánban, de sok évnek kellett eltelnie, amíg hitelesen lehetett beszélni erről a tragédiáról. Hozzátette: sok salgótarjáni el tudja már képzelni ezt az utat, hiszen 2003 óta évről-évre emléktúrákon járják végig a Köves-patak völgyét a Radnai-havasokban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!