Hagyománya volt a gyöngynek is Mezőkövesden

Mezőkövesd - Szerették a szépet a matyók, bár a hímzés volt az elsődleges, ékszerek is dukáltak a viselethez.

Az erdőhorváti Sajgó Zoltánné gyöngyfűző népi iparművész volt a Matyó Múzeum Múzeumi Műhely sorozatának legutóbbi vendége. Az előadó a közönséget igyekezett bevezetni a gyöngyfűzés több évezredes hagyományaiba, prezentációban minden földrész gyöngyös kiegészítőiről, ruháiról villantott föl képeket. Az ékszerek mindenhol a társadalmi státusz szimbólumai voltak, s sok esetben nagyon hasonló technikával készültek, ugyanakkor voltak népek, amelyek nem a fűzést, mint inkább a gyöngyszövést részesítették előnyben. Föl­elevenítette, a gyöngyök a különböző népi, vallási hiedelmekben is fontos szerepet kaptak.

A Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete révén képeztem magam." Sajgó Zoltánné

Lánya inspirálta

A közönségnek elmesélte pályakezdését is, a gyöngyfűzésre lánya inspirálta, aki 9-10 éves korában készített számára egy ékszert. Úgy gondolta, ezt ő is meg tudja tanulni, s elkezdett vele foglalkozni. Bár a gyöngyfűzés népművészeti vonatkozásairól eleinte keveset tudott, első zsűrizett munkái elismerésben részesültek. Mint mondta, megtanulta, hogy csakis minőségi alapanyagokat szabad hozzá használni, bőrvarró cérnát és válogatott gyöngyöket. Kifejtette, a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete révén képezte magát, táborokba járt, és a sárközi néprajzos világban mélyült el, ahol mestere Oláh Márta volt.

Előadásában bemutatta azt is, hogy a gyöngyök nemcsak a tehetősebbek díszei voltak, hanem a szegényebb rétegek is szívesen vásárolták azokat, a múlt században kilóra, vagy éppen méterre is vásárolhatták a gyöngyöket, illetve az azzal ékesített kiegészítőket. Hozzátette, ugyan nem csak a női viseletek kaptak gyöngy­díszítést, de főleg a lányok, asszonyok viselték a kiegészítőket, s az is szigorú előíráson alapult, milyen életkorban, milyen családi állapotban, s hány gyerek után milyen ékszerek voltak viselhetők.

Előadásában kitért Matyóföldre is. Elmesélte, amikor pályázott a mesteri címre úgy gondolta, borsodi darabot kellene készítenie, így jött el Mezőkövesdre, ahol a múzeumban találtak egy eredeti gyöngyös kontytokot. Ezt lemásolta, s kapott egy eredeti anyagot is Bollók Mátyásnétól, amelyet szintén ékesített, s készített még további két hegyeskontyot is. Ezt a tokot akkor is ékesítették (csipkével, gyönggyel), ha nem is látszott a főkötő alatt.

Mezőkövesden is vásárolták a gépi gyöngyöt, ez került a tokra is, de pipi karton ágytakarókon is használták. Bár errefelé akkora hagyománya nem volt a fűzött gyöngynek, azért kalárist is viseltek a nők, amennyit a nyakuk elbírt. Egy régi fotó alapján az 1925-ig divatban lévő fekete menyasszonyi ruhához fityegő kalárist készített. Más régi fényképeken még más gyöngyös ékszerek is fölfedezhetők, amelyeket érdemes volna „lefűzni”, de a környékbeli viseletekhez is hordtak ilyen ékszert, kutatni kellene, hogy ezek helyi kalárisok voltak, vagy éppen a summásságnak köszönhetően kerültek a viseletbe.

Sajgó Zoltánné a közönséggel több fűzési technikát is megismertetett, az előadást követően pedig egy kis bemutatót is tartott a munkáról.

TB