Katonai konfrontáció előjelei a Dél-kínai-tengeren?

A legfrissebb hírek szerint Kína és Vietnám két-két hajóval közös járőrözést hajtott végre a Pejbu (Beibu), vagy más néven Tonkin-öbölben, majd a vietnámi hajók kikötőlátogatásra a dél-kínai Kanton Csancsiang (Zhanjiang) városába érkeztek. A 11. ilyen közös akció azt a látszatot kelti, mintha legalábbis enyhülőben lenne a feszültség. A szigetek hovatartozásának kérdésében azonban az álláspontokban nyilvánvalóan semmiféle változás nem következett be.

    Vietnám és a vietnámiak számára elfogadhatatlan, hogy akár csak osztozzanak is az általuk Keleti-tengernek nevezett térség szigetcsoportjain, amelyek közül a két nagyobb a Spratly (Nansa) és a Paracel (Hszisa). Vietnám és Kína mindkettő felett teljes szuverenitást igényel; hozzájuk jön még a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei, amelyek csak a Spratly egyes szigeteit, homokdűnéit, korall- és sziklazátonyait tartják magukénak.

9 sziklazátonyt tart ellenőrzése alatt Kína

    A legtöbbet közülük - hat szigetet, 16 sziklazátonyt és 6 homokpadot - Vietnám tart ellenőrzése alatt, majd a Fülöp-szigetek következik 7 szigettel és 3 sziklazátonnyal. Őket követi 9 sziklazátonnyal Kína. Malajzia egy mesterséges szigetet, öt sziklazátonyt és egy homokpadot birtokol. A Spratly legnagyobb szigetét Tajvan foglalta el 1956-ban. Brunei csak igényét jelentette be, nem foglalt el területet.

    A szigetek egy részén leszállóhelyet építettek, néhány fős őrséget állomásoztatnak, távközlési állomást, radarral felszerelt megfigyelő helyet, őrtornyot hoztak létre. A szigetek alatt s a környéken jelentős földgáz- és kőolajkészeleteket sejtenek, a környező vizek gazdagok halban, és a térség maga stratégiailag, logisztikailag igen fontos; a szigetek előretolt bázisok kiváló terepe. A nemzetközi vízi közlekedési útvonalak fele erre vezet.

    Kína 1947-ben állt elő először egy olyan térképpel, amelyen a Dél-kínai-tengert gyakorlatilag beltengerként kezeli, jelezvén, hogy annak 80 százalékát Kína részének tekinti. 2009 májusában ezt hivatalosan is beterjeszttették az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

    A területek hovatartozását egyes országok - mint Kína és Vietnám - történelmi érvekkel, mások a tényleges birtokbavétel elsőségével, illetve nemzetközi jogi megfeleléssel igyekeznek bizonyítani. A Fülöp-szigetek 1976-ban talált olajat először a Spratly-szigetekhez tartozó Palawan-szigetek partjainál, 1978-ban elnöki dekrétummal az összes addig elfoglalt szigetet és szigetecskét közigazgatásilag hatáskörébe vonta. A múlt század kilencvenes éveinek elején Vietnámmal és Kínával közös kitermelésbe kezdenek, de a kísérlet Hanoi és Peking közötti vita miatt kudarcba fullad.

Fegyveres összecsapásokba torkollott a Kína-Vietnám vita

    A szigetek körül fegyveres összecsapásokra is sor került, 1988-ban például kínai hajók elsüllyesztettek egy katonai szállító hajót, 64 vietnami katona meghalt.

    A vita rendezését nem segítette elő az ENSZ 1982-ben elfogadott és 1994-ben hatályba lépett tengerjogi egyezménye (UNCLOS), amely egyebek mellett meghatározza, hogy a parttól számított 200 tengeri mérföld (370 kilométer) távolság jelenti az adott ország kizárólagos gazdasági övezetét: e térségben csak az érintett ország rendelkezik halászati, nyersanyag-kitermelési jogokkal.

    A megoldást célzó leginkább hivatkozott nyilatkozat a 2002-ben először a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) 10 országának külügyminisztere, majd Kína által is aláírt dokumentum, amely irányadó a területi viták rendezésére. Ebben lefektetik, hogy a felek a szuverenitásukat érintő vitákat békés módon, az erő alkalmazása nélkül oldják meg. Azt is megfogadják, hogy önmérsékletet tanúsítanak és tartózkodnak olyan cselekményektől, amelyekkel bonyolítanák, vagy elmérgesítenék a helyzetet. Egyben bizalomerősítő - hadseregek közötti - lépéseket szorgalmaznak.

    2010 júliusában Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy hanoi biztonsáőgi konferencián megállapította, hogy Washingtonnak nemzeti érdeke a Dél-kínai-tenger szigeteinek térségében a szabad hajózás lehetőségének megőrzése, és kész a kérdés többoldalú tárgyalásos megoldásában közreműködni. Pekinget szinte sokkolta a váratlan kijelentés, s azon nyomban leszögezte: ellenzi a kérdés nemzetközivé tételét.

    Lényegében ezekben a napokban is ezt hangoztatja, miután Vietnám egyértelmű jelét adta: szivesen venné a nemzetközi közreműködést. Peking határozottan foglal állást, és igyekszik megkérdőjelezhetetlennek feltüntetni szuverenitását a területek felett, ugyanakkor visszafogottságot is mutat, s érezhetően nem óhajtja a feszültséget fokozni. Közölte, hogy a vitát nem szándékozik katonai erővel megoldani, és eddig nem engedett szabad utat a Vietnám elleni tüntetéseknek.

Hogy Kína megmutathassa az erejét

Kína anélkül is egyre erősebb, hogy izmait fitogtatná, ami némileg nyomasztóan hat a környezetére. A Fülöp-szigetek elnöke viszont többször is kifejezte: nem hajlandó a gyengébb fél pozíciójából tárgyalni a kérdésről. Manilát zavarják a környéken egyre gyakrabban előforduló kínai hajók, Peking pedig úgy érzi, szuverenitását és tengeri jogait sértik, amikor akadályozni, korlátozni próbálják mozgását. Manila "a biztonság kedvéért" maga is a környező vizekre küldte legnagyobb hajóját, s bejelentette, hogy a Thitu-szigeten hamarosan megkezdi leszállópályájának újjáépítését.

    Washington egyelőre igyekszik nem beavatkozni a kérdésbe, bár például John McCain amerikai republikánus szenátor, aki egyébként haditengerészeti akadémiát végzett, a minap azt találta mondani, hogy kiváló alkalom kínálkozik az Egyesült Államoknak arra, hogy barátságát szorosabbra fűzze a Kínával vitázó délkelet-ázsiai országokkal, s azok katonai és politikai támogatását sürgette.

    Vietnámban vasárnaponként néhány százan rendre a kínai külképviseletek elé vonulnak, és azt skandálják, hogy "Le Kínával!", a központi média pedig a központi akaratnak megfelelően újabb és újabb írásokkal fejezi, hogy Vietnám soha nem fog engedni. Hanoi már éleslövészettel egybekötött hadgyakorlatot tartott partjaitól nem túl távol, s hírek szerint a következő hónapban vietnámi-amerikai hadgyakorlatra kerül sor.

    Kína tudja azt, amit McCain, s ezért sem élezi a helyzet, s próbálja az idő múlásával a kisebb összezördüléseket feledtetni. Retorikája szigorú, az erődemonstrációra erődemonstrációval válaszol, s nagy valószínűséggel hamarosan elkészülő repülőgép-hordozóját is a térségbe fogja vezényelni. Peking közben tárgyalást szorgalmaz, de az olyan megoldáshoz, mint például a közös olajkitermelés - általában elfogadhatatlan - feltételeket szab.

    A Dél-kínai-tenger minden bizonnyal továbbra is egyfajta "gyúanyag" marad, a média bevetésével számítani kell a pszichológiai és a jogi küzdelemre, s jelek szerint fokozódni fog a fegyverkezés és az építkezés a szigeteken. Megfigyelők nem valószínűsítenek sem kisebb, sem nagyobb kiterjedésű háborút, de azért hozzáteszik:  a katonai konfrontációt nem lehet kizárni.

- Trebitsch Péter, az MTI tudósítója -

Barát-e vagy ellenség Kína? - Clinton szerint nem tudják