Fordulat

2020.10.05. 18:33

Újra együtt edzhet mainzi társaival Szalai Ádám

A játékos nem keres másik klubot magának.

A válogatott labdarúgó-mérkőzések után újra együtt edzhet majd mainzi csapattársaival Szalai Ádám, akit két héttel ezelőtt sportszakmai indokkal kitettek az együttes keretéből.

A 32 éves csatár ügyében az hozta meg a fordulatot, hogy a Bundesligában utolsó előtti helyen álló klub vezérigazgatója, sportigazgatója, valamint Szalai ügynöke az elmúlt két hétben napi szinten tárgyalt a kialakult helyzetről. A feleknek a mainzi munkaügyi bíróságon sem kell megjelenniük csütörtökön, miután megegyezés született közöttük.

„Az elmúlt két hétben történtek mindannyiunkat megviseltek, és különösképpen károsak voltak a Mainzra nézve. Ezért fontos volt, hogy a nézeteltéréseinket időben tisztázzuk, a problémákra megoldást keressünk és elkerüljük a jogi vitát” – mondta hétfőn Rouven Schröder sportigazgató, aki szerint egyelőre megoldódott az ügy.

Szalait Achim Beierlorzer vezetőedző arról tájékoztatta két héttel ezelőtt, hogy nem számít rá a folytatásban, erre reagálva a csapat tagjai sztrájkba léptek és megtagadták a részvételt az edzésen, mert így akartak szolidaritást vállalni a magyar játékossal. Az edzőt néhány nappal később menesztették, helyét ideiglenes megbízatással Jan-Moritz Lichte vette át.

A Bild című német napilap arról írt, hogy a támadó elküldésének hátterében nem állt sportszakmai ok. Az újság értesülései szerint Szalai Ádámnak egy elfajult anyagi vita miatt kell új csapatot keresnie, ugyanis a játékostársak által megválasztott tanács tagjaként szót emelt a vezetés ellen, amely a koronavírus-járvány ideje alatt csökkentett béreket nem kompenzálta azóta, holott ebben megállapodtak egymással a felek.

Oliver Fischer, a csatár ügynöke az ügy kirobbanása után úgy fogalmazott, a játékos nem keres másik klubot magának, és mindenképpen Mainzban akar maradni.

„Készen állok arra, hogy magam mögött hagyjam a történteket, és mindent megtegyek azért, hogy jobb eredményeket érjünk el” – nyilatkozta most Szalai, aki tavaly augusztusban tért vissza a Mainzhoz, amelynek színeiben 2010 és 2013 között már futballozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában