A londoni magyar nagykövet szerint kezd enyhülni a brexitláz (videó)

2020 májusa. A koronavírus-járvány első hulláma tombol az Egyesült Királyságban, és közben már ketyeg a brexit utáni átmeneti időszak órája is, ám a rendezett kilépésről szóló megállapodásnak még híre-hamva sincs. Ebben a politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is teljesen új helyzetet teremtő időszakban érkezett állomáshelyére Magyarország londoni nagykövete, Kumin Ferenc. A korábban New York-i főkonzulként szolgálatot teljesítő diplomatával – a szigorú távolságtartási szabályok betartásával – a londoni nagykövetségen készített interjút Heckenast László – írja a Magyar Nemzet.

– Az érkezése óta eltelt több mint fél év tapasztalatai alapján az Európai Unióból való kilépés vagy a járvány jelent nagyobb problémát az Egyesült Királyság számára?

– Amikor elkezdtem felkészülni erre a megbízatásra, a brexit tartott lázban bennünket, a parlamenti meghallgatásomon is ez volt a fő téma, de akkor még nem láttuk, hogy milyen hatása lesz a vírusnak a világra és benne az Egyesült Királyságra. Ha most visszanézzük Boris Johnson miniszterelnök sajtótájékoztatóit, azokban már jó ideje a járvány és a járvány kezelése áll az első helyen, igaz, amikor már vészesen közeledett a brexit utáni átmeneti időszak vége, akkor megint előtérbe került a rendezett kilépés kérdése, illetve hogy lesz-e szabadkereskedelmi megállapodás az Európai Unióval. Amikor szenteste végül megszületett a megállapodás, ami a járvány közepette fontos siker volt a kormánynak, akkor megint egy kicsit többet beszéltünk erről, de mára ismét a járvány kezelése került a középpontba a médiában és a politikusi nyilatkozatokban egyaránt.

– A brexitvita, amely a népszavazáson végül nagyon kis többséggel dőlt el a kilépés javára, olyan megosztottságot hozott a brit belpolitikában és a társadalomban is, amire korábban nemigen volt példa. Viszont a járvány elleni küzdelem nagyon is közös ügy – mennyire tudtak felülemelkedni a politikusok a korábbi ellentéteken?

– A briteknek megvan az a jó szokása, hogy ha nagy a baj, akkor az ideig-óráig egyesíti az országot, és félre tudják tenni a politikai nézetkülönbségeiket

– ezt mutatja az is, hogy december végén a brit parlament elsöprő többséggel szavazta meg az EU–UK-megállapodásról szóló törvénytervezetet. A kormány és az ellenzék együttműködését a védekezés több kritikus pontján is meg lehetett tapasztalni. A legutóbbi lezárásokat szentesítő parlamenti határozatról például az ellenzéki Munkáspárt is együtt szavazott a konzervatívokkal. Ugyanakkor érkeznek kritikák is az ellenzék részéről, hogy szerintük mit kellene másként csinálni. Konstruktív alternatívákkal előállni azonban nekik sem könnyű, mert ahogy minden ország minden kormánya, a Johnson-kabinet is olyan dilemmákkal küszködik, amelyekben csak rossz és még rosszabb megoldás között lehet választani.

– Ön szerint hogyan viseli az emberek a személyi szabadság szinte soha nem látott mértékű korlátozását?

– Ez egy olyan ország, ahol komoly hagyománya van annak, hogy a hatóságok nagyon megfontoltan szólnak csak bele a magánélet különböző aspektusaiba. Elég arra gondolnunk, hogy itt senkinek nincsen személyi igazolványa. Egy ilyen környezetben különösen nehéz döntés volt szigorú korlátozásokat bevezetni, és azt gondolom, hogy a kezdeti védekezésben tapasztalt késlekedés összefüggött ezzel a kultúrával. De a briteknek az az igénye, hogy a szabadságjogaik ne legyenek korlátozva, mostanra józan keretek közé került: megértették, hogy mi ez az új helyzet, és elfogadják, hogy vannak szabályok, amelyek behatárolják a fizikai mozgásterüket. Ezzel egy időben azt is látják, hogy

hihetetlenül jól halad az oltás: január végéig több mint nyolc és fél millióan kapták meg az első adag vakcinát.

Az oltóanyag-ellátás és maga az oltás logisztikája is jól működik, így a britek okkal reménykedhetnek abban, hogy itt az élet hamarabb visszatérhet a régi kerékvágásba, mint más fejlett országokban.

– A lezárások azonban a szabadságjogaik mellett sokakat a bevételeiktől is megfosztották. A vendéglátóipart különösen rosszul érintette a járvány, és éppen ez az a szektor, ahol nagyon sok magyar munkavállaló is dolgozott. A válság bizonyára sokakat hazaköltözésre késztetett.

– Pusztán a brexit miatt a már itt dolgozó uniós állampolgároknak nem kellett feltétlenül hazaköltözniük, mivel

a kilépési megállapodásnak fontos filozófiája volt, hogy az EU állampolgárai nem veszíthetik el szerzett jogaikat.

A pubok, éttermek, szállodák bezárása sem jelenti, hogy az itt dolgozók azonnal elveszítik megélhetésüket, mert ezekben a legrosszabbul érintett iparágakban a kormány bértámogatási programot indított. Persze ebben is van egy bizonytalanság, hiszen mindenki ösztönösen érzi, hogy nem lehet a végtelenségig finanszírozni ezt a bőkezű állami intézkedést, és egyáltalán nem biztos, hogy a program lejártával munkaadójuk képes lesz kifizetni a bérüket. Ezekből a megfontolásokból valóban sokan hazaköltözhettek.

– Vajon hányan maradtak?

– A brexit utáni átmeneti időszak lejártával viszonylag pontos képet fogunk kapni arról, hogy hány magyar állampolgár képzeli el tartósan itt az életét – nekik ugyanis

be kellett jelentkezniük a kilépési megállapodással szabályozott letelepedési programba.

Információink szerint közel százharmincezer honfitársunk élt ezzel a lehetőséggel. De az itt élő magyarok valós száma ennél biztosan nagyobb, mert akik hosszabb ideje vannak itt, azok akár brit állampolgárságért is folyamodhattak.

– A nagykövetség honlapján elérhető videóban láthatjuk, ahogy átadja megbízólevelét II. Erzsébet brit királynőnek. De a járvány miatt ez sem úgy történt, ahogy szokott: az uralkodó egy videokapcsolaton keresztül volt jelen a Buckingham-palotában. Hogyan működhet a diplomácia ezzel a távolságtartással?

– A vírus a diplomáciának sem tesz jót. Ez egy olyan műfaj, amely a személyes érintkezésre épül. Azért vagyunk itt. Ilyen értelemben nagyon nehéz dolgom van, különösen, hogy új szereplőként rengeteg a teendőm abban, hogy kapcsolatokat építsek. A videokonferencia eszköze valamennyire segít áthidalni a személyes kontaktusok hiányát, de nem pótolhatja teljesen a kieső rendezvényeket, nemzeti ünnepi fogadásokat, kulturális eseményeket. Úgy is mondhatnám, hogy a kapcsolatteremtési lehetőségeim kilencven százalékát elvette a járvány – a maradék tíz százalékban azonban megpróbáljuk behozni ezt a lemaradást.

– Az Európai Unión belül az Egyesült Királyság sok szempontból Magyarország szövetségesének számított. Hogyan alakulnak a kétoldalú kapcsolatok a szigetország kilépése után?

– A brexit már a népszavazástól kezdve bonyolult folyamat volt, nagyon sokféleképpen reagáltak rá az Európai Unió tagállamai és maga a brüsszeli bürokrácia is. Időnként olyan érzésünk lehetett, mintha egyesek meg akarták volna leckéztetni a briteket a döntésük miatt. Magyarország azonban kezdettől fogva elutasította ezt a gondolkodásmódot, és az uniós döntésekre befolyással bíró tagállamként igyekeztünk olyan irányba terelni a dolgokat, hogy ne ez legyen a meghatározó hozzáállás – azt gondolom, hogy ez sikerült is.

A britek pedig nemcsak, hogy észrevették, hanem kifejezetten értékelték is ezt, és ez a pozitív légkör az alapja az Egyesült Királyság és Magyarország brexit utáni kapcsolatainak.

Érdekes egybeesés, hogy épp idén májusban lesz száz éve, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatot létesített egymással. És bár ez a száz esztendő – diplomatikusan fogalmazva – elég sokszínű volt, abban biztosak lehetünk, hogy most egy sokkal gyümölcsözőbb, sokkal nagyobb együttműködésre építő időszak elébe nézünk, hiszen 2021-ben sokkal több dolog köt minket össze, mint az előző száz évben bármikor.

– A gazdasági együttműködés terén is ilyen jók a kilátások?

– Úgy látjuk, hogy a járvány új helyzetet teremtett a világban, a termelő és szolgáltató cégek is megpróbálják lerövidíteni az értékláncaikat, ezáltal csökkenteni a kockázatokat ebben az értékáramlásban. Ilyen tekintetben Magyarország mint befektetési célpont felértékelődött, amit a befektetői döntések is tükröznek.

Több olyan brit cégről is tudunk, amely magyarországi megjelenést vagy bővítést tervez, vannak már előrehaladott tárgyalások is, és ezek nagyon jó jelek.

Ha a brexitet összefüggésében nézzük, ha valakinek az jelenthet logisztikai vagy költségelőnyt, hogy az EU-n belül legyen termelő kapacitása vagy akár egy megosztott szolgáltató egysége, akkor Magyarország tálcán kínálja a lehetőségeket. Nagyon jó, szakképzett, versenyképes munkaerőnk van, emellé nagyon fejlett infrastruktúránk is, amely bárhol megállná a helyét a fejlett világban. Ezt kínáljuk az itteni befektetőknek, és szerintünk élni is fognak ezekkel a lehetőségekkel. Ezt látjuk, tapasztaljuk, ezt mondják nekem azok az üzleti döntéshozók, akikkel tudtam erről beszélgetni. Úgyhogy innen nézve nem rosszak a kilátásaink.

– De mi lesz az eddig EU-keretek között szerveződő oktatási programokkal és tudományos együttműködésekkel a brexit után? Lát lehetőséget arra, hogy ezeket – legalább részben – kétoldalú megállapodásokkal pótolják?

– Teljes mértékben erre készülünk. Az e téren folytatott megbeszéléseinkből le is szűrtük azt a tapasztalatot, hogy a brit egyetemeknek is szükségük van a brexit miatt kieső külföldi diákokra, az extra tandíjbevételekre, és ahogy ők is keresik az új lehetőségeket, úgy mi is figyeljük az Erasmus helyére belépő csereprogramokat, amelyek keretében a magyar egyetemek együtt tudnak működni az itteni intézményekkel. Ezt kétoldalú megállapodásokkal kell majd megerősítenünk. Napi szinten figyeljünk a most induló Turing programot, a meghirdetett pályázatokat és az egyéb olyan kezdeményezéseket, amelyekbe gyorsan be tudjuk kapcsolni a magyar intézményeket. Továbbra is úgy gondoljuk – és emögött kormányzati programok is állnak –, hogy a kiemelkedően tehetséges magyar diákok esetében fontos, hogy itt tanulhassanak, hiszen az Egyesült Királyság világszínvonalú oktatási intézményei és kutatóhelyei olyan tudást adhatnak a mi diákjainknak is, amit a világban csak nagyon kevés helyen kaphatnak meg. Mára megtanultuk, hogy nem kell annyira félni a szürkeállomány elvándorlásától, mint amennyire azt a 2000-es években tettük. Tudjuk, hogy lesz, akit így is, úgy is elveszítünk, de

akik a megszerzett tudással visszajönnek Magyarországra, olyan értéket és kapcsolatrendszert hoznak haza, ami bőven kárpótol az esetleges veszteségekért.

A tudományos kutatási együttműködésben pedig megmaradtak a közös lehetőségek a Horizon Europe programon belül. Nekünk eddig is ezres számban voltak közös projektjeink, kutatási programjaink, és a tudományos világnak esze ágában sincs feladni ezeket az együttműködéseket. A tudomány akkor halad előre, ha a benne tevékenykedők akadály nélkül tudják egymásnak átadni a legfrissebb kutatási eredményeket – éppen úgy, ahogyan eddig tették. Ezt a kormány részéről minden erővel támogatni akarjuk.

– Ezek szerint határozottan jók a magyar–brit kapcsolatok, az itteni médiában mégis gyakran olvashatunk pontatlan információkon alapuló, elfogult kritikákat a magyar kormány intézkedéseiről. Ön szerint mi lehet ennek az oka, és mit lehet tenni ellene?

– Épp a minap írtam levelet egy nem is egy különösen barátságtalanként ismert lap szerkesztőjének. Ez egy bonyolult jelenség, aminek az okát abban látom, hogy a brit újságírók közösségén belül – az egyéni értékviláguktól szinte függetlenül – van egy alaphangulat, amiben axiómaként fogadnak el bizonyos állításokat, és nem nagyon veszik a fáradságot, hogy meggyőződjenek azok valóságtartalmáról. Amikor pedig a magyarországi folyamatokról írnak, általában ebben a mások által megállapított axiómarendszerben gondolkodnak. Mi nemigen tudunk mást tenni, mint keresni velük a személyes kapcsolatot. Az elmúlt hónapokban a korlátozások ellenére is sikerült találkoznom a velünk foglalkozó vezető újságírókkal és külpolitikai szerkesztőkkel, a politika mindkét oldaláról. Érdekes módon ilyenkor nem érzi az ember annyira ezt a szinte rögeszmés kritikát és ellenállást.

Akár jól el is tudunk beszélgetni azokkal is, akik aztán másnap megírják a dörgedelmeiket, vagy szerkesztőként átengedik a tudósítóik elfogult anyagát.

Ezeken nem emelkedhetünk felül, hiszen az itt készülő sajtótermékeket – egy Financial Times-tudósítást vagy egy BBC-anyagot – az egész világ fogyasztja. Éppen ezért az itteni nagykövetségi munkának mindig is kiemelt feladata és felelőssége lesz, hogy kezelje ezeket a kérdéseket. Persze emberek világnézetét, értékrendjét alapvetően megváltoztatni nem lehet, de lehet türelemmel beszélgetni, tenni azért, hogy valamilyen másfajta hatás is érje ezeket az újságírókat. A legjobb az, ha elmennek Magyarországra, és ott személyesen tapasztalják meg, hogy mi a valóság, és akkor máris kicsit visszafogják az agarakat.

– Végül térjünk vissza a nemzetközi diplomáciához! Mint korábbi New York-i főkonzul hogyan látja a Washington és London közötti „special relationship” alakulását a Biden-kormányzat alatt? Emlékezetes, hogy a brexitszavazás kampányában idelátogató Obama elnök arra figyelmeztette a briteket, hogy egy transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény megkötését illetően semmilyen előnyt nem fognak élvezni, hanem be kell állniuk a sor végére.

– Az elnökválasztást követő időszak brit reakcióiból az látható, hogy a britek gyorsan és a diplomácia mércéjével mérve eredményesen tudták felvenni a kapcsolatot az új adminisztrációval. A Joe Biden–Boris Johnson-telefonbeszélgetés és a külügyminiszterek kapcsolatfelvétele azt mutatja, hogy az új amerikai adminisztráció az európai országok sorában elsőként a britekkel kezd bemutatkozó párbeszédet. A tudósítások szerint ezek nem voltak hosszú beszélgetések, de ilyenkor nem is ez a lényeg, hanem a gesztus, ami fontos üzenettel bír.

Bár az amerikai demokraták és a brit konzervatívok a politikai spektrum más-más oldalán állnak, a brit kormány láthatóan jó kapcsolatokra törekszik az új amerikai vezetéssel,

és gyorsan maguk mögött akarják tudni azokat a kisebb bukkanókat, amelyek néhány szerencsétlen nyilatkozat formájában öltöttek testet. Úgy gondolom, hogy a két ország kapcsolatának különleges jellege a brexit után is megmarad. Mert amikor védelmi-biztonságpolitikai kérdések kerülnek napirendre, a britek soha nem mulasztják el kiemelni, hogy az EU-ból való kilépésük a NATO-tagságukat semmilyen szempontból nem érinti. Vagyis stratégiailag ugyanott maradnak, ahol eddig is voltak a biztonságpolitikai térképen. Feltehetően a NATO-n belüli együttműködés adja majd meg a kétoldalú kapcsolatok alaphangját, az, hogy közösen mit tudnak tenni a globális biztonságért. És azt láthatjuk, hogy a jelentős globális biztonsági kérdésekben elég nagy az egyetértés. Szintén fontos megjegyezni, hogy a tervek szerint júniusban az Egyesült Királyság lesz a G7-országok csúcstalálkozójának házigazdája, ami lehetőséget teremt arra, hogy ez legyen az új amerikai elnök első hivatalos európai útja. Ha valóban így történik, akkor ennek szintén kiemelkedő diplomáciai jelentősége lesz.