Járvány

2021.02.12. 11:08

Portugália március elsejéig meghosszabbította a karantént

Portugália március elsejéig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantént csütörtökön.

– A helyzet továbbra is rendkívül komoly, és megköveteli, hogy ezeket az intézkedéseket ne csak február végéig, de valószínűleg március végéig meghosszabbítsuk – jelentette ki António Costa miniszterelnök. Hangsúlyozta:

még nem érkezett el az ideje annak, hogy felvessék a karantén feloldását.

Costa szerint a karantén segített a fertőzöttek és a halálozások számának csökkentésében azzal, hogy a fertőzés reprodukciós rátája 0,77 százalék, ami – mint mondta – a járvány kitörése óta a legalacsonyabb érték. Ugyanakkor kiemelte, hogy

a halálozások száma továbbra is elfogadhatatlanul magas.

– Nagyon is egyértelmű: úgy kell elérnünk a tavasz végét, hogy ne kerüljön veszélybe a nyár és az ősz, ami az emberek életét, egészségét, a gazdaságot és a társadalmat illeti – emelte ki televíziós beszédében Marcelo Rebelo de Sousa elnök.

A valamivel több mint 10 millió lakosú Portugália európai viszonylatban más országokhoz képest jobban vészelte át a járvány tavalyi első hullámát, de idén – részben a fokozottabban terjedő brit vírusmutáció és

a karácsonyi ünnepek alatti lazítások miatt – jelentősen megugrott a fertőzöttek száma.

Csaknem 14 900-an hunytak el eddig a kórban, az azonosított fertőzöttek száma 778 369. Portugáliában eddig 426 ezer ember kapta meg a védőoltást, közülük 133 ezren már a második dózist is. Costa szerint a késedelmek miatt országa

csupán 1,9 millió adag vakcinához fog jutni az első negyedévben, ami kevesebb mint fele annak, amire számítottak.

Bár februárban valamelyest csökkent a fertőzések és a halálozások napi száma, az ország egészségügyi ellátórendszere továbbra is túlterhelt azzal, hogy ellássa a kórházakban és intenzív osztályokon kezelt mintegy 6400 koronavírusos beteget.

Több európai állam segítséget ajánlott.

A német hadsereg, a Bundeswehr 8 orvost és 18 ápolót küldött Portugáliába Alsó-Százországból, akik a koronavírusos betegek ellátásában segédkeznek. Luxemburg és Franciaország szintén orvosokat és ápolókat tervez küldeni.

A 10,3 milliós Portugália november 15-én bevezette a második országos karantént, egy héttel később az iskolákat is bezárták, januárban pedig elrendelték a távmunkát, ahol ez lehetséges.

Az egészségügyi korlátozások a legszigorúbbak közé tartoznak Európában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában