Ukrán válság

2023.12.09. 09:04

Mozgósítás Kárpátalján: „egy férfi sem élvezhet privilégiumot háború idején” (videó)

654. napja tart a háború a szomszédunkban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Illusztráció/ Ukrán újoncok gyakorlatoznak a brit haderő külföldi katonák kiképzését végző Interflex művelete keretében a Stanford gyakorlótéren (STANTA), a kelet-angliai Norwich térségében 2023. november 29-én

Forrás: MTI/AP/POOL

Fotó: Alastair Grant

Mozgósítás Ukrajnában: termálfürdőből vitték el a hadköteles férfiakat

A Beregszász melletti Mezőkaszony népszerű termálfürdőjét fegyveres hadkiegészítők vették körül és zárták le, hogy hadkötelesek után kutassanak.
A közösségi médiában is megjelenített videó leírásából kiderül, hogy információik szerint többeket elvittek.

Helyi sajtóinformációk szerint 250 hadkiegészítő tiszt és kommandós érkezett Kárpátaljára más ukrán megyékből, akik azt a feladatot kapták, hogy több ezer helyit mozgósítsanak az ukrán hadseregbe – írja a Magyar Nemzet.

A bejegyzés szerint a kárpátaljai megyei hadkiegészítő parancsnokság közleményben úgy fogalmazott, hogy:

törvényes, amit csinálnak és egy férfi sem élvezhet privilégiumot háború idején.

Bulgária mégsem szállít harckocsikat Ukrajnának

Hétfőn Rumen Radev bolgár elnök megvétózta a parlament által elfogadott törvényjavaslatot, amely ratifikálja az Ukrajnával kötött megállapodást, és amely páncélozott harckocsik szállításáról szól Kijevnek – írja az Ukrajinszka Pravda.

A megállapodás ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot 162 bolgár képviselő szavazta meg, míg 55-en ellene voksoltak. Az oroszbarát erők képviselői bírálták a páncélozott járművek Ukrajnának való átadásának szándékát, megismételve az elnök tézisét, miszerint a harckocsikat a bolgár határ védelmére használhatnák.

A Szófia és Kijev közötti kormányközi megállapodás keretében a bolgár belügyminisztérium 100 kivont páncélozott személyszállító járművet adna át Ukrajnának. A megállapodást idén júliusban kötötték és november 13-án Ukrajnában írták alá. Mivel katonai-műszaki együttműködésről van szó, a megállapodást a bolgár parlamentnek is ratifikálnia kellett.

Orosz dróncsapás végzett egy emberrel Herszonnál

Az oroszok dróncsapást mértek Beriszlav városra, Herszon régióban. Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült – írja a Strana Alekszandr Prokudin, a terület katonai közigazgatásának vezetőjének közlése alapján.

Közlése szerint az elmúlt 24 órában az oroszok 62 támadást hajtottak végre, 318 lövedéket lőttek ki aknavetőből, tüzérségi eszközökből, tankokból, drónokból és repülőgépekről. 41 lövedéket lőttek ki Herszon városára. Az orosz hadsereg behatolt a régió településeinek lakóterébe is, egy kritikus infrastrukturális létesítményben kárt okoztak.

Már Zelenszkij felesége is pénzt követel Amerikától

Olena Zelenszka, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felesége egy interjúban beszélt arról, hogy az ukránokat „halálos veszély” fenyegeti 

– írja a BBC.

ZELENSZKA, Olena; ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és felesége, Olena Zelenszka
Fotó: Claus Bech / Forrás: MTI/EPA

Az ukrán first lady arra a hírre reagált, amelyben ismertették, hogy hamarosan elfogyhatnak az Ukrajnának szánt amerikai források. Kiemelte, hogy az ukrán nép meghal, ha a nyugati országok nem folytatják tovább a pénzügyi támogatásukat. Zelenszka szerint nagy szükségünk van a segítségre, emellett nagyon fáj látniuk, hogy a segítőkészség elhalványul. Mint mondta, az ukránok számára ez életkérdés.

Az ukrán katonák veszélyes dologra készülnek

A PSS by Logics7 jelentős fejlesztést hajtott végre egy tüzérségi szimulátorán bizonyos fegyvermodulok hozzáadásával, így a listán már több mint 30 féle fegyver szerepel – írja a Focus.

Az Ukrán Védelmi Erők katonai állománya az iráni Shahed típusú kamikaze drónok megsemmisítésére készül a szimulátorok segítségével. Erről Igor Belov, a PSS by Logics7 társtulajdonosa beszélt, aki elmondta, hogy a digitális térben lehetőség nyílik bizonyos, a valódi harci műveletekhez közel álló forgatókönyvek létrehozására.

Az oroszok újabb hadihajókat helyeztek harckészültségbe

Az orosz haditengerészet egy hajót helyezett harckészültségbe a Fekete-tengeren és egyet az Azovi-tengeren, utóbbit Kalibr cirkálórakéta-hordozók nélkül – közölte szombat reggel az ukrán haditengerészet. A flotta Földközi-tengeren harckészültségbe állított hajóján azonban 2 Kalibr cirkálórakéta-hordozó is van, összesen legfeljebb 16 rakétával – írja az Interfax.

Arról is beszámoltak, hogy a nap folyamán az Orosz Föderáció érdekeit védve a Kercsi-szoroson 25 hajó haladt át, közülük 12 a Boszporusz felől. A Fekete-tengeren pedig 13 hajó, amelyek közül 4 szintén továbbhaladt a Boszporusz felé. A lap emlékeztet, hogy az Orosz Föderáció továbbra is megsérti „Életbiztonság a tengeren” tárgyú nemzetközi egyezményt az automatikus azonosító rendszerek (AIS) kikapcsolásával.

Ukrajna rengeteg katonát veszíthetett 

Az orosz csapatok központi harccsoportjának katonái Krasznolim irányában legyőzték az Ukrán Fegyveres Erők két és az Ukrán Nemzeti Gárda egy dandárját. Ukrajna a műveletben 290 katonát vesztett – közölte a TASZSZ-szal Alekszandr Szavcsuk, a csoport sajtóközpontjának vezetője.

Jelentősen visszaesett az orosz fegyverek iránti nemzetközi kereslet

Amerikai fegyvergyártók domináltak, orosz cégek csúnyán beégtek még a novemberi, Dubai Airshow-n, amit két év után rendeztek meg ismét a DWC Al Maktoum nemzetközi repülőtéren – írja a Mandiner.

Hiába képviseltették magukat olyan orosz, állami kézben lévő nagyvállalatok, mint a Rostec, a United Aircraft Corporation vagy az Almaz-Antey – Londonban, Párizsban erre az ukrajnai invázió miatt nem volt lehetőségük –, a dubaji vásáron 0, azaz nulla darab értékesítési szerződést tudtak megkötni. Pedig elvitték a modernizált Il-76MD90 típusú teherszállító repülőgépüket, a továbbfejlesztett Mi-171A3 típusú helikopterüket, illetve a Kamov Ka-52-es harci forgószárnyasukat is. Utóbbiak harci értékét nemigen növeli, hogy az ukrán légvédelem tömegével szedi le őket.

Egy év alatt 90 százalékkal csökkent az Ukrajnának nyújtott katonai és pénzügyi támogatás

A Keil Intézet szerint a háború kezdete óta Ukrajnának katonai felszerelést és pénzügyi támogatást nyújtó 42 országból az elmúlt három hónapban mindössze 20 adott támogatást. Az Ukrajnának szánt adományokat nyomon követő német kutatóintézet szerint a felajánlások értéke 2022 ősze és 2023 ősze között csaknem 90 százalékkal csökkent – írja a Breitbart a Keil Intézet elemzésére hivatkozva.

Christoph Trebesch, az intézet egyik igazgatója megjegyezte, hogy az adományozók „az elmúlt hónapokban tétovábbá váltak”, és azt állította, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által tervezett nagyszabású segélyprogramok további késedelme „jelentősen megerősítené Putyin pozícióját”. Az Ukrajnának tett ígéretek értéke most a legalacsonyabb 2022 januárja óta – áll az elemzésben.

Bojkott-felhívás lengyel fuvarozók ellen

Négy európai ország kereskedelmi szövetsége bojkottra szólított fel az Ukrajnával közös határt lezáró lengyel fuvarozókkal szemben – írta a Nexta.

Fehér Ház: Ukrajna támogatásának elmaradása túl sokba kerülne

Ha nem támogatnák Ukrajnát az Oroszország elleni harcban, az súlyos költségeket okozna az Egyesült Államok gazdasági és biztonsági érdekeinek – mondta John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

Több mint tízezren jöttek tegnap Ukrajnából

Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 5818 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4498 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte a legfrissebb adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság. 

A beléptetettek közül a rendőrség 84 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – írták.

Hadianyagra spórolnak az orosz városok az ünnepeken

Az orosz városok lemondják az újévi ünnepségeket, hogy pénzt takarítsanak meg a háborúra – írta a Kyiv Independent. 

A tisztviselők ígéretet tettek arra, hogy visszaveszik az ünnepségeket és a tűzijátékokat, hogy katonai felszereléseket vásárolhassanak Oroszország ukrajnai inváziójához.

Ez történt pénteken:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában