Budapesti embervadászat

2024.06.28. 16:32

Kiadta az egyik feltételezett „antifa támadót” a német hatóság Magyarországnak

Kiadta a német hatóság Magyarországnak a tavaly februárban Budapesten elkövetett, antifasiszta támadásokként elhíresült bűncselekmények egyik feltételezett elkövetőjét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

MW

A tájékoztatás szerint a 23 éves német állampolgárt európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján tavaly decemberben fogták el Berlinben

Forrás: MTI/EPA

Fotó: OMER MESSINGER

A tájékoztatás szerint a 23 éves német állampolgárt európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján tavaly decemberben fogták el Berlinben.

A BRFK életvédelmi osztályának nyomozói pénteken az osztrák–magyar határon vették át a férfit, majd Budapestre szállították – ismertette a rendőrség.

Közölték, hogy

életveszélyt okozó testi sértés kísérletének és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a vallomástételt megtagadta.

Hozzátették, a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy

a 2023 februárjában elkövetett, antifasiszta támadásokként elhíresült bűncselekmények kapcsán a budapesti rendőrök három embert azonnal elfogtak. További tizennégy elkövető ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, közülük eddig hármat fogtak el külföldön, az egyikük kiadatása történt meg pénteken.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában