Megemlékezés

2024.07.28. 20:12

A harcok hőseire emlékezni kötelesség – 110 éve tört ki az első világháború

Ma is hatnak az első világháború következményei, az általa okozott lelki sebek még mindig nem gyógyultak be teljesen, ezért kötelesség emlékezni a harcok hőseire – mondta Töll László katonai identitásért felelős miniszteri biztos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka vasárnap Budapesten, az első világháború kitörésének 110. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi katonai hagyományőrző megemlékezésen.

MW

Résztvevők vonulnak az első világháború kitörésének 110. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi katonai hagyományőrző megemlékezésen a budapesti Hősök terén 2024. július 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Az ezredes szerint rendkívül jelentős nap az I. világháború kitörésének évfordulója, hiszen a 110 éve kezdődött események, a több mint 4 éven át tartó harcok nemcsak a világ sorsát alakították át, de az emberiség vélekedését is saját magáról.

Úgy vélte, a 20. század nagy konfliktusai is innen eredeztethetők, a II. világháború, vagy akár a hidegháború gyökerei is ide vezetnek vissza. 1914-ben a katonák még minden oldalon büszkén vonultak a frontokra, de a harcok megtörték a boldog békeidők technikai fejlődését, a jóléti társadalmak születését, a ma már szinte mesevilágnak ható régi életformát 

– tette hozzá.

Csaknem fél évszázaddal korábban az amerikai polgárháború már előrevetítette, hogy az új korszak háborúi egészen mások lesznek, és hamar kiderült, hogy a pompás lovasrohamok és színes egyenruhák ütközeteit a gépek csatája váltja föl. Ez volt az első háború, amelyben már az acél volt az ember ellenfele, és többeket öltek meg a fegyverek, mint a háborút kísérő járványok – fogalmazott.

TÖLL László
Töll László katonai identitásért felelős miniszteri biztos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Töll László hozzátette, ma már elképzelhetetlen az a szenvedés, amit a haditechnika vívmányai okoztak, hiszen az automata fegyverek, a nagy hatású robbanóanyagok, a harci gázok, a repülő, a harckocsi, a lángszóró mind szinte egyszerre jelentek meg a csatatereken.

A katonai újítások nem kímélték a civileket sem, így a hátországok élete ugyancsak teljesen átalakult, de talán nem is ez volt a legsúlyosabb csapás a világra, hanem az, hogy a tömegek halálát látva a következő nemzedék elhitte, hogy az emberi élet értéktelen – mondta. Hozzátette: ezzel magyarázható, hogy a következő korszak minden addiginál nagyobb pusztítást hozott a világra, de az első világháború katonáinak vitézsége legalább azt bizonyította, hogy az emberi természetnek nemcsak mélységei vannak, de magasságai is.

Kötelesség tehát emlékezni az akkori eseményekre, ébren tartani a hősök emlékét és tiszteletét

 – hangoztatta a 10 országból érkezett katonai hagyományőrzők előtt a miniszteri biztos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában