Közel–keleti konfliktus

2024.08.29. 06:27

Több palesztin fegyverest megölt az izraeli hadsereg Ciszjordániában

Az izraeli–palesztin háború 328. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Palesztinok az izraeli hadsereg rajtaütése során kigyulladt mecset előtt a ciszjordániai Náblusz melletti al-Faraa menekülttáborban

Forrás: MTI/AP

Fotó: Nászer Nászer

Tűzszünetekben egyeztek meg a felek a gyerekek oltókampánya idejére

Megállapodott az izraeli hadsereg és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet arról, hogy három alkalommal három napra felfüggesztik a harcokat a Gázai övezetben azzal a céllal, hogy az ott élő gyerekek megkaphassák a járványos gyermekbénulás elleni védőoltást - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO). 

Rik Peeperkorn, a WHO regionális képviselője elmondta, hogy 

az oltókampányt vasárnap kezdik meg, és a tervek szerint mintegy 640 ezer gyereknek adják be a vakcinát az övezetben.

 Az első háromnapos tűzszünet alatt a Gázai övezet középső részén kapják majd meg a gyerekek az oltást, a következő háromnapos szünet idején a déli területen, majd a harmadik tűzszünet időszaka alatt északon fejezik be az oltókampányt. A tisztségviselő szerint a felek abban is megegyeztek, hogy szükség esetén a tűzszünetet négynaposra hosszabíthatják. 

A WHO néhány napja erősítette meg, hogy egy csecsemő bénulását a poliovírus 2-es típusa okozta a Gázai övezetben. 

Ez volt az első ilyen eset a térségben az utóbbi 25 évben. 

A poliomielitisz vírusa váladékkal érintkezve terjed emberről emberre, és a fertőzött emésztőrendszerében szaporodik. A fertőzöttek 80-90 százaléka tünetmentes, 10-20 százalékban láz, fejfájás, hasi fájdalom, hányinger és hányás vagy torokfájás jelentkezik, de ritkán megjelenhetnek agyhártyagyulladás jelei, és az esetek kevesebb mint 1 százalékában bénulás, melynek mértéke a sérült idegsejtek számától függ, de akár halálos is lehet. 

A járványos gyermekbénulás gyógyíthatatlan, de a globális oltókampányoknak köszönhetően szinte az egész világon sikerült megállítani a vírus terjedését és eltüntetni a betegséget. 2022-ben mindössze 30 poliovírusos fertőzést jelentettek a világ három országából, Pakisztánból, Afganisztánból és Mozambikból.
 

Több palesztin fegyverest megölt az izraeli hadsereg Ciszjordániában a terrorellenes razziában

Az izraeli hadsereg megölt öt palesztin fegyverest Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban a szerdán kezdődött terrorellenes razzia során - jelentette az izraeli katonai szóvivő csütörtök reggel.

Az egyik túl-karmi mecsetben bujkáló, s ott megölt fegyveresek egyike Mahmed Dzsaber, az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet magas rangú tagja volt, aki részt vett júniusban Kalkíliában egy olyan terrortámadásban, melyben életét vesztette egy izraeli férfi.

Júliusban a Palesztin Hatóság biztonsági szervei megpróbálták elfogni a túl-karmi kórházban, ahol ápolták, de a tiltakozó tömeg megakadályozta a letartóztatását.

Az izraeli hadsereg most azt is bejelentette, hogy elfogta a körözés alatt álló Muhammad Kszaszaszt, az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak az egyik túl-karmi vezetőjét. A palesztinok arról számoltak be, hogy civil ruhás izraeli fegyveres erők hatoltak be a túl-karmi menekülttábor külterületére, és ott ejtették foglyul Kszaszaszt.

A Rámalláhban működő palesztin egészségügyi minisztérium egy harmincöt éves férfi haláláról számolt be, akivel izraeli katonák fegyvere végzett Dzsenínben. Ezzel tizenhatra nőtt a Ciszjordánia északi részén szerdán indított izraeli razzia halálos áldozatainak száma.

António Guterres ENSZ főtitkár az X közösségi oldalon Izrael ciszjordániai rajtaütéseinek leállítására szólított fel. "Súlyosan aggasztóak a legfrissebb fejlemények a megszállt Ciszjordániában, benne Izrael nagyszabású hadműveleteinek elindítása. Határozottan elítélem az emberéletek, köztük gyermekek életének kioltását, és ezen műveletek azonnali leállítására szólítok fel"- írta Guterres.

"Irán október 7-e óta keményen dolgozik azon, hogy Ciszjordániába fejlett robbanószerkezeteket juttasson el, melyeket Izrael városközpontjaiban kell felrobbantani. Izrael nem ülhet és várhatja tétlenül a buszok és kávézók felrobbantását a centrumokban"- írta válaszul Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete.

Izrael bejelentette, hogy tartózkodik a Gázai övezet bizonyos helyei elleni támadásoktól annak érdekében, hogy a térségben elvégezhessék a kampányszerű oltást a járványos gyermekbénulás ellen. A Gázai övezetben a Hamász és Ciszjordániában a Fatah vezette palesztin egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy befejeződtek az előkészületek az övezetben élő mintegy hatszáznegyvenezer gyermek oltási kampányához.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével (WHO), a palesztinokat segélyező UNRWA szervezettel és a gyermekek érdekében tevékenykedő UNICEF-fel együttműködve kialakított ütemterv szerint az oltási kampány első szakasza szombaton, a második körülbelül három hét múlva kezdődik.

A minisztériumok vezető tisztviselői elmondták, hogy 1 260 000 adag oltóanyagot szállítottak a Gázai övezetbe, ezeket Hán-Júniszban tárolják hűtve.

USAID: kezdettől aggályos volt a Gázai övezet partjaitól eltávolított ideiglenes móló működtetése

Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége a tervezés szakaszában fenntartásait hangoztatta a Gázai övezet tengerpartján létesített humanitárius célú ideiglenes mólóval szemben - derül ki a szervezet (USAID) belső vizsgálatából.

A keddi keltezéssel nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a szervezet legfőbb aggálya az volt, hogy nehéz lesz a kivitelezés, valamint elvonja a figyelmet a sokkal hatékonyabbnak tartott szárazföldi átkelők megnyitására vonatkozó erőfeszítésről, arról, hogy meggyőzzék Izraelt több határpont megnyitásáról.

Az aggályok ellenére "Joe Biden utasítást adott a katonai létesítmény kialakítására, ezért a szövetségi ügynökség azt megpróbálta a lehető leghatékonyabban használni" a segélyek bejuttatására a palesztin területre - állapította meg a jelentés.

Joe Biden elképzelése szerint a tengerfenékhez rögzített és úszó bárkákkal stabilizált kikötői móló segítségével 90 napon keresztül másfél millió nélkülöző palesztin számára biztosították volna a szükséges alapvető cikkeket. A móló végül kevesebb, mint egy hónapig működött és csupán 450 ezer embert sikerült elérni.

A USAID szerint a létesítmény kialakítása során az Egyesült Államok nem tartotta magát az ENSZ élelmezési programjával kötött megállapodáshoz sem, miszerint  a Gázai övezet északi partjára kerül a móló, ahol a legtöbb a rászoruló, ehelyett az amerikai hadsereg egységei azt az övezet partvidékének középső részénél építették fel.

A kormányzati intézmény jelentésére reagálva a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Bizottságának szóvivője azt közölte, hogy a program "valódi hatással" volt a nélkülöző palesztin lakosság ellátására, a móló pedig kritikus időben része volt az amerikai kormányzat "minden követ megmozgató" erőfeszítéseinek.

A védelmi minisztérium közleményben reagált, ami szerint az ideiglenes móló elérte célját a pótlólagos segélyek bejuttatásában, a működtetés kihívásaival pedig előzetesen is tisztában voltak.

Az amerikai hadsereg mobil logisztikai rendszere (Joint Logistics Over-the-Shore Systems - JLOTS) a tervezett 90 nap helyett 20 napon keresztül volt működőképes, jórészt a tengeri és időjárási viszonyok miatt, és az azon keresztül partra szállított segélyek szétosztása is nehézségekbe ütközött.

A létesítmény elemeinek helyszínre szállítása, felépítése, majd a működtetés összesen mintegy 230 millió dollárba (85 milliárd forint) került az amerikai szövetségi költségvetésből.

Az éhínség szélére sodródott gázai lakosság humanitárius segélyezésének eszközéül szánt ideiglenes kikötői móló felépítését Joe Biden elnök március 7-én, a Kongresszus két háza előtt tartott évértékelő beszédében jelentette be.

Olvassa el, mi történt szerdán:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában