Vallások közötti találkozó

2024.09.05. 23:29

Az erőszak ellen állt ki Ferenc pápa Indonéziában (videó)

Együtt állt ki csütörtökön Jakartában a hit nevében elkövetett erőszak ellen és a bolygó védelméért az indonéziai látogatáson tartózkodó Ferenc pápa és az Isztiklal mecset nagyimámja.

MW

A pápa vallásközi törekvéseinek újabb pillére lett az Isztiklal-nyilatkozat

Forrás: AFP

Fotó: TIZIANA FABI

Délkelet-Ázsia legnagyobb mecsetében, a jakartai Isztiklal mecsetben az Indonéziában hivatalosan elismert hat vallás – az iszlám, a buddhizmus, a konfucianizmus, a hinduizmus, a katolicizmus és a protestantizmus – képviselői vettek részt Ferenc pápával a vallások közötti találkozón.

A mecsetet az indonéziai vallásszabadság egyik szimbólumaként emlegetett „Barátság alagútja” köti össze a szomszédos katolikus székesegyházzal.

A nagyimám beszédében emlékeztetett arra, hogy az Isztiklal mecsetet keresztény építész tervezte, és számos olyan szociális és oktatási programnak ad otthont, amelyek az egész közösség, és nem csak a muzulmán vallásúak javát szolgálják.

A vallásnak a konfliktusok megoldását és az emberi méltóság védelmét kell szolgálnia

Ferenc pápa a különböző vallású indonéziaiakat arra bátorította, hogy „keressék Istent, és vegyenek részt a kölcsönös tiszteletre és szeretetre épülő nyitott társadalmak építésében, amelyek képesek megvédeni a hajlíthatatlanság, a fundamentalizmus és a szélsőségesség ellen, amelyek mindig veszélyesek és soha nem igazolhatóak”.

Ferenc pápa 2019-ben a Perzsa-öböl országaiban tett látogatásán az al-Azhar mecset nagyimámjával írta alá az „emberi testvériségről” szóló békenyilatkozatot. A pápa vallásközi törekvéseinek újabb pillére lett az Isztiklal-nyilatkozat, amelyet Ferenc és Umar a mecset területén felállított sátorban tartott ünnepélyes ceremónián írt alá csütörtökön.

A dokumentum szerint az erőszak igazolására a vallással soha nem szabad visszaélni, ugyanakkor a vallásnak a konfliktusok megoldását, valamint az emberi méltóság védelmét kell szolgálnia. 

A nyilatkozat határozott fellépésre szólít fel a természet és erőforrásainak védelme érdekében, és az emberi tevékenységet teszi felelőssé a jelenlegi klímaválságért, amely a népek harmonikus együttélésének akadályává vált.

A mecset nagyimámja, a 65 éves Nasaruddin Umar lehajolt, és megcsókolta a találkozóról kerekesszékben távozó 87 éves katolikus egyházfő fejét, Ferenc pápa pedig Umar kezét csókolta meg és az arcához szorította.

Ferenc pápa több mint tíznapos, Délkelet-Ázsiát és Óceániát érintő körútjának első állomása volt Indonézia. A vizit csütörtök délután a jakartai stadionban hatalmas ujjongó tömeg előtt megrendezett misével ért véget, amelyen több mint 80 ezer ember vett részt. Prédikációjában a katolikus egyházfő arra bátorította a híveket, hogy mindig törekedjenek a testvériességre.

„Arra biztatlak benneteket, hogy vessétek el a szeretet magvait, bizalommal haladjatok a párbeszéd útján, és továbbra is legyetek jók és szeretetteljesek” – mondta Ferenc pápa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában