Ország-világ

2019.05.24. 23:09

Afganisztánban több százezer gyerek súlyosan alultáplált

Ehhez hasonlóan súlyos helyzet a polgárháború sújtotta Jemenben és Dél-Szudánban az UNICEF szerint.

Afganisztánban 600 ezer ötévesnél fiatalabb gyerek súlyosan alultáplált az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint. Ehhez hasonlóan súlyos helyzet a polgárháború sújtotta Jemenben és Dél-Szudánban van – közölte pénteken az UNICEF szóvivője.

Az UNICEF további 1,4 millió ötévesnél fiatalabb gyereket tart számon, akik „nem olyan súlyosan alultápláltak”.

A szervezetnek az elkövetkezendő három hétben 6,3 millió euróra lenne szüksége ahhoz, hogy a leginkább veszélyeztetett gyerekek legalább 60 százalékának táplálékot tudjon biztosítani.

A súlyosan alultáplált gyerekeknek szinte semmi védekezőképességük nincsen olyan betegségekkel szemben, amelyeket az egészséges gyerekek túlélnének – emelte ki az UNICEF.

A szervezet felhívja a figyelmet, hogy tizenegyszer nagyobb a valószínűsége a súlyosan alultáplált gyerekeknek elhalálozásának, mint az egészséges gyerekeknek.

Afganisztánban sok családot hoznak nehéz helyzetbe az országot sújtó erőszakos cselekmények, valamint az áradások és a szárazság. Afganisztánban jelenleg is harcok folynak a kormányellenes tálib mozgalom, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. A harci cselekmények naponta követelnek áldozatokat. Egy ENSZ által kiadott jelentés szerint az idei év első három hónapjában 581 polgári személy vesztette életét és további 1192 sebesült meg az afganisztáni konfliktusban.

Az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es nemzetközi beavatkozásig irányító szélsőséges iszlamista mozgalom az ország jelentős részén komoly befolyással bír. A tálibok az Afganisztán területén lévő külföldi erők távozását és olyan kabuli vezetés létrehozását akarják elérni, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.

A kabuli kormány az Egyesült Államok támogatásával igyekszik tárgyalóasztalhoz ültetni a tálibokat, hogy véget vethessenek az afganisztáni konfliktus 2001 óta tartó legújabb szakaszának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában