igazolás

2020.12.04. 08:20

Bősz Anett a DK jelöltje lesz az ellenzéki előválasztáson

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke lesz a Demokratikus Koalíció (DK) egyik Pest megyei jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző ellenzéki előválasztáson.

„A Liberális párt elnökét veti be aduászként Pest megye 1-es számú körzetében a Demokratikus Koalíció. A Gyurcsány-pártban mindez eldöntött tény, a hivatalos bejelentés után Bősz Anett fotójával jelent meg az Európai magyarok című Gyurcsány-párti kiadvány” – olvasható a Magyar Nemzetben.

A lap szerint Bősz Anett igazolása a DK-hoz egy tendencia része. Gyurcsány Ferenc pártelnök látványosan erősíti és fiatalítja pártját, ezzel is közelebb kerülve a fiatalabb korosztályhoz.

„A pártelnök nem óvatoskodik, agresszív politikai stílusával más hanyatló vagy éppen feltörekvő baloldali pártok már hatalomban lévő erős vagy népszerű embereit csábítja át a DK-ba”

- írták.

Emlékeztettek, az egy évvel ezelőtti önkormányzati választáson az MSZP színeiben Budapesten győzelmet arató Kiss László (Óbuda) és Szaniszló Sándor (Pestszentlőrinc-Pestszentimre) polgármesteri székük elfoglalás után egyből a Demokratikus Koalícióhoz igazoltak.

Mint írták, az MSZP mellett

Gyurcsány Ferenc már a Momentum fiatal agrárszakpolitikusát is megszerezte két héttel ezelőtt,

ezzel is helyet véve el a legnagyobb baloldali riválistól vidéken. Benedek Szilveszter, a Momentum korábbi Veszprém megyei listavezetője mostantól a DK-t képviseli a megyei közgyűlésben. A harminchárom éves politikus már a DK agrárkabinetjét vezeti, akinek Gyurcsány nem kevesebbet ígért, mint hogy egy esetleges kormányváltás után megvalósíthatja agrárprogramját – olvasható a lapban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában