zavarok még lehetnek

2019.07.19. 16:03

Egy hét után újra működik az EU navigációs rendszere

A Galileót ennyi időbe telt megjavítani.

Közel egy hét után ismét működik az Európai Unió műholdas navigációs rendszere (Galileo), bizonyos zavarok azonban még elképzelhetők – jelentette a Politico pénteken.

Az eddig mintegy tízmilliárd eurós európai uniós finanszírozásból kiépített rendszer az előző hét második felében állt le, máig nem teljesen tisztázott okokból.

„Olyan eszköz működésében keletkezett a hiba, amely az irányítóközpontokban a műholdak pályáit jelzi előre, és amely a navigációs üzenet kiszámítására szolgál” – mondta az üzemeltető csapat egyik névtelenül nyilatkozó tagja a brüsszeli hírportálnak.

Sajtóhírek szerint a kutatási és mentési műveletek során még használható volt a Galileo, a többi felhasználót pedig automatikusan az amerikai GPS-re terelték át.

A Galileo még mindig a tesztelés fázisában van, miután hosszú késések után 2016-ban indította el kezdeti szolgáltatásait a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára.

Eddig huszonhat műholdat lőttek fel, a tervek szerint még négyre van szükség ahhoz, hogy a rendszer teljes kapacitással üzemelhessen.

A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az EU és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítsék Európát az amerikai GPS-rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában