Koronavírus

2020.10.21. 14:23

Elhunyt Adorján Gusztáv kórházigazgató, tiszántúli református főgondnok

Elhunyt Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerda hajnalban. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) adott ki tájékoztatást, részvétét fejezve ki az orvos családjának.

Forrás: reformatus.hu

Az Emmi közleményében azt írta: Adorján Gusztáv a nyíregyházi megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán kezdte pályafutását, ahol közel négy évtizeden át dolgozott.

2010 júliusától volt a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2013-ban a négy kórház integrációjaként létrejövő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettesének, 2015 márciusában pedig az intézmény főigazgatójának nevezték ki.

Adorján Gusztáv aktívan részt vett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórháza jogi, szakmai és gazdasági integrációjának végrehajtásában, amelynek eredményeként országosan is mintaértékű modell jött létre, és javult a megyében az egészségügyi ellátás hatékonysága – olvasható a közleményben.

Adorján Gusztáv a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség presbitere és a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Nyíregyháza díszpolgára volt.

„A hívő embernek a hétköznapi munkájában is éreztetnie kell másokkal, hogy van kapaszkodó, és ez a kapaszkodó Isten”

– vallotta Adorján Gusztáv a koronavírus-járvány kitörése után a református egyház közleménye szerint. Mint írják, a kórházigazgató munkatársaival mindent megtett a betegek gyógyulásáért és méltó ellátásáért. „Megrendítő, hogy halálát éppen a koronavírus okozta” – fogalmaznak.

A főigazgató halála miatt a Magyar Kórházszövetség is részvétet nyilvánította, közleményükben azt írták: „Nagyon jó szakembert, igaz embert, jó kollégát vesztettünk el. Megrendülten osztozunk a család gyászában.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában