Ország-világ

2020.09.11. 19:01

Kásler Miklós: az egészségügy felkészült a fertőzöttek ellátására (videó)

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban sok minden megváltozott: a terjedés módja mellett más lett a vírusfertőzés forrása is – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsor legújabb adásában.

A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán látható videóban a tárcavezető beszél az egészségügy felkészültségéről, a vírustagadók okozta veszélyekről, továbbá felidézi magyar tüdőtranszplantáció sikertörténetének kevéssé ismert első mozzanatait.

A kormány prioritása az, hogy megmentsük az emberek életét, ugyanakkor biztosítsuk a gazdaság működését. Az egészségügy is felkészült minden egyes paraméterében: ágyak, hozzátartozó eszközök, műszerek, altatógépek beszerzésében, szakszemélyzet, intenzív terapeuták, orvosi készültség szervezésében egyaránt

– jelentette ki.

A fertőzöttek száma növekszik, de emellett lényegesen alacsonyabb lett a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora, miközben a halálozások száma nem növekedett arányosan – mutatott rá.

A koronavírus hazai terjedésével kapcsolatban kiemelte: mi annyit tudunk tenni, hogy minden társadalmi réteghez eljuttatjuk az információkat, de az emberek felelőssége, hogy azokat betartsák – emlékeztetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában