Ascher Tamás a Miskolci Nemzeti Színházban állította színpadra a Gyévuskát

Címkék#Gyévuska #zenedráma #Miskolci Nemzeti Szímház #Ascher Tamás

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, Ascher Tamás rendezésében látható június 9-től Pintér Béla és Darvas Benedek zenedrámája, a Gyévuska a Miskolci Nemzeti Színházban. Az alkotók egy igazán különleges előadást álmodtak a miskolci színház Kamaraszínházának színpadára, melyről most az előadás dramaturgja, Enyedi Éva mesélt.

Pintér Béla Gyévuskájában egyéni sorsok, küzdelmek, roncsolt társadalom, roncsolt életek jelennek meg a színpadon. Hogyan lehetne bemutatni ezt a zenedrámát annak, aki még nem ismeri a művet, nem volt még alkalma látni színpadon?

– Az előadás befogadásához nincs szükség semmiféle előzetes felkészülésre. Azok, akik látták néhány évvel ezelőtt a Parasztoperát, már sejthetik, mire számíthatnak a Pintér-Darvas szerzőpárostól. Szívbemarkoló, fájdalmas történet, csípős, eredeti humorral, magával ragadó zenével. Hol a lehető legközelebbről, hol távlati messzeségből szemlélhetjük az emberi sorsokat, gyarló emberek, kisebb-nagyobb árulásait. Van, aki megússza, van, aki nem, de végül mégis mindenki áldozattá válik. A perspektíva változik, az intenzitás nem. A történet magába ránt, eltávolít, elsodor, hullámzik, de el nem ereszt.

Műfaját tekintve a Gyévuska nem opera, ám egy kicsit talán mégis: zenedráma. A szereplők minden megszólalása ének formájában történik. – Az énekelt szöveg beszédszerűsége, életszerűsége a legfontosabb, miközben a zene kibontja, erősíti, elemeli a szituációt. Ugyanakkor a szöveg librettó, a zenével együtt született, nem értelmezhető anélkül – részletezi Enyedi Éva.

A 2003-as bemutató óta húsz év telt el. Most, Miskolcon milyen „formában” lesz látható Pintér műve Ascher Tamás rendezésében?

– Természetesen arra törekedtünk, hogy önálló, a miskolci társulatra szabott előadás szülessék. Ascher Tamás rendezésében, mely mégis híven közvetíti a szerzők által megírt művet. A Szlávik Juli (jelmez) és Devich Botond (díszlet) alkotta látvány, valamint Góbi Rita koreográfiája az eredetihez hasonlóan lehetőséget ad az elemeltségre, stilizálásra, ugyanakkor teljesen új világot teremt. A történet semmit sem veszített frissességéből az elmúlt húsz év alatt. A háborúkat kísérő, realitást feledtető, szebb jövőbe vetett hit, valamint az azzal kontrasztban álló értelmetlen pusztulás minden korban azonos. A pillanatnyilag is zajló háború közelsége pedig csak még élesebbé, átélhetőbbé teszi az egyik pillanatban kétségbeesett, rettegő, aztán mégis reménykedő ember kiszolgáltatottságát.