Sport

2012.05.23. 16:07

Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön

Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra.

Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra.

Szombaton 17.30-tól rendezik meg Miskolcon, a népkerti sportpályán az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulóját, amelynek keretében a Debrecen Autóház-Tigrisek együttese az MPA System-Bikák gárdájával csap össze. A két csapat a Csapatkupa sorozat március 31-i nyitányán már megmérkőzött egymással, akkor a Tigrisek 53-31-re gázolták el a ,,bikucikat”. Előbbiek azóta sem játszottak újabb meccset (a 2. fordulóra kiírt, Farkasok elleni meccsük eső miatt elmaradt – ennek azóta sincs új időpontja), utóbbiak pedig három hete, másodszor is nagyon kikaptak (52-31-re a Farkasoktól).

A Debrecen Autóház-Tigrisek csapatvezetőjének, dr. Senyei Györgynek nem volt oka arra, hogy változtasson a sikeresen debütált csapatán, így ugyanazokat hívta meg a mostani alkalomra is, akik közel két hónappal ezelőtt jól ,,pengettek”.

Erősnek tűnnek a Bikák

Az MPA System Bikák vezetőjének, Adorján Zoltánnak viszont komoly fejtörést okozott, hogy kiket állítson csapatába, ugyanis az előző két meccsükön kevés meggyőző teljesítményt láthatott versenyzőitől. A két együttes egymás elleni találkozójához képest három változás lesz a Bikáknál, mert két lengyel, Daniel Jeleniewski, Rafal Trojanowski és egy magyar, Nagy Patrik nem versenyez ezen a szombaton. Előbbi kettő a Farkasoktól elszenvedett, május első szombatján megrendezett meccsen sem volt már jelen, őket akkor a cseh Martin Gavendával, és lengyel Karol Barannal igyekeztek pótolni. A két motoros nem is okozott csalódást, nem rajtuk múlott a vereség. Viszont a dán Jesper B. Monberg helyett hozott Tomasz Chrzanowskitól többet vártak, de utóbbi még kap egy esélyt arra, hogy megmutassa, több van benne. A Bikák között ezúttal csak egy magyar lesz, mert a legutóbb nullpontot motorozó Nagy Patrik kimarad. Ezen az egy helyen változik ,,csak” Adorján Zoltán csapatának összetétele, a magyar fiatal helyett a dán Monberg kerül a csapatba!

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Bikáknál két (Monberg, Chrzanowski) a Tigriseknél pedig egy (Zetterström) olyan versenyzőt láthatnak majd a Népkertbe kilátogatók, akik már versenyeztek a salakmotorozás csúcsának számító Grand Prix-ben.


Az összeállítások

Debrecen Autóház Tigrisek   

 1. Magnus Zetterström (svéd),

2. Pawel Miesiac (lengyel),

3. Tabaka József (magyar),

4. Maciej Kuciapa (lengyel),

5. Bencze Zsolt (magyar).

Csapatvezető: dr. Senyei György.

MPA System Bikák

 6. Jesper B. Monberg (dán),

7. Karol Baran (lengyel),

8. Magosi Norbert (magyar),

9. Tomasz Chrzanowski (lengyel),

10. Martin Gavenda (cseh).

Csapatvezető: Adorján Zoltán.

Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt

Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!