A DVTK-nak szurkol a döntőben

Budapest, Miskolc - Az 1965-ös MNK-döntőn védte a diósgyőri labdarúgócsapat kapuját. Interjú Tamás Gyulával, a DVTK labdarúgócsapatának egykori kapusával.A negyvenkilenc évvel ezelőtti Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét november 14-én a Népstadionban rendezték. A Győri Vasas ETO 4:0-ra verte a DVTK-t. A végeredmény már az első játékrészben kialakult, a gólokat Keglovich (19., 30.), Soproni (32., 11-esből) és Varsányi (42.) szerezte.

- Emlékszik még a történtekre?

Tamás Gyula: Csak halványan, hiszen majd’ öt évtizede történt meccsről van szó és később még nagyon sokszor álltam a háló előtt, és mindent összevetve napjainkig több ezer találkozó lebeg a szemem előtt. Mindössze annyi maradt meg bennem, hogy teljesen alárendelt szerepet játszottunk: NB II-esként vettük fel a harcot az NB I-es, kiválóságokkal tűzdelt ETO-val. Nem volt önbizalmunk és már akkor berezeltünk, amikor kivonultunk a pályára.

- Most figyelemmel kíséri a DVTK szereplését?

Tamás Gyula: Ezt a kérdést, akár sértésnek is vehetem… Mondhatom, hogy mindent tudok a csapatról és az eredményeiről, hiszen diósgyőri voltam, vagyok és leszek a jövőben is, függetlenül attól, hogy egykor elkerültem a klubtól és sokáig a Vasast szolgáltam.

- Akkor árulja el, hogy mi a véleménye a piros-fehérek kapusairól?

Tamás Gyula: Őket is látom a televízióban. Rajic és Rados egyaránt megbízható és mindketten képesek a jó teljesítményre. Akármelyikük áll a ketrec elé, gondolatban mindig velük vagyok.

- Fővárosi lakosként gyakran jár haza?

Tamás Gyula: Havonta megfordulok Miskolcon. A régiek megfogyatkoztak, hajdani társaim közül így szinte csak Kovács Pistával futok össze. A megyeszékhelyen él a húgom és az unokaöcsém, őket szoktam meglátogatni, aztán mindig kimegyek a temetőbe, anyámhoz, apámhoz, a nagyszüleimhez és a sógoromhoz.

- Vasárnap este ott lesz a Puskás stadionban?

Tamás Gyula: Természetesen kimegyek a kupadöntőre. Egyrészt azért, mert még ma is érdekel a magyar futball, aztán a szívem azt mondatja velem, hogy ott kell lennem az arénában. Nagyon szeretném, ha a diósgyőriek győznének és átvehetnék az újabb serleget, amelynek megnyerése a Ligakupa elhódítását követően nagy fegyvertény lenne.

- A klubtól, vagy a hajdani DVTK nagyjaitól nem kapott meghívót?

Tamás Gyula: Még nem keresett senki, de hol van még a vasárnap… Egyébként pedig szinte csak Veréb Gyurival állok kapcsolatban, mi, kapusok összetartunk.

- Szombaton este lesz egy másik nagy döntő is!

Tamás Gyula: Tudom, engem nem tud megfogni. Alig várom a Bajnokok Ligájának fináléját, amely minden labdarúgó, sportember és szimpatizáns számára kötelező „olvasmány”. A Real Madrid és az Atletico Madrid persze más kategória, ezt inkább hagyjuk is, mi maradjunk a Diósgyőrnél és az Újpestnél. Egy magyar kupadöntő igenis lehet élvezetes, változatos, küzdelmes és gólokban gazdag. Hallom, hogy sokan lesznek, örömmel tölt el, hogy Miskolcról és a megyéből elutazik vagy tízezer néző.

- Végez-e még valamilyen munkát a honi futballban?

Tamás Gyula: Igen, 73 évesen sem szakadtam el a sportágtól. Dagadnak is a nem létező kebleim attól, hogy az MLSZ edzőképző tanfolyamán nekem jutott a kapusok elméleti és gyakorlati képzése, az oktatást a közelmúltban fejeztem be. Aztán a Vasasnál is ügyködöm, nagyon jóban vagyok Markovits László elnökkel, akinek segítem a munkáját.

- Apropó, Vasas. A piros-kékeknél akad néhány borsodi kötődésű volt labdarúgó!

Tamás Gyula: Így van. Gass István hajdan a DVTK-ból került a Vasasba. Aztán doktor Puskás Lajos két szezonban edzette a diósgyőrieket. Mindkettejükkel barátságot ápolok, akárcsak a volt társaim közül Tóth Bálinttal és Ihász Kálmánnal.

- Mivel telnek a napjai?

Tamás Gyula: Most, telefonbeszélgetésünk idején éppen Kismaroson vagyok. A településen van egy műfüves teniszpályám, 12-13 éves gyerekeket oktatok a sportág alapjaira, aztán kapusedzés jellegű foglalkozásokat tartok az ügyesebb gyerekeknek, akiket még angolul is tanítok. Vagyis öreg koromban sem tétlenkedek és remélem, hogy még sok aktív év áll előttem.

- Kolodzey Tamás -