Sport

2015.07.02. 20:13

Ezernél is több hegyikerékpárost várnak az esztergomi Duna Maratonra

Budapest, 2015. július 2., csütörtök (MTI) - Hat ország mintegy 1300 versenyzőjére számítanak a szervezők a vasárnapi XVI. Duna Maratonon Esztergomban.

Budapest, 2015. július 2., csütörtök (MTI) - Hat ország mintegy 1300 versenyzőjére számítanak a szervezők a vasárnapi XVI. Duna Maratonon Esztergomban.

A TOP Maraton és a Magyar Kupa-sorozat egyik állomása lesz a viadal a szervezők csütörtöki közleménye szerint.

"Esztergom kiváló partnere a rendezvénynek, a belvárosban igazi látványosság lesz a több mint ezer hegyikerekes" - fogalmazott Harangvölgyi András főszervező-versenyigazgató, s hozzátette, a pálya tervezésénél figyelembe vették, hogy az esemény jól követhető legyen a szurkolók számára.

A versenyzők áthaladnak többek között Pilisszentlászlón, Pilisszentléleken, megmásszák a dobogókői sípályát is, a befutó előtt áthaladnak a történelmi óvároson a bazilika alatt, lejönnek a várfal lépcsőjén, majd a Duna-partról érkeznek a finisre.

A viadal szombaton gyermekversenyekkel kezdődik, vasárnap a hosszú- és a középtávot tíz órakor, a rövidet és a minit fél órával később indítják, az eredményhirdetésre 17 órától kerül sor. A 11 kilométeres mini távot teljesítőknek 330 méteres, a 29 kilométeres rövid távosoknak 800, a 65 kilométeres középtávon indulóknak 1800, míg a 89 km-eseknek 2600 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!