Az aranyérmeket nem lehet megvenni, ezekért keményen meg kell dolgozni!

Miskolc - Lezajlott a XXXI. nyári olimpia, kezdődhet a mérlegkészítés, az értékelés. Interjú: Farkas Zoltán kajak-kenu mesteredzővel, volt klubelnökkel és a Magyar Olimpiai Bizottság egykori tagjával.

Itthon mindent csak és kizárólag a győzelmekben mérünk: aki nyer, az idők végeztéig halhatatlanná válik, a dobogósokat hamar elfelejtjük, a pontszerzők nevét pedig meg sem jegyezzük. A Rio de Janeiróban rendezett játékok értékelésére Farkas Zoltánt kértük fel. Tiszaújváros egykori polgármesterét nem kell bemutatni a sportkedvelőknek: kajak-kenu mesteredzői címmel rendelkezik, volt vízisport-klub­elnök, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai alelnöke és a MOB tagja, ezért tőle hitelesebb személyt nagyítóval sem találhattunk a brazíliai történések értékelésére.

Itthon mit látott, mit nézett a riói közvetítésekből?

Farkas Zoltán: Főleg a magyar érdekeltségű eseményekre koncentráltam. A vívásra, az úszásra, a birkózásra, a kajak-kenura, a vízilabdára, az atlétikára.

Ön öt olimpián járt. Most nem vágyott Dél-Amerikába?

Farkas Zoltán: Pontosítok: háromszor jártam a földkerekség legnagyobb „tornáján” edzőként, szövetségi aktívaként és MOB-tagként, ugyanis Los Angelesbe és Pekingbe csak az előolimpiákra jutottam ki. Feladatorientált ember vagyok, ezért meg sem fordult a fejemben a mostani utazás, hiszen Rióban nem lett volna dolgom.

Túllihegték a várható riói veszélyeket. Miért tették ezt?

Farkas Zoltán: A világot az érdekek mozgatják. Kik és miért keltették a rémhíreket? Erre mondok egy példát: ha mindenki Rio de Janeiróba tódul, akkor megnézhették volna magukat az európai és főleg a Földközi-tengeri szállásadók. Akár ebben is kereshetjük az okokat. Nekem úgy tűnik, hogy az olimpia előtt a zikát, azaz a szúnyogügyet is felkapták. Azt kell mondanom, hogy az információvírus fertőzte meg Riót.

Mi a véleménye a magunk mögött hagyott nyári játékokról?

Farkas Zoltán: Erre nehéz felelni. A sajtó sok negatív dologról írt, számolt be, a jelenlévők szerint ezek az események azonban nem voltak vészesek. Rio úgy marad meg bennünk, hogy hoztunk nyolc aranyérmet.

Ezzel elégedett?

Farkas Zoltán: Az aranyak számával mindenképpen, de egy olimpiát csak komplex módon lehet értékelni, úgymond elnagyolni nem.

A várttól lényegesen kevesebb ezüst és a bronz jutott versenyzőinknek. Osztja ezt a nézetet?

Farkas Zoltán: Minden relatív, de az tény, hogy ezekből a medálokból mindenki többet várt. Több sportág képviselői jócskán kozmetikázhatták volna a mérlegünket, de ezt nem tudták megtenni. Itt számtalan okot említhetnék: például a pillanatnyi formát, a bíráskodást, a balszerencsét, a konkurenciát.

A ponttáblázat szerint is jelentősen visszaestünk…

Farkas Zoltán: Eddig még nem jutottam el a saját elemzésemben. Az viszont nyilvánvaló, hogyha az aranyérmek tükrözik a magyar sport erejét, akkor a pontok is önmagukért beszélnek.

Már a puszta kijutáshoz is emberfeletti teljesítményt kellett nyújtani. A százhatvan sportolónk alapján azonban ki kell húznunk magunkat!

Farkas Zoltán: Nem egyformán kellett a sportolóknak teljesíteniük. Tényleg akadtak emberfeletti küzdelmek, míg jó néhányan viszonylag könnyen kvalifikációhoz jutottak. Mivel sportáganként mások a selejtezés, a kiválasztás elvei, néhány műfajban a „töltelékemberek” is olimpiai szereplők lehettek.

Három sportágban tettünk ki magukért, ez kevés…

Farkas Zoltán: Igen, de a magyar sport alapjai azért szélesek. Itthon a csúcsminőséget nem csupán a kajak-kenusok, az úszók és a vívók jelentik, mások képviselői szintén a fedélzeten vannak. Az pedig már más kérdés, hogy ezt miért nem váltották jó szereplésre.

A férfiak szerényebben teljesítettek. Mi ennek az oka?

Farkas Zoltán: Minden nézőpont kérdése. Úgy is felelhetek, hogy nem a férfiak produkáltak szerényen, hanem a nők nagyszerűen. Életpályamodellt kell beindítani azért, mert sokáig tart a felkészülés, mindkét nem esetében más és más a perspektíva.

A fanyalgók azt mondják, hogyha nincs Hosszú Katinka és Kozák Danuta, akkor most itthon tragédiáról beszélnénk.

Farkas Zoltán: A tragédiát ne is említsük, erről szó sem lehet. Óvatosan fogalmazok, miközben nem tartozom a fanyalgók táborához. Ha nincs Katinka, akkor más lépett volna a helyére. Ne felejtsük: olimpiára kijutni nehezebb, mint ott helytállni.

A csapatsportágak közül csak a vízilabdázók voltak jelen az olimpián. Erről mi a véleménye?

Farkas Zoltán: Alapos elemzés kell ahhoz, hogy kiderítsük: miért maradtak itthon a kézilabdázóink, labdarúgóink, és miért nem jutunk előre a kosár- és a röplabdában. Korábban mondtam, hogy ezen a téren kollektív süllyedés tapasztalható nálunk. Néhány „kellék” hiányzik. Gondolok a bajnoki rendszerekre, a válogatási elvekre és az egyéni felkészültségre.

A magyaros sportágakban – ilyen az atlétika, birkózás, cselgáncs, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, súlyemelés, torna, vízilabda – helyenként alulmúltuk önmagunkat. Elhaladt mellettünk a világ?

Farkas Zoltán: Az alapoknál látom a hibát. Ezeknek a sportágaknak a képviselői gyakran partnerhiányban szenvednek. A néhány klasszisnak nincs társa: azért, mert nálunk nincs elég sportoló. Először a mennyiséggel van baj, aztán a minőséggel. Edzőtáborokat kell létrehozni, és ha ezekbe nem jut elegendő magyar, akkor a környékbeli országok magyarjait illene magunkhoz édesgetni. Szó sincs arról, hogy az egyesek által favorizált Kárpát-medencei olimpiáról álmodom, de muszáj szélesítenünk az alapokat. Egy biztos, a világ nem haladt el mellettünk, emiatt nem kell aggódnunk.

A kajak-kenu is kevesebbet hozott a konyhára attól, mint amit a közvélemény várt.

Farkas Zoltán: Ez egy sajátos állítás. Csalódást okoztunk? Szerepelhettünk volna jobban? Többet vártak a sportkedvelők? Meglehet, hogy lapátosaink szerényebb produkcióval rukkoltak ki, de ne felejtsük el az igazságot, azt hogy negyedik helyezettjeinket például egyenesen lesajnáltuk. Akadnak fiatal tehetségeink, akik majd beérnek és utána szállítják nekünk az értékes helyezéseket.

A volt tiszaújvárosi Molnár Péter tíz év után elköszönt a várostól, és kijutott Rióba. Klubcseréje befolyásolta-e abban, hogy lemaradt a dobogóról?

Farkas Zoltán: Ez akadémikus kérdés, nem tudom megválaszolni. Molnár Péter Tótka Sándorral nagyon jó párost alkotott, bronzérmük három századon múlt. Ezért például nem szeretem a 200 méteres távokat, hiszen ezekben akár „körömpiszok” is dönthet. Pont emiatt fordul elő, hogy a világban sokan kicsit felpumpálják magukat, ezért óriási a kísértés. Úgy gondolom, hogy ezt a bizonyos távrövidítést egy idő után meg fogják szüntetni.

Megyénkből csak a Mezőkövesden élő Érdi Mária vitorlázó jutott ki Rióba. Az egyszemélyes létszám kicsit kevés…

Farkas Zoltán: Nem olyan régen egy tanulmányban foglalkoztam megyénk sportjával. Leírtam, hogy szűkebb pátriánkban érzékelhető a létszámcsökkenés, s ahol csökken a tömeg, csökken a választási lehetőség. A karatéba özönlenek a fiatalok, s bár ez a sportág még nem mutatkozott be Rióban, de Tokióban már műsorra kerül. Ennek jegyében megjósolom, hogy tehetséges gyerekeink innen például ebben a műfajban lehetnek előbb vagy utóbb olimpikonok.

A riói mérlegkészítés ideje még nem jött el. Ön szerint ebben a munkában kik vegyenek részt?

Farkas Zoltán: A válaszra aligha vagyok illetékes, de úgy gondolom, hogy ez több szereplős játszma. A MOB, a sport-államigazgatás, az országos szakszövetségek és a Testnevelési Egyetem bevonása nélkül nem készülhet mérleg. Objektív szakmai, technikai, pénzügyi és jogi elemzést kell csinálni.

Az állam az elmúlt években „őrült” összegeket fordított a sportra, az ön aktív idejében erről szó sem lehetett. Nem sajnálja az elfecsérelt időt?

Farkas Zoltán: Ilyen termino­lógia, hogy őrült összeg, nem létezik. A nemzeti jövedelemből a jobb helyeken illik két százalékot a sportra fordítani, de hol vagyunk mi ettől. Az aranyérmeket, az egészséget vagy az időt nem lehet a boltban megvenni, a diadalokért keményen meg kell dolgozni. Az tény, hogy manapság sokkal nagyobb a sportra fordított összeg, mint az én időmben, de aránytalan az elosztása, a felhasználása. Akinek nem inge, viszont szavaimat ne vegye magára.

Gyurta Dániel bekerült a NOB sportolói bizottságába. Londoni aranyérmesünk testületi jelenlétéből profitálhatunk?

Farkas Zoltán: Fontos, hogy bejutott, ha jól tudom, a harmadik legtöbb szavazatot seperte be. Azt viszont nem tudom, nem érzékelem, hogy személyes sikeréből lesz-e hasznunk. Sportdiplomáciai győzelme inkább erkölcsi tartásunkat növelheti, már ha kellően aktív lesz.

Ön korábban azt mondta, hogy Debrecen jobban megfelelne olimpiai helyszínnek, mint Budapest. Fenntartja még ezt a nézetét, vagy már megmosolyogja egykori önmagát?

Farkas Zoltán: Hajdan árnyaltabban fogalmaztam, ugyanakkor elismerem, hogy észrevételem nem volt kellően kiérlelt. Arról beszéltem, hogy miért csak Budapestben gondolkozunk, ugyanis vannak olyan városaink is, mint Debrecen, Miskolc és Szeged. Lehetne fejleszteni, ez ugyanis megdobná a vidéket. A pályázatot követően az egész világon felértékelődik a kandidáló terület. Viszont elmondhatom, hogy látnok voltam, mert a pályázati anyagunkban szerepelnek a vidéki nagyvárosaink által kínált lehetőségek.

Budapest elnyerheti-e a 2024-es olimpia rendezésének jogát, vagy Los Angelest, Párizst, Rómát tartja esélyesebbnek?

Farkas Zoltán: Mindenki esélyes. Oda kell tennünk magunkat létesítményekben, stadionokban, utakban, metrókban, repülőtérben, szállodákban, parkolókban, a biztonság megteremtésében és így tovább, vég nélkül. Vizsgálat és elemzés kell a múltat és a jövőt illetően is. Nézzük meg, hogy milyen horribilis összeget emészt fel a beruházás, de konkrét számokat nem hallunk. Engem az is foglalkoztat, hogy mit szólnának az emberek ahhoz, ha megkapnánk a játékokat és 40 ezer forintot kellene kiadniuk egyetlen jegyért.

Nem kellett volna népszavazást tartani a rendezésről, mielőtt Budapest feltette a kezét?

Farkas Zoltán: Azzal egyetértek, hogy szavazzunk, de csak akkor, ha előtte fehéren és feketén leteszik, hogy mivel jár az olimpia. Mert a polgárok csak az ismeretek jegyében tudnak dönteni. Ha csupán általánosságokban beszélünk, akkor bárkit könnyen meg lehet vezetni.

Mit ígér számunkra Tokió?

Farkas Zoltán: A jövőt. Négy év szisztematikus felkészülését. Ki ismerte itthon pár héttel ezelőtt az úszó Kenderesi Tamást? Most még nem tudjuk, hogy 2020-ban kik lesznek alkalmasak arra, hogy világszínvonalú produkciót nyújtsanak. Szóval kiválasztás, nevelés, felkészítés, tanítás, oktatás.

Ön mesteredzőként és sportvezetőként is visszavonult már. Kivel áll még kapcsolatban?

Farkas Zoltán: Saját „fajtámból” Baráth Etele szövetségi elnökkel, Schmidt Gábor főtitkárral, Vaskuti István nemzetközi tisztségviselővel, Csabai Edvin sportigazgatóval, Storcz Botond vezetőedzővel sokszor értekezem. Ugyanezt teszem dr. Mészáros Jánossal, a MOB alelnökével és Köpf Károllyal, a Magyar Edzők Társaságának elnökével.

Kolodzey Tamás

Névjegy

Farkas Zoltán