Rio 2016 - Brit arany a pályakerékpáros férfi csapatsprintben

Rio de Janeiro - A pályakerékpáros olimpiai versenyeknek helyet adó impozáns Velodróm a britek örömétől volt hangos a sportág első riói napjának végén, mivel az egyetlen csütörtöki fináléban, a férfiak csapatsprintben nagy csatában az ő válogatottjuk győzött.

Az Olimpiai Park talán legszebb arénája különleges hangulatú, a hatalmas, ovális, döntött padlójú pálya közepén vannak elhelyezve a csapatok bokszai, fürtökben lógnak egymás mellett a méregdrága kerékpárok, s itt alakították ki a vegyes zónát is, ahova a versenyzők a pályáról letérve biciklijükön is begurulhatnak az alagsorból felbukkanó újságírókhoz.

A riói olimpiára eddig jellemző módon itt is akadtak üres helyek a lelátón, a kilátogatók között viszont nagy számban voltak a brit drukkerek, akik ünnepelni érkeztek és nem is kellett csalódniuk.

"Felvezetésként" előbb a női csapat üldözéses viadal selejtezőjében címvédő csapatuk - Kate Archibald, Laura Trott, Elinor Barker, Joanna Rowsell összeállításban - 4:13.260 perccel világcsúcsot ért el, megfosztva a rekordtól az ausztrálokat, akik a tavalyi vb-n érték el a 4:13.683 perces addigi legjobb időt a 4000 méteres versenyben.

A folytatásban a férfi csapatsprint első fordulójában a négy párharcból a két leggyorsabb győztesnek a papírformának megfelelően a világbajnok új-zélandi trió, Ethan Mitchell, Sam Webster, Edward Dawkins, illetve a Philip Hindes, Jason Kenny, Callum Skinner alkotta brit csapat bizonyult, így létrejött az "álomdöntő".

A sprintszám fináléja a nap utolsó futama volt, előtte pedig még a férfi csapat üldözéses viadal selejtezőjét rendezték meg, melyben kilenc résztvevő csapat külön-külön teljesítette a 4000 métert. A legnagyobb üdvrivalgást az utolsó előttiként induló britek lovagja, a sportágban szinte egyedülálló módon pályán és országúton is csúcsra ért Sir Bradley Wiggins kapta a nézőktől.

A négy éve Londonban az országúti egyéni időfutamban bajnok, korábban pályán háromszor ötkarikás győztes kerekes ezúttal talán kicsit tartalékolt a verseny későbbi szakaszára, ugyanis kihasználva a szabályok adta lehetőséget, alig több mint 3000 métert követően ő volt az, aki kiállt a csapatból. A versenyben három embernek kell célba érnie, s a futóórát a harmadik befutó "állítja meg". Wiggins kiszállása nem törte meg az addig is elképesztő iramban köröző britek lendületét, s végül saját világcsúcsuknál mindössze három tizedmásodperccel gyengébb idővel végeztek az első helyen.

Az eredményes szerepléshez hihetetlen összhangra van szükség a csapaton belül, ugyanis az irdatlan tempóban centiméterekre követik egymást a társak, s a vezetést az elöl haladók egy-másfél körönként adják át, mindig a nagyon meredek falú kanyarokban, ahol kicsapnak a boly éléről, majd hirtelen visszavágnak annak végére, éppen kicentizve a "sereghajtó" hátsó kerekét. Az óriási igyekezett ezen a napon a hollandok vesztét okozta, az utolsó körben ugyanis - mikor már csupán hárman maradtak - az első kanyarból kijövet a második ember belülről kicsit ráfutott az elsőre, s egy pillanat múlva beleakadt a kerekébe, majd óriási bukott.

A csapat üldözéses selejtező után jött a zárás, a csapatsprint végjátéka. A bronzcsatában a franciák legyőzték az ausztrálokat, majd következhetett a brit - új-zélandi presztízsharc. A mindössze háromkörös versenyben a pálya két egyenesének közepéről indul a két csapat, s minden körben kiáll az elöl sprintelő versenyző. A döntőben az első kör után még az új-zélandiak vezettek, majd a második után századokkal már a britek, akik a végén egy tizeddel győztek.

Végeredmény:

pályakerékpár, férfi csapatsprint, olimpiai bajnok:

Nagy-Britannia (Philip Hindes, Jason Kenny, Callum Skinner)

2. Új-Zéland

3. Franciaország

A döntőben:

Nagy-Britannia - Új-Zéland 42.440 - 42.542 mp

A 3. helyért:

Franciaország-Ausztrália 43.143 - 43.298 mp

- MTI -