Sorsdöntő, vagy sem?

Elgondolkodtató jegyzetben kelt ki a kétségtelenül elkoptatott sorsdöntő jelző, tágabban a szerinte kissé mesterkélt hangulatkeltés és végső soron a magyar labdarúgás jelenlegi állapota ellen a Nemzeti Sport hasábjain Somogyi Zsolt a lap keddi számában, tehát még a Wales–Magyarország Eb-selejtező előtt. A szerző felidézi, hogy négy évvel ezelőtt ugyanilyen várakozás előzte meg a Norvégia elleni pótselejtezős párharcot, majd felteszi a kérdést: változott-e bármi is azáltal, hogy a magyar válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra? S abban is igazat kell neki adnunk, csak ettől bizony nem lett jobb a csapatunk, nem lett több tehetségünk, nem lettek jobbak a játékosaink. Sajnos. Csak a néhány napos eufória maradt meg a szívünk zugában, illetve – talán e siker hatására – még több pénz áramlott a magyar futballba: ennek köszönhető tavaly a Fehérvár (akkor még Vidi), idén a Ferencváros szereplése az Európa-liga főtábláján. De nem akarok a magyar futball fogadatlan prókátora lenni, ez elsősorban a központi apanázs emelkedésének az eredménye.

Változna-e tehát attól bármi is, ha a magyar válogatott kijutna a 2020-as kontinensviadalra,

vagy ha lemaradna arról? Sorsdöntő volt-e a cardiffi találkozó, és sorsdöntő lesz-e a márciusi pótselejtező a Nemzetek Ligájában? A tehetségek, a külföldi elitligákban szereplő magyar játékosok száma, hangzatosan fogalmazva, a futball mélyszerkezete felől közelítve inkább nemmel illene felelnünk. Ám mert a 2020-as torna nem egyszerűen egy a négy évenként ismétlődő események sorában, hanem kivételes, mert – részben – magyar rendezésű Európa-bajnokság, ezért mégis inkább az igenre hajlunk.

Hogyan tovább? Hogyan készüljünk fel a márciusi meccsekre? Semmiképpen se az egyszerűbb utat választva, bűnbakot kiáltva, Marco Rossi fejét követelve. A selejtezősorozat hajrája rosszul alakult, de ennek – a magyar labdarúgás általános állapotán felül – objektív okai is vannak. Az olasz maestro felé legalább márciusig töretlen bizalmat kell sugallni. Aztán lesz, ami lesz,

De nem spórolható meg az igazán nagy feladat: a magyar futball, benne a klubcsapatok működésének megreformálása. A magyar klubok nem valós piacról élnek, nem képviselhetik határtalanul önös érdekeiket. Nincs az a klubsiker, amely felülírhatná azt a szégyent, ha jövő nyáron a Puskás Arénában az Eb-idején a magyar válogatott csak néző lenne.

Rövidtávon ez bizony sorsdöntő, azt is mondhatjuk, sorskérdés.