A siker ára

Berki Krisztiánnak a válla csődölt be. Olimpiai bajnok tornászunk a minap terjedelmes interjúban beszélt arról, hogy szembenézett a visszavonulás lehetőségével, nem kerget már rózsaszínű álmokat olimpiáról, érmekről, bajnoki címekről.

Persze, ha a válla megengedi, akkor a májusi Eb-re még össze tudná szedni magát, elvégre szép lenne fontos versenyen búcsúzni, de ha nem megy, akkor kár lenne erőltetni.

Ahogyan fogalmazott: „Szem előtt kell tartanom, hogy majd a civil életben is rendben legyen a vállam.”

Alig ismerek olyan élsportolót, aki ne fájdalmakkal vonult volna vissza.

Az a terhelés, amelyet ők kapnak, nem az átlagember normális terhelése, és most elsősorban nem is a szívre, hanem a szerkezetre gondolok.

A csontokra, az ízületekre, az izomzatra, a szalagokra. Se szeri, se száma a fájós térddel vagy bokával sántikáló egykori futballistáknak, a gerincükkel bajlódó korábbi kosárlabdázóknak, Berki Krisztán válla sem lesz már az igazi; sorolhatnánk tovább a végtelenségig, és ebben az a legszebb, hogy az elődök példái alapján minden érintett tudja, negyvenévesen nagy eséllyel rozogább lesz egy átlagos ötvenesnél vagy hatvanasnál.

Amikor a kilencvenes évek elején a Vác labdarúgói bajnokságot nyertek, az edzőjük, Csank János nem is titkolta, amikor a siker titkáról faggatták: az egészségre káros edzésmunkát végeztet a játékosai­val.

A húgom egykor tehetséges tornásznak indult, de tizenöt évesen megroppant a dereka. Azt mondták neki, állandó kezelésekkel, menet közben egy-két műtéttel megsegítve szép eredményeket érhet el, de a szüleink úgy döntöttek, ennyit nem ér az egész. Sokakat jobban csábít a sok bajnoki cím, a velük járó dicsőség és jövedelem csábító ígérete, kockáztat, s ha bejön, rendben van, ha nem, akkor úgy járt.

A csúcson is rengeteg sportembert ismerünk, akik két műtét között versenyeznek, hétről hétre összedrótozva lépnek pályára, de rendületlenül csinálják, mert megéri, a fájdalmakat ellensúlyozza a hírnév és a sok pénz, az átlagnál legalábbis jóval nagyobb kereset.

Sport és sport között óriási a különbség. Amikor a tömegeket a rendszeres sportolásra buzdítják, az egészen más, mint az élsport kihívása. Az egyik az egészség érdekében zajlik, a másik gyakran az egészség ellenében. Berki Krisztián most úgy érzi, utóbbinak nincs tovább értelme, így is megfizette már olimpiai és világbajnoki sikereinek az árát a sok kínlódással és lemondással.

Neki talán legalább megérte.