Elborult elmével

Nagy lett a hiszti Barcelonában. A csapat kiesett a Bajnokok Ligájából, a katalánok pedig a keresztvizet is leszedték Kovács István játékvezetőről, akinek fél óra elteltével volt mersze jogosan kiállítani az egyik játékosukat, ami kétségtelenül nagy hatással volt a mérkőzésre, de a futball már csak ilyen: nem kell piros lapot kapni, és akkor nincs emberhátrány. A kudarcért külső körülményeket okolni az élet velejárója, és miután jól kimérgelődték magukat a barcelonaiak, másnap délelőtt már nyilván a vasárnapi El Classico vált fő témává.

 Őt a tízes évek kiemelkedő Barcelonájának az eszeként tisztelte a világ, a legnehezebb helyzetekben is tudott hideg fejjel gondolva váratlant húzni, és kiszolgálni olyan társakat, mint például Lionel Messi, az edzői szakmai azonban a jelek szerint megviseli az idegeit. Ő is piros lapot kapott, mert egy ítélet után a technikai zónát elhagyva hisztizett az oldalvonal előtt, belerúgva mindenbe, amit éppen elért, majd szemlátomást nem értette, mi a baj ezzel.

Ha arra gondolunk, hogyan viselkedett a sokkal izgalmasabb Manchester City–Real Madrid mérkőzés két vezetőedzője, akkor különösen nagy a kontraszt. Josep Guardiola és Carlo Ancelotti kizárólag a saját csapatára összpontosított, utóbbi pedig okkal nevezte az előbbit úriembernek a találkozót követő sajtótájékoztatón, pedig ez a meccs sem nélkülözte a feszült pillanatokat.
Nem lehet másként minősíteni egyes edzők viselkedését – Xavi tombolása, sajnos, egyáltalán nem egyedi eset –, mint hogy visszatetsző. Különösen érdekes az, amikor látványosan reklamálnak a pálya szélén álldogáló negyedik játékvezetőnél, mintha ő bármiről is tehetne, hiszen semmi köze azokhoz az ítéletekhez, amelyek a pályán születnek. Nem arról van szó, hogy az edzőknek halvérűen kellene szemlélniük a meccseket, a szenvedély elemi része a sportnak, ám ők nem szurkolók, nekik fontos döntéseket kell hozniuk a mérkőzések során, ami elborult elmével aligha lehetséges.
Arról nem is szólva, hogy a kispad viselkedése üzenet is a lelátónak. Elsősorban arról, hogy a kudarcért nem mi vagyunk a felelősek, hanem az az ember, szájában a síppal a bűnös, ráadásul ez mintaként is szolgál a tömegnek. A kispad főnöke a vezetőedző, ha az asszisztense vagy bárki mellőle lapot kap, akkor az is a főnökről mond lesújtó kritikát. Szóval Xavinak még bőven van mit tanulnia ahhoz, hogy edzőként eljusson oda, ahova játékosként elért.