Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.23. 11:01

MSZP: az államosítás után a közoktatás rendszere átláthatatlan, működésképtelen

Nyíregyháza - Az MSZP üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését, mely szerint azt várja a fideszes polgármesterektől és alpolgármesterektől, hogy fizessék vissza az év végén kapott jutalmukat, vagy fordítsák jótékonysági célra az általuk vezetett településen – jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón Nagy László, az MSZP városi elnöke.

Nyíregyháza - Az MSZP üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését, mely szerint azt várja a fideszes polgármesterektől és alpolgármesterektől, hogy fizessék vissza az év végén kapott jutalmukat, vagy fordítsák jótékonysági célra az általuk vezetett településen – jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón Nagy László, az MSZP városi elnöke. A nyíregyházi önkormányzat MSZP frakcióvezetője szerint ugyanis nem etikus és nem ildomos a városlakókkal szemben, hogy Nyíregyházán az „egyedülálló teljesítményre” hivatkozva jutalmat vettek fel a megyszékhely vezetői. Mint mondta, a vezetők által felvett 5 millió forint elég lett volna a mandabokori művelődési ház felújításának a többletköltségére. Az MSZP városi szervezete kíváncsian várja, mi lesz a jutalompénzek sorsa.

A közoktatási intézmények államosításának közel egyhónapos tapasztalatait Jeszenszki András városi alelnök foglalta össze a sajtótájékoztató második részében. Mint kiemelte, a centralizálás, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működése jelentős zavarokat okozott az oktatásban, sőt egyértelműen az is kijelenthető, hogy az államosítással nem lett olcsóbb a rendszer: a bürokrácia nagyobb létszámot igényel, s mindez egy újabb politikai hadsereg kiépítését jelenti.

A centralizálással teljesen megszüntették az intézményvezetők szakmai, szervezeti, személyzeti, munkaügyi, igazgatási önállóságát, s ez napi gondokat okoz. A személyi munkáltató például az intézményfenntartó központ elnöke, Marekné dr. Pintér Aranka, a pedagógusok átsorolása nélküle nem történhet meg. Gondot okozott az is, hogy intézmények nem rendelkeztek számlatömbbel, így nem tudtak mintaboltot kinyitni, esetleg a tanüzembe takarmányt venni. Az államosítással kialakított közoktatási rendszer átláthatatlan, működésképtelen, nem szolgálja az oktatás színvonalának emelését – foglalta össze mondanivalóját Jeszenszki András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!