Szendrő hírei

2018.03.27. 16:41

A bűvös 13. Vitézlő következik

Szendrő - Április 14-én rendezik meg a Vitézlő elnevezésű teljesítménytúrát.

Szendrő - Április 14-én rendezik meg a Vitézlő elnevezésű teljesítménytúrát.

A hagyományok megőrzése mellett nagyon sok újdonsággal készülnek a szervezők. A gyalogos távokon – 10, 15, 25, 35, 50 kilométeres távok – régóta az Aggteleki Nemzeti Park látványosságait – Telekes-völgy, Martonyi Kolostorrom – lehet felkeresni. Idén a rudabányai bányatóhoz a Rudapithecus ősmajom­lelőhelyhez is el lehet túrázni. A kerékpáros távok – 50, 80, 100 kilométer – első alkalommal érintik az edelényi L’Huillier–Coburg-kastélyt és a Ruda Parkot. 2018-ban kifejezetten futóknak is hirdetnek 10 és 20 kilométeres távokat. Korábban a Rakacai víztározón a 25 kilométeres kombinált távon lehetett vízre szállni és túrakenuzni. Ez évben a kombinált távon túl kifejezetten túrakenus táv is indul. A 10 kilométeres szakasz megtételéhez kétszer kell a tavat megkerülni.

További 10 települést

A túra Szendrőn kívül további 10 települést érint és számtalan civil szervezet is besegít az esemény megvalósításába. A települések közül Galvács méltán vált az egyik legnépszerűbb állomáspontjává a Vitézlőnek. A galvácsiak vendégszeretete, lelkesedése sok túrázót magával ragad. A Szendrői Várbarátok Egyesülete pedig a Szendrő – Felsővár kilátónál meglepetéssel készül már a péntek esti Kincskereső túra alkalmával.

A túra az Országos Ötpróba Mozgalom állomása, mely az eseményre való eljutásnál vasúti kedvezményre jogosítja fel a résztvevőket. A gyalogtúrák a Cartográphia országos túrasorozat részei. A Vitézlő szervezője a Szendrő Városi Sport- és Szabadidő Klub Természetjáró Szakosztálya. További információk a www.szendroitura.hu weboldalon.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!