„Szüleimből építkezek”

Prügy - Harminc éve tanít egy helyen a prügyi iskola igazgatója.

Amikor először találkoztam Tiszlavicz Csabával, a Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatójával, éppen beállt a Roma Napon zenélni a gyerekek közé. Akkor dőlt el, valamikor még beszélnünk kellene.

Galvácstól Prügyig

Nem volt könnyű időpontot egyeztetni. Ha valaki nem csupán pedagógus, de vezető is, kevesebb az ideje, mint hinné.

– 30 éve költöztem Prügyre, akkor eldőlt, hogy itt is maradok – mondja Tiszlavicz Csaba. – Akkoriban Prügy egy virágzó település volt, húsüzemmel, varrodával. Itt kezdtem a pedagógusi pályámat, és ha rajtam múlik, itt is fejezem be.

A prügyi iskolaigazgató a megye északi feléből keveredett át a Taktaközbe.

– 12 éves koromig Galvácson éltem – mondja Tiszlavicz Csaba. – A szüleim ott voltak pedagógusok. Az édesapám azt mondta, ő nem egyszerű tanító, ő sárospataki tanító. Nagyon büszke volt, hogy Sárospatakon végzett. Összevont osztályok voltak, kis falusi iskola volt, de édesanyám a mai napig büszke rá, hogy olyan tanítványai voltak, mint Pálinkás József fizikus, aki volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és oktatási miniszter is. Akkoriban is voltak már iskolabezárások. Először a felső tagozatot szüntették meg, majd az alsót is, akkor kerültünk át Kurityánba, édesanyám ma is ott él. Nyíregyházára kerültem matematika-fizika szakra. Halványan felmerült érettségi előtt, hogy műszaki pályára menjek, de annyira abban nőttem fel, hogy a szüleim tanítottak, hogy végül egyenes utam vezetett a tanárképző főiskolára. Ösztöndíjasként vidéki iskolában kellett tanítanom, az akkori feleségemmel Prügyre esett a választásunk. Azóta sem bántam meg.

A pihentető zene

Harminc év alatt több generáció is felcseperedett Prügyön.

– Sokan a mostani gyerekek szülei közül egykor a tanítványaim voltak – mondja a prügyi igazgató. – A szüleim példájából építkezek most is, vallom, nem csupán a gyerekekkel kell szót értenem, hanem a szüleikkel is. Közösen tudunk csak eredményesen dolgozni. Szeretem, amit csinálok. Jó érzés, hogy tudok tenni a gyerekekért. Hiányérzetem azonban van, nem is kicsi. Egy iskola vezetése azzal jár, hogy kevesebb a tanórám, nem állok annyit a katedrán, amennyit szeretnék. És nagyon jó lenne még többet a gyerekek között lenni. Hitem szerint egy pedagógusnak nem elég csak a tan­órán jelen lenni, ott kell lenni a gyerekek között, amennyit csak lehet, éreztetni, nem engedjük el a kezüket, figyelünk rájuk, fontosak nekünk.

Ez jelen van például akkor, amikor közösen zenélnek.

– A zene a legnagyobb szenvedélyem – mondja Tiszlavicz Csaba. – Ha fáradt vagyok, akkor találok pár percet otthon és leülök zongorázni, de szeretek a gyerekekkel is együtt muzsikálni.

-BG-