Gyilkosság vagy eutanázia?

Nem sokkal érkezése után a kiscicát hasmenéssel vittük kórházba, majd egy-két hét gyógyszerezés után jobban lett. Aztán egyszercsak jött a másik betegség: ezúttal kedvetlen és tűzforró volt az apróság... Ismét állatorvos, ismét egy beteg cica várt esténként haza. Semmi játék, semmi ugrándozás, csak feküdt, és én már egyre jobban sajnáltam.

Az utolsó állatorvosi vizsgálatnál (érkezése után mindössze másfél hónappal) jött a megdöbbentő hír: a Kiscica nevű kiscica immunhiányos, folyadék van a pocakjában, és - halálos beteg. Akkor még azt hittem, a macskáknak kilenc élete van, és az én fekete gyöngyszemem meggyógyul majd, az állatorvos nem ért semmit, de sajnos nagyot tévedtem. Egyre rosszabbul lett. Már nem szaladt elém, mikor hallotta a kulccsörgést a zárban, már nem jött kaját kuncsorogni a konyhába. Mi az, hogy nem jött?! Nem lehetett egy falatot sem ledugni a torkán, mert nem volt éhes.. Soha. egészen apróra fogyott vissza, és már a sírás kerülgetett, amikor az alomban összecsuklott a sovány kis lábain, vagy amikor ugrani próbált, de visszaesett. Amíg néhány métert megtett kétmásodpercenként volt szüksége a pihenésre... Minden este rettegve mentem haza, hogy a cicám majd ott fekszik...élettelenül. De csak szenvedett, és harcolt az életéért...próbált...

Egyik éjjel egy puffanásra ébredtem, és mikor kimentem azt láttam: Kiscica próbál felállni, de ez minden maradék erejét összesezdve sem sikerül neki... ekkor döntöttünk: jobb lesz neki a cicamennyországban.

Magamhoz szorítottam a kedvenc szőrméjével együtt, be a kocsiba, és irány az állatkórház. A doktor bácsi vetett rá egy pillantást, de szomorúan állapította meg - miután az apróság elesett a vizsgálóasztalon -, hogy valóban menthetetlen, és jobb lesz neki, ha elalaszik csendben. Őszintén: nem voltam kíváncsi arra, hogyan adnak be neki egy injekciót, majd egy másikat  - amitől majd végleg elalszik, csak annyit kértem: ne kelljen végignézni, ahogy megkapja a szurit...ezt már nem bírtam volna ki. Betették a Kiscicát egy állathordozóba, míg a piszkos anyagiakat intéztük és én visszanéztem: hatalmas, makkegészségesnek tűnő szemeivel csak nézett rám: nem megvetően, nem kérdően, csak nézett...a cicától telhető legszomorúbban.

Megöltem, mert nem tehettem mást, megöltem, mert neki talán így lett jobb. Gyilkos vagyok, vagy emberséges (állatságos), ha nem bírom nézni, ahogy a szívem csücske szenved? Más végignézné, hogy a kedvence csetlik-botlik, alig él, vagy ugyanezt tenné? Ki tudja?!

Kapcsolódó cikkek:

• Halva találták a rákos francia nőt, akinek eutanáziakérelmét elutasították
• Vajon lehet-e kegyes a halál?
• Kedvence lehet a veszte!