Dr. Márkus Gábor: „Ez volt az én olimpiám!”

Tiszaújváros - A nemrégiben befejeződött londoni olimpia egyik főszurkolója nem volt más, mint  Dr. Márkus Gábor, a TVK-Mali Triatlon Klub elnöke, aki a megnyitótól a záróünnepségig lelkes sportrajongó lévén, önfeledten „cikázott” a helyszínek, események között.- A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) megtisztelő meghívásának köszönhetően lehettem ott az idei ötkarikás játékokon – kezdte élménybeszámolóját dr. Márkus Gábor. - Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de azzal, hogy 2006-ban elsőként megkaptam a világ triatlon sportjának támogatásáért két évente odaítélendő „Michel Gignaux”-díjat, valamint azzal, hogy Tiszaújváros, egyik legrégebbi házigazdaként, az eddigi mind a négy triatlonos olimpia előtt kvalifikációs helyszín volt, az egyik legrégebbi főrendezőként nem ért meglepetés. Peking után így utazhattam el Londonba is, ami számomra óriási-nagy élményt jelentett! A VIP-kártya jóvoltából egy kicsit én is „királynak” érezhettem magam, egyrészt az ennek köszönhető korlátlan belépési lehetőség miatt, másrészt pedig azért, mert a különböző eseményeken jó néhány „koronás fővel” találkozhattam. Például Berki Krisztián döntőjénél Kate hercegnő ült tőlem karnyújtásnyira, a triatlonon Albert herceggel találkozhattam, az eddig általam nem ismert, élőben sosem látott gyeplabda holland-indiai összecsapásán, talpig narancssárgába öltözve a holland trónörökös és családja volt közel hozzám. Az extázisban megélt Kökény-Dombi kajak-döntő után kezet foghattam David Cameron brit miniszterelnökkel, aki vállalkozott egy közös fotóra is. Míg Pekingben három, úgy Londonban a nyolcból hét magyar olimpiai aranyat szurkolhattam ki, majd elérzékenyülve hallgathattam meg a Himnuszt. Pars Krisztián és Gyurta Dániel sikerét az ITU sportigazgatójaként a helyszinen dolgozó Gergő fiammal együtt élhettem át, ami külön öröm volt. Nem csak a magyar érdekeltségű eseményeket jártam, a huszonhatból húsz sportággal „hozott össze” jó sorsom. A több mint 100 éves wimbledoni tenisz szentély hangulatát átszellemülten élhettem át, miközben láthattam a Federer - Del Potro és a Djokovics – Murray férfi elődöntőket. Szávay Ágnes mérkőzésén is jelen voltam és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem csak a fáradásos törés akadályozta, hanem nagyon komoly mentális gondokkal is küzdött. A másik kultikus építményben, a Wembley-stadionban az angol-brazil női meccset tekintettem meg. Ott voltam a 3-2-es német sikerrel zárult német-szerb férfi röplabda találkozón is. A németeknél felfigyeltem a 9-es játékosra, aki nem volt más, mint az egykori sokszoros magyar válogatott Grózer György, akit egy időkérésnél – nem kis meglepetésére - név szerint buzdítottam. Láttam az USA – Litvánia és az USA – Ausztrália férfi kosármeccseket, melyeken komolytalanságot éreztem. Az amerikaiak óriási fölénye nem tett jót ennek a tornának. Meg is „büntettem” őket, mert nem az USA – Spanyolország döntőt, hanem a vele egy időben rendezett francia – svéd férfi kézilabda finálét néztem meg. Itt kell megjegyeznem, hogy nagyon sajnáltam a mieinket, hiszen a bírók által rendesen támogatott skandinávok ellen nyerhettünk volna. Azt már csak halkan gondolom tovább, hogy az utóbbi időben többször legyőzött franciáknak mi vagyunk az egyik mumusuk, tehát a fináléban bármi megtörténhetett volna. A vízilabda csalódást jelentett nekem, hiszen többszörösen bebizonyosodott, hogy a játékvezetők a klasszisokkal gyengébb csapatokat is hozzásegíthetik a győzelemhez. Nem értem mi az, hogy kontra-fault?! A medencében az életéért küzdő játékos ellen fújnak be szabálytalanságot? Ez vicc. A triatlon természetesen a szívem csücske. Úgy is, mint rendező, elfogultság nélkül mondhatom, hogy rendkívül jól szervezett viadalokat láthattunk. A sportág számára óriási elismerés, hogy a férfi versenyt hihetetlen érdeklődés kísérte, nem kevesebb, mint félmillió (!) ember szurkolt a pályák szélén. Az is önmagáért beszél, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) teljes vezérkara ott ült a lelátón. A Hyde-parkban plusz élményt adott, hogy láthattam Risztov Éva győzelmét, azt, ahogy félelmetes lelki erővel a hajrában visszaverte amerikai ellenfele támadását. Peking után azt hittem nem lehet tökéletesebb olimpiát rendezni. Londonban ugyanolyan precizitást, profizmust és rendet tapasztaltam, mint négy éve Kínában. A különbséget az adta, hogy a brit fővárosban volt „élet”, az ottaniak óriási hangulatot teremtettek! Sportolóink kiváló teljesítményével bebizonyosodott, hogy továbbra is büszkélkedhetünk világsztárokkal, akinek persze sosem lesz olyan sajtójuk, mint mondjuk Michael Phelps-nek, no de ez legyen a legnagyobb bajunk! Amikor a bő két hét során picit nem figyeltem oda, még egy kicsit pihentem is. Mivel azonban naponta 8-24 óra között pörögtem a városban, erre túl sok időm nem adódott. Túlzás nélkül állítom: ez volt az én olimpiám! Erre az egyik legjobb bizonyíték, hogy hazaérve azt mondták nekem szeretteim, „Te nem híztál semmit”! A napi 8-10 kilométer intenzív gyaloglás bizony megtette hatását.  A sűrű sportprogram miatt a kötelező látnivalók közül egyedül a „London Eye”-hez jutottam el. Persze a nevezetességeket bármikor meg lehet nézni!

-SZIS-