Változnak az idők, változnak az ideálok

Szép, ami érdek nélkül tetszik… Az esztétikai alapvetés megközelítésként a legkevésbé sem vonatkoztatható az emberi szépségideálra. Egyrészt túl gyakran változik ahhoz, hogy egyetemes érvényű megállapítást lehessen róla tenni. Másrészt, ahányan élünk a Földön, annyiféleképpen fogalmazhatjuk meg a magunk számára. Azaz, milliárdos számosságú a válaszlehetőség arra, miért tartunk szépnek egy másik embert, avagy miért nem. Ráadásul nemcsak női, hanem férfi szépségideálok is voltak, vannak és lesznek.

A termékenység szimbóluma

De maradjunk csak az ősi matriarchátust képviselő női eszménynél, amely évezredek óta kíséri az emberiség történetét. Elég felidézni a willendorfi Vénuszként ismert őskori szobrocskát, amelynek készítője a történelem előtti idő idealizált nőalakját formázta anyagba. Egyes modern elemzések tiltakoztak is a megnevezése ellen, amely a kövérkés figura összehasonlítását sugallja a klasszikus szépségeszményhez kapcsolódó elképzelésekkel. Más vélemények szerint viszont a termékenység, a biztonság és a sikert szimbolizáló alak ironikus megnevezése kitűnően érzékelteti, amit akkoriban a nőkről és az ízlésről gondolhattak.

A szépségideálok változásában azonban az igazi Vénusz sem jelent egyedülálló kiindulási pontot, mivel a római kori istennő – aki eleinte a kertek gondozásának védnöke volt – eszményített alakja is egy elődjéhez, a görög Afroditéhez kötődik. Ráadásul róla mint a római nemzet szülőanyjáról írt az időszámítás előtt 70 évvel született költő, Vergilius – tehát kiindulópontként visszatérhetünk a termékenységhez. Az antik Vénuszok alakja mindenesetre közelebb áll a mai szemlélőhöz, mint sok ezer évvel korábbi ősanyatársa. Ez követhető nyomon az azóta született művészeti alkotásokon is, amelyek napjainkig megőrizték azokat a tulajdonságokat, amiket egy adott kulturális körben a szépséggel és a tökéletességgel azonosítottak. Érdekes összehasonlításra ad módot azonban e tekintetben egy angol nyelvű honlap, a Takepart.com, amelynek egyik cikkében világszerte ismert festmények nőalakjait változtatja a mai elvárások szerinti ideállá képmódosító szoftverek segítségével. 21. századivá formálva igencsak meghökkentő a különbség Botticelli Vénusza (1486), Tiziano Danaéja (1544), Raffaelló Három gráciája (1504), Goya Meztelen Mayája (1797), Degas Fésülködő nője (1884) vagy Gauguin Két tahiti nője (1899) valósága és a jelen között.

Ha az ízlésben bekövetkezett fordulatok felismerésében nem akarunk ennyire távolra menni, elég fellapozni a Magyar néprajzi lexikont, ahol a szépségideál szócikk alatt a következőket találjuk:

Nem ütött el a megszokottól

„A hagyományos magyar paraszti szépségideál a 19. század végétől a 20. század derekáig kiérlelt, pontosan meghatározott volt. Általában a barna, piros arcszínű, közepes magasságú, erős, izmos termetű, munkára alkalmas, ügyes mozgású asszonyt, férfit tartották szépnek. Az arc, a termet, ha ép volt, ha részleteiben vagy egészében nem volt a megszokottól elütő, megfelelt. A szépség összekapcsolódott a munkára, az életre való alkalmassággal. A szépségideált befolyásolta annak az embertípusnak a külső megjelenése, amely az adott vidéken a legáltalánosabb volt, valamint a hagyományos viselet. Például az Alföldön a sötét hajú, bogárszemű kis, gömbölyű termetű leányt tartották szépnek, Észak-Magyarországon, a palócoknál viszont a kék vagy szürke szemet és gesztenye színű, világosbarna hajat. Itt a vékonyabb, magasabb termet is tetszett, ha ügyes mozgással társult. A hagyományos viselet megkívánta, hogy viselője annak vonalait követve formázza alakját és alakítsa mozgását. A mell pruszlikkal való leszorítása, a csípő sok és bő szoknyával, párnákkal való hangsúlyozása határozott követelményeket szabott, amelyeket a járás alatt mozdulatlan derékkal ringó, ritmusos csípőmozgással juttattak érvényre. Nemcsak a ruházkodással és mozgással, hanem – elsősorban az asszonyok – növényi főzetekkel, kenőcsökkel, vásárolt kozmetikai szerekkel is igyekeztek megközelíteni a szépségideált.”

Valóságot alakító technológia

A globalizálódó világ a 20. századra azonban alaposan felforgatta a szépségről vallott felfogásokat, amire a reklám- és a szépségipar nagyobb hatással lett, mint valaha. A századelő magas, széles csípőjű, vékony derekú ideálját egy évtized múltán a vagány, cigarettázó, szabadosságot sugárzó nőtípus váltotta fel, aztán a második világháború után a vékony, formás alak lett a divat. Az 1950-es években visszatért a homokóraalkat, amit olyan világszerte ismert idol neve fémjelez, mint Marilyn Monroe, aki után néhány évvel már a fiús kinézetű, vékony testalkatú modellek jelentették a követendő irányt. Az étkezési rendellenességgel küzdő nőtípus után az egészséges kinézetű, sportos testalkatú, hosszú hajú dívák következtek, akik után ismét az extra vékony, sápadt bőrű, zörgő csontú szépségek jelentették a követendő mintát.

Napjainkban ismét a normális testalkatú, természetes szépségek korát éljük. No meg a mesterséges intelligencia irányította képalkotó technológiáét, amelynek szépítő beállításaival készült módosított képek nem egyszer már köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Ma már nem csak a divatmagazinokban láthatók végtelenségig retusált arcok és testek, mert a technika lehetőséget kínál erre széles körben az akár az okostelefonon használható applikációk segítségével. Nem szükséges már smink, kozmetikus, bármiféle szépészeti beavatkozás, ha a virtuális világban mások számára láthatóan szebbek akarunk látszani annál, mint amit a genetika és a természet magától adott. Ha hasonlítani akar valaki ahhoz a szépségideálhoz, amit korunk divatipara, és egyre inkább a közösségi média sugároz felé. Korábban mindenkinek megvolt a kedvenc sminkje, parfümje, amiről fel lehetett ismerni, helyette most a fotográfiai filterek váltak az önkifejezés eszközeivé.

Még mielőtt teljesen átadnánk a szépségideál formálásának lehetőségét a mesterséges intelligenciának, érdemes elidőzni az Instagram Celebface oldalán, ami a mértékadó hírességek nem retusált formáját is megmutatja. A valóságot nézve feltehető a kérdés: biztos, hogy az a szépségideál követendő mintaként, amit ők – és a mögöttük álló marketingcsapat – a nagyérdeműnek kínál?