„A továbbadás valahogy elsikkad”

Éliás István Kuns_t című online művészetpedagógiai kiadványa is elnyerte idén az ARTtransfer díjat. Az elismerést adományozó Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum értékelésében kiemelték: a Kuns_t aktualitását a járványhelyzet miatt nem látogatható kiállítások és a távoktatás bevezetése, valamint az otthon maradás kényszerűsége adta. Célja, hogy kidolgozott és kipróbált művészetpedagógiai anyagokkal segítse a pedagógusok munkáját a digitális oktatásra való átállásban, valamint hogy a diákok számára új és motiváló elfoglaltságot kínáljon.

Éliás István a Miskolci Múzeumpedagógiai Műhely egyik alapítója volt, a Miskolci Galériában 2008-ban létrehozott Nagy Kunszt vezetőjeként is ismert.

Ennek a weblapnak az építését a világjárvány első, tavaszi hulláma idején kezdte, akkor „Miattad lesz ez érdekes” címmel közöltünk vele interjút. A mostani beszélgetésre a díj adott alkalmat.

Ha nincs a Covid-járvány, akkor is elkészíti a Kuns_t-ot?

Határozottan igen. Hamarabb elkezdtem az előkészületeit, mielőtt a járvány ránk tört volna. Nem előzmény nélküli ez: annak idején elsőként dokumentáltuk a világhálón a Miskolci Galériában elkezdődött művészetpedagógiai programjainkat. Szerettünk volna hozzájárulni a szakmai párbeszédhez: mi ezt csináljuk, lássuk, a hasonló feladatok előtt állók hogyan vannak ezzel. Szokatlan és újszerű volt a kezdeményezés. Sajnos nem megfelelő technikai alapokra épült – elszállt az egész az internetről. Bennem is űrt hagyott maga után, ahogy azokban is, akikkel együtt dolgoztunk benne és érte. Amikor megkerestek a művészetpedagógia iránt érdeklődő fiatalok, hogy beszéljünk a tapasztalatainkról, azzal szembesültem, hogy mindennek nincs az ajánlások és közvetítések nélkül is hozzáférhető irodalma. Nagyon keveset publikálunk. Kevés kutatható, elemezhető dokumentumot, a munkánkban felhasználható anyagot teszünk közzé.

Miért?

Sok kiállítóhely foglalkozik művészetpedagógiával, de az elméleti része, a továbbadás valahogy elsikkad. Talán mert folyamatosan változó tevékenységről beszélünk – van, ami ideig-óráig működik. Van, ami egyszeri alkalom. És jön a következő, aminek a megvalósítása érdekében ugyanolyan energiákat kell mozgósítani. Ez nem arról szól, hogy újra és újra elővesszük a sablonokat. És ez jó. Doppingol. Lehet örülni az új kihívásnak. És ez hajlamossá tesz elfelejteni: a gyakorlati haszna nem csak az lehetne, hogy eljutunk ahhoz a néhány emberhez, akikkel együtt dolgozunk. Hanem például azzal is szolgálhatna, ha közismertté válna. Ha beépülhetne az oktatási rendszerbe és kultúrába, aminek erre szüksége is lenne, hiszen ma nem része, vagy csak bizonyos helyzetekben és vonatkozásokban az. Például egyetemi szinten akad, ahol foglalkoznak a művészetpedagógiával. Miközben azt gondolnám, sokkal korábban és hétköznapibb módon kellene, hogy találkozzanak ezzel az emberek, hogy a művészet és az erről való gondolkodás ne legyen idegen a számukra.

Az ön vállalása messzebbre tekintő, mintsem a létező művészetpedagógia-foglalkozások dokumentálása. Műveltet is: kipróbálásra kínálja oda. Kikre gondolva állította össze ezt az anyagot?

A járvány hozta, hogy a Gyakorlattár fejezet/rész került az előtérbe. A digitális oktatásra való átállás nem ment egyszerűen tavasszal. Korábban is volt terv a tudásunk megosztására: használják bátran az iskolák, a tanárok. Ebben a helyzetben nagyon is kézenfekvő volt: itt az idő. Alakítsuk át mindezt jól használható formára. Így a gyerekek is rátalálhatnak, kipróbálhatják a kreatív vizuális játékokat, csak hogy oldják az otthoni bezártságot. A szülő is megtalálja hozzá a leírást: milyen módon lehet ezt megközelíteni. És rátalálhat a pedagógus, aki be tudja építeni a saját munkájába. Ahogy a lehetséges felhasználói kör tágult, világossá vált: mindenkinek van, lehet hozzá útja, kapcsolódási alkalma. A művészetpedagógus-tanár elméletet és konkrét óravázlatokat is talál. A kurátor, a muzeológus felfedezhet benne a maga számára hasznosat a projektekből, amelyek több szakma képviselőinek összefogásával jöttek létre. Akár a művész számára is bizonyosság: mélyebb rétegekbe hatolóan, hitelesebben juthat el a műve a közvetítés révén a befogadókhoz. Inspirálódhatnak a társművészetek képviselői.

Hogyan van benne ebben az egészben ön? Véget ért a küldetése azzal, hogy ezt a világ elé tárta? Rábízhatja-e a sorsára: lesz, ami lesz?

Még nincs vége. Részben, mert van még mit dokumentálni. Jönnek az új projektek. Érkeznek a visszajelzések; van, aki segítséget kér, megadom, amit kér. A legtöbben a saját szakterületemről reagáltak: örülnek, hogy a közös munkák így megvannak, elérhetőek. Abban szeretnék hinni, hogy ez tovább gyűrűzik, lesz, aki adaptálja. Lesz, aki elgondolkodik rajta, és más, neki megfelelőbb utat választ.

„A legtöbben a saját szakterületemről reagáltak: örülnek, hogy a közös munkák így megvannak, elérhetőek” – Éliás István

A tapasztalata szerint mi a művészetpedagógia értelmes célja és gyakorlati haszna? A művészképzésben kér részt magának? A művészetértésre készít fel? A kreativitást segíti szabadjára engedni?

Számomra ez több, mint egy kiállításon, valamilyen gyakorlat által a résztvevőkhöz viszonyulni, és várni, hogy létrejöjjön az interakció. Szokták mondani: ez valójában szemléletmód, amely egyszerre célozza az érzelmeket és az értelmi képességeket. A neveléselméletek közül is sok tartja fontosnak az esztétikummal való foglalkozást mint ami nélkülözhetetlen a személyiség fejlődéséhez. Ennek szép és hasznos módja az alkotó jellegű aktivitás. Művészetpedagógiáról beszélve az integrálóerőre és lehetőségre gondolok, ahogyan utat mutatunk a világ dolgainak a megismeréséhez, a világ befogadásához.

E nélkül szegényebbek lennénk? Kínálja ugyanezt az élményt és esélyt más is?

Én azt a fajta komplexitást másban még nem láttam. Az egyik alapeleme a párbeszéd, egymás véleményének a megtalálása, a kritikai kontextus. Az őszinteség, a nyíltság, a befogadás és az elfogadás. A közoktatásban ma még csak részben van jelen ez. Inkább az alternatív oktatás sajátja.

Az ARTtransfer díj a személyes siker mellett az ügy számára is annak tűnik. Az elismerésig vezető úton volt-e olyan sikere, amelyet kiemelésre érdemesnek tart?

A sikert mindig az adott pillanat kínálja. Amikor érzem, hogy amit csinálunk segített átlépni valami ingerküszöböt. Aktív hozzáállást váltott ki. Együtt tudtunk vele foglalkozni. Megnyitni a gyerekekben azt a csatornát, amelyen a saját maguk felfedezéséig juthatnak el – mindig ez a legnehezebb. Ez múzeumokban, kisebb körökben inkább lehetséges. Sok olyan siker van, amit közösen értem el kollégáimmal: megmutattuk egymásnak, hogyan gondoljuk, amire éppen készülünk, egymást segítettük benne.

A művészetet használják – van-e olyan alkotás, ami inkább szolgálja a céljaikat? Vagy Bukta Imre zsebkaszakészlete ugyanannyira hasznos és inspiráló, mint Rembrandt Éjjeli őrjárata?

Nem a konkrét művön van a hangsúly, hanem a gondolkodás folyamatán. Vannak beszédes, nagyon sok vizuális elemet tartalmazó művek. Ezek érthetőek, jól „olvashatóak”. De a rejtélyes, nehezen megfejthető művek is értékesek, hiszen sokfelé vihetik el a gondolatainkat.

Hol tart a művészetpedagógia Magyarországon? Egyenes útja van-e, elejével, közepével, belátható távlataival? Vagy inkább olyan halmaz, amelybe sokfelől beleláthatunk, és mindenhonnan nézve mutat majd valami értelmes képet?

A 70-es évektől nagyon sokan, kiváló szakemberek dolgoztak azért, hogy ennek az alapjait lefektessék, megadják a rangját az oktatási rendszerben. Ma is vannak, akik erő feletti munkával és hittel dolgoznak ezért az ügyért. A helyzet akkor javulna, ha napjaink művészete – mi leginkább ebből kiindulva, ebből dolgozunk – nem lenne ilyen ismeretlen és még most is nagyon sok előítélettel rendelkező tartalom. Nincs jelen a képzésben. A tanárképzésben is csak kevés helyen foglalkoznak a kortárs művészettel, hogy a leendő pedagógusoknak is a hétköznapjaivá váljon és át tudják adni a diákjaiknak. Amíg ebben nem lehet változtatni, amíg ez ilyen idegen, szubkulturális rétegműfaj, addig hiába hangoztatjuk ennek a személyiség fejlődésére gyakorolt pozitív hatásait. Addig ezek a mi lépéseink csak nagyon pici lépések, valami sajátos kiegészítői az oktatásnak-nevelésnek.

A Kuns_t című online művészetpedagógiai kiadvány elérhető az alábbi linken.

(A borítóképen: Éliás István: abban szeretnék hinni, hogy ez tovább gyűrűzik, lesz, aki adaptálja. Lesz, aki elgondolkodik rajta, és más, neki megfelelőbb utat választ)