Leépítés

2020.02.12. 08:00

Lelép egy multi – bezárja ózdi gyárát

Közel ezer munkavállaló állása szűnhet meg Ózdon, az év végéig elhagyja a várost az egykori GE.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Pletykaszinten hónapok óta beszéltek arról Ózdon, hogy az ABB – volt General Electric (GE) – máshová költözteti a városban több mint két évtizede működő üzemét. Ezt már tényként jelentették be a cég vezetői tegnap kora délután a városházán, majd a munkásokat is tájékoztatták a döntésről. A cég által kiadott hivatalos közlemény szerint a piaci kereslet csökkenése áll a háttérben.

Vége: negyedszázados múlt

A borsodi városban főként elektromos kismegszakítókat, áramvédő kapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt az ABB. A bezárás megközelítőleg 1000 munkahelyet jelent. Az önkormányzat jelentős iparűzési adóbevétel-kieséssel számolhat.

– Szomorú fejezete kezdődik el az ózdi gazdaságnak. Egy olyan meghatározó cég zárja be kapuit, amelynek története közel negyedszázadra nyúlik vissza a városban – mondta a hírre reagálva Riz Gábor, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője. – Azonnal megkezdtem az egyeztetést a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjével, hogy mielőbb segíteni tudjunk az ózdi munkavállalóknak. Magyarország kormánya többször bebizonyította már, hogy fontosak számára az itt élő emberek, az itt élő családok, akik most is számíthatnak segítségükre.

Összefogást sürget

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere tegnap napközben értesült az ABB döntéséről, miután fogadta hivatalában a cég vezetőit.

– Olyan súlyos leépítésről tájékoztatott az ABB vezetősége, amely alapjaiban rengeti meg városunk sorsát – jelentette ki Janiczak Dávid. – Szándékaik szerint év végéig teljesen leépítik a termelést az ózdi gyárában, az elbocsátások júliusban kezdődnek, és év végéig mindenkit leszámolnak. Közvetlenül több mint 1100 család, közvetetten az egész város sorsáról, az önkormányzat bevételi forrásainak jelentős részéről, a város megtartóképességéről, ingatlan árakról, szolgáltatások és üzletek talpon maradásáról van most szó.

Janiczak Dávid hozzátette: szerdára rendkívüli megbeszélést kezdeményezett az ABB vezetésével, Riz Gábor országygyűlési képviselővel, Zsigray Árpáddal, a Járási Hivatal vezetőjével és Bárdos Gézával, a munkaügyi központ vezetőjével. Az ózdi polgármester arra kéri az országgyűlési képviselőt, hogy mihamarabb üljenek tárgyalóasztalhoz a magyar kormány illetékeseivel, a helyzet mielőbbi megnyugtató megoldásának érdekében. Janiczak Dávid ezzel egy időben újra kapcsolatfelvételt kezdeményez ismert nagy magyarországi termelőüzemekkel Ózd város ajánlása érdekében.

Az egyetlen munkalehetőség

A GE ózdi üzemét 1998-ban az első Orbán-kormány idején adták át mint Északkelet-Magyarország rendszerváltás utáni első jelentős zöldmezős beruházását. A gyár Ózdra településénél nagy segítséget jelentett, hogy kiemelt kormányzati támogatást kaptak ahhoz, hogy az új csarnok építését meg tudják valósítani. Az üzem sok éven keresztül egy szimbólum volt a városban. Biztos megélhetést adott sok száz helyi családnak. Fontos szereplője volt a helyi gazdaságnak, tehetséggondozó programja lehetőséget nyitott a középiskolás diákoknak, társadalmi szerepvállalásával sok helyi ügyet segített. Egy 900 millió forintos fejlesztéssel 2011-ben újabb 250 új munkahely jött létre az ózdi gyárban. Az itt készült termékeket a normál háztartásokban éppúgy meg lehetett találni, mint az ipari környezetben.


Miniszteri látogatás pénteken Ózdon

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tárgyalást kezdeményez a helyzet rendezéséről az ABB helyi vezetőivel. Az egyeztetések célja, hogy a munkavállalók mielőbb új állást találjanak.

A minisztérium prioritásként kezeli az ózdi emberek ügyeit. A miniszter február 14-én a városba érkezik, ahol Riz Gáborral, a térség Fidesz– KDNP országgyűlési képviselőjével találkozik. Azt követően az ózdi önkormányzati vezetőkkel és az érintett cég beszállítóival tárgyal a helyzet rendezésének lehetőségeiről.

Az egyeztetések kiemelt célja, hogy a társaság 1000 munkavállalója minél hamarabb megnyugtató választ kapjon arra, hol folytathatja a munkát. A kormány már korábban is beavatkozott a régiós foglalkoztatás érdekében: az Ózdi Acélműben 20 százalékos részesedést vásárolt azért, hogy garantálja 500 munkahely megtartását.

A pénteki megbeszélések eredményéről a tervek szerint helyszíni sajtótájékoztatót tartanak majd.

(A borítóképen: Az ABB vezetése tegnap bejelentette, hogy bezárja ózdi üzemét | Fotó: Marosráti Ervin )

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!