Programajánló

2020.02.20. 19:00

Bulik, koncertek végeláthatatlan sora várja a zenekedvelőket.

Vészesen közeleg a farsangi időszak vége, de erről – szerencsére – nem nagyon akarnak tudomást venni a szórakozóhelyek, zenei klubok.

Február 20., csütörtök

22.00 ME Házibuli a miskolci Rockwell Klubban

Face and Dress control.

Csütörtök este olyan hangulatot varázsolunk, mintha a nappaliban buliznánk! Csak ismerősök, barátok.


Február 21., péntek

21.00 Magashegyi Underground a miskolci Helynekemben

Drága miskolciak, kivel találkozunk pénteken?

A Magashegyi Underground egy magyar alternatív rock együttes. A zenekart 2004-ben alapította Fodor Máriusz és Kardos-Horváth János egy tatabányai főiskolán, akkor még egy másik énekesnővel, azonban a Kaukázus sikerei miatt a projekt a háttérbe szorult. A két zenész ennek ellenére nem mondott le róla, és 2006-ban megkeresték Bocskor Bíborkát, a Megasztár 3. szezonjában 6. helyet elért énekesnőt, és vele rögzítették a Szeplős váll című dalt. A dal 2007-ben nagy sikereket ért el, köszönhetően a megújult Petőfi rádiónak és a frissen alapult magyar MTV-nek. A dalt és a zenekart is jelölték a 2008-as Fonogram-díjkiosztón. 2007. november 20-án jelent meg Szeplős váll című, négy dalt tartalmazó maxi kislemezük a CLS kiadónál. A siker ellenére a zenekar tagjai inkább a Kaukázusra akartak koncentrálni, ezért a Magashegyit jegelték, és Bocskor Bíborka is kiszállt az együttesből. A Magashegyi Underground közel 12 hónap szünet után 2009-ben indult újra, új zenekari felállással…

22.00 Metzker Viktória – Never Say Never a miskolci Rockwell Klubban

De hogy milyen is egy igazi Metzker Viki-buli? Pénteken meglátjátok…

Metzker Viki több mint 13 éve a DJ-szakma és a közönség kedvence egyaránt. 2008-ban az év felfedezettjének választották meg, majd 2015-ben és 2016-ban megkapta az év DJ-je díjat is. A számos hazai díj és elismerés mellett bezsebelt számtalan külföldi sikert és díjat egyaránt. A lemezpörgetés mellett több éve énekel, volt már közös dala Tolvai Renivel, Dukai Reginával, Miss Mooddal és Giajjennóval. Most pedig Curtisszel és HRflow-val jön a közöse. 8 éve van jelen a magyar rádiózásban, saját mix műsorral az elmúlt pár évben pedig a Rádió 1 csapatát erősíti. Minden héten az országot járja, és a legnagyobb fesztiválok állandó headlinerei között szerepel a neve.

22.00 Farsangi Fesztivál a miskolci Block Bistróban

Face & Dress kontroll.

Erőteljes dizájn, erőtől duzzadó környezet, erős zenei felhozatal – ez néhány szóban a Block, a belváros egyik rajongott szórakozóhelye.


Február 22., szombat

20.00 Péterfy Bori & Love Band a miskolci Helynekemben

A koncert után Video Disco hajnalig.

A Péterfy Bori & Love Band története az Amorf Ördögökkel kezdődött a kilencvenes években. Tariska Szabolcs és Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök alapító tagjai ekkor ismerkedtek meg Péterfy Borival, aki az együttes énekese lett. 1999-ben jelent meg első kislemezük, amit három album és egy válogatáslemez követett. A zenekar 2001 és 2005 között rendszeresen játszott, 2006-ban viszont már csak alkalomszerűen léptek színpadra, és 2007. április 27-én végül bejelentették az együttes feloszlását. Nem sokkal ezután, 2007 májusában az Amorf Ördögök legutolsó formációjának nagy része megalapította a Péterfy Bori & Love Bandet. Az együttes sikere egyedi hangzásvilágának, energetikus dalainak és fellépéseinek, dallamos slágereinek köszönhető.

20.00 A Collins színpadán a Razzia zenekar

A Razzia terméséből hallhattok ízelítőt másfél órában (vagy többen).

A zenekar 1987 októberében alakult meg Kazincbarcikán Gerőczi Csaba gitárossal, Domonkos Csaba dobossal, Vilcsek Ernő énekessel és Molnár Tibor basszusgitárossal. Azóta több tagcsere is történt. A mai formában már csak az énekes és a gitáros maradt. Veres „Pytyu” gitáros 2001-től, Bojti Vili dobos 2007-től tagja a zenekarnak. Gerőczi Norbi basszusgitáros 2007 októberében „visszatért” a zenekarba. A jelenlegi formációval sem tűntek el a zenekarra jellemző stílusok. Ígérjük, hogy a „punk-rock”-ot kedvelők nem fognak csalódni. A zenekar énekese, szövegírója gondoskodott és gondoskodni is fog arról, hogy a koncerteken ne unatkozzon senki. Szövegeivel egyszerre nevettet és sokkol. Zenésztársai, (Pytyu, Csaba, Norbi, Vili) energiával töltik fel az „öreget”, hiszen jobbnál jobb zenével „ajándékozzák” meg. Így tehát a zene és a szöveg ötvözete meghozta és meghozza az eredményt, amit nektek kínál az együttes a koncertjein és lemezein.

22.00 Kasza Tibi a miskolci Block Bistróban.

Face & Dress kontroll.

Kasza Tibi új típusú, ír zenei hangzású együttesét Crystal néven 1998-ban alakította meg testvérével, Gáborral és Lajtai Katival, annak frontembere volt 2010-ig. Két évig nem talált fogékony kiadót erre a zenére, addig főleg zeneszerzőként és producerként tevékenykedett. 2000-ben Michael Flatley hihetetlen sikere ráirányította a figyelmet erre a zenei világra, így kiadót is találtak, majd kiadták első stúdióalbumukat. A zenekar 2010-ben feloszlott, ezt követően Kasza Tibi szóló­karrierjére koncentrál.

(A borítóképen: Magashegyi Underground)

Kapcsolódó cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!