illegális jövedelem

2020.07.28. 11:30

Hadat üzent a polgármester

A látható jövedelem nélküli gazdagokkal szemben hatékony fellépést sürget Sátoraljaújhely első embere.

Bódisz Attila

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Főként a lányfuttatók, uzsorások és drogdílerek láthatatlan vagyonfelhalmozása elleni hatékony fellépést kezdeményezi, valamint a szükséges törvényi háttér megalkotását kéri Sátoraljaújhely fideszes polgármestere. Szamosvölgyi Péter ötletét a legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselő-testület pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatta.

Tíz éve is

Akciójához további – elsősorban hasonló problémákkal küzdő önkormányzati – partnereket is próbál keresni. Addig is közérdekű bejelentésekkel igyekszik elérni

az önkormányzattal együtt, hogy a több tízmilliós ingatlanok, sokmilliós autók megvásárlására és kirívó életvitelek finanszírozására módot adó láthatatlan jövedelmek láthatóvá váljanak a városban. Mint az Észak-Magyarországnak elmondta, körülbelül tíz évvel ezelőtt már volt hasonló kezdeményezése, akkor mintegy ötven közérdekű – a köznyelvben vagyonosodási vizsgálatként ismert eljárás elindításáról szóló – bejelentést tett annak érdekében, hogy tisztábbá tegye a helyi, sokakat irritáló vagyoni-jövedelmi viszonyokat. Kiemelte: az egész történet egy olyan társadalmi problémát próbál előtérbe helyezni és megoldást találni rá, amely az ország számos területén zavarja a lakosság tisztességesen dolgozó részét. Mint mondta, minden településen élnek olyan emberek, akik nem rendelkeznek látható jövedelemmel. Vagy ha igen, az legfeljebb a segélyezési rendszerhez kötődik, mégis jut pénzük drága ingatlanokra, építkezésekre, prémiumkategóriás háztartási gépekre, valamint többmilliós – esetenként tízmilliós – autókra.

„Eléggé egyértelműnek tűnik, hogy ezek a családok nem kétkezi munkával teremtették elő magas kiadásaiknak a fedezetét, hanem vélhetően illegális jövedelem útján” – fogalmazott. A polgármester úgy véli, az is feltételezhető, hogy ezek a láthatatlan bevételek olyan „üzletekből” vagy cselekményekből származnak, amelyek akár a büntető törvénykönyv valamelyik paragrafusába is ütközhetnek.

Irritálja a többséget

Szamosvölgyi Péter szerint egyrészt azért irritáló mindez, mert a hivatalosan jövedelem nélküli, mégis láthatóan jó anyagi körülmények között élő emberek számára jelenleg a bérből és fizetésből élő munkások teremtik elő például az egészségügyi ellátásukhoz szükséges pénzt, de hiányzik az államkasszából az általuk eltitkolt összegekhez kötődő nyugdíjjárulék és az elmaradt adó is.

Másrészt pedig, folytatta a polgármester, demoralizáló is a tevékenységük, hiszen nehéz úgy motiválni a gyerekeket a tanulásra, ha azt látják, hogy mások komolyabb képzettség nélkül hatalmas autókban járják a várost, mert a „családi üzlet” ennyire jövedelmező.

A sátoraljaújhelyi polgármester úgy véli, hasonlóan kellene ezt a helyzetet is kezelni, mint a „börtönbizniszt”, vagyis speciális jogalkotással. Mint mondta, erre egy felterjesztést készít az önkormányzat, a cél érdekében más, hasonló problémákkal küzdő önkormányzatokkal is hajlandóak összefogni. A városvezető kiemelte: korábban az volt a tapasztalat hasonló ügyekben, hogy a vizsgált emberek arra hivatkoztak: a jármű vagy az ingatlan nem az övék, ajándékba kapták, esetleg valamelyik rokontól kért kölcsönből, támogatásból vásárolták azokat.

Nincs benne félelem

A polgármester szerint tovább kellene lépni és az állítólagos kölcsönadó jövedelmi viszonyait is megvizsgálni, vajon ő rendelkezhet-e olyan bevétellel, amely több tízmilliós segítség nyújtására ad módot számára. A polgármester szerint valójában elsősorban külföldön érdekelt helyi lányfuttatók, pszichoaktív anyagokkal, drogokkal kereskedők, valamint uzsorások is lehetnek a vizsgálandó személyek között.

Kérdésünkre válaszolva Szamosvölgyi Péter elmondta: nincs benne félelem, véleménye szerint ma Magyarországon azoknak van félnivalójuk, akik bűnözői tevékenységből élnek. Úgy becsüli: Sátoraljaújhelyen néhány tíz emberről lehet szó.

(A borítóképen: Többek között a lányfuttatókkal szemben is fellép az újhelyi polgármester / illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!